h i r d e t é s

Még az is lehet, hogy szabálytalanul ítélték oda Putyinnak a díszpolgári címet Debrecenben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még az is lehet, hogy szabálytalanul ítélték oda Putyinnak a díszpolgári címet Debrecenben

2017. szeptember 22. - 06:35

Vélhetően az intézmény rektora által elrendelt vizsgálat részeként kérdőíveket kellett kitölteni a Debreceni Egyetemen a Putyin díszpolgári címe ellen tiltakozó tanszékek munkatársainak csütörtökön. - írja az ATV

Az ATV úgy tudja, hogy érdekes módon a kérdések nem a cím odaítélésére vonatkoztak, hanem arra, hogy milyen körülmények között jöttek létre a tanszéki elhatárolódások, tiltakozások.

Csütörtök reggel nyolc órára hívták be azoknak a tanszékeknek a munkatársait, amelyek elhatárolódtak a Debreceni Egyetem szenátusának Putyint díszpolgári címmel kitüntető határozatától. Bazsa György professzor, miután kijött azt mondta, hogy több furcsaság is övezi a kitüntetést.

Putyin előre kapta meg a díszpolgári címet, még tényleges teljesítmény nélkül.

Az ATV azt is megtudta, hogy a gyorsan, még a nyári szünetben hozták meg a döntést, az egyetem szabályzatával ellentétesen. Ugyanis elektronikusan nem is szavazhattak volna a kérdésről. Az ATV azt is kiderítette, hogy először egyesével szerettek volna mindenkit meghallgatni, de ez nem nyerte el az érintettek kérdését, ezért kellet kérdőíveket kitölteni.

A kérdőívek kitöltői azt mondták: fogalmuk sincs, hogy mire lesz jó, és miként összesítik az általuk leírtakat, de szerintük több kérdésnek még az értelmezése is nehézséget okozott. Szerintük egyébként még nincs vége a tiltakozásoknak.

További részletek az ATV cikkében >>