2016-ban az év szava a „post-truth” lett. Ez nagyjából azt jelentette, hogy beköszöntött a tények utáni korszak a világon, amikor senkinek sem számít, mi az igazság, főként az internetnek köszönhetően mindenki olyan álhíreket és hazugságokat terjeszt, amilyet akar. - írja a Ténygyár

Így a világ pedig irracionálissá, kiszámíthatatlanná és nem utolsósorban veszélyessé válik. Sokan Donald Trump amerikai elnök győzelmét is ennek a jelenségnek tudják be: hiába mondott Trump a kampányban több mint ezer hamis állítást és ferdítést, hiába cáfolták őt politikusok, szakértők és újságírók, végül mégis győzni tudott, még ha az összesített szavazatszámban alul is maradt Hillary Clintonnal szemben.

Ahhoz senkinek nincs szükség klinikai kísérletekre, hogy rádöbbenjen: a tényeket gyakran nehéz befogadni, és még ennél is nehezebb dolog valakit tényekkel kibillenteni a hitéből. De a társadalomtudósok egy része a XXI. század elején ennél sokkal tovább ment: azt állították, hogy a tények ismerete csak megerősíti a téves berögződéseket. A Slate cikke annak járt utána, igaz-e ez az állítás.

Akik azt állítják, hogy a kétezres évekre valóban beköszöntött a tények utáni korszak, igen gyakran hivatkoznak néhány alapvető kutatásra, amelyek igazolják, hogy a tények nemcsak fölöslegesek egy vitában, de gyakran az ellentétes hiteket és előítéleteket erősítik meg. A torontói egyetem munkatársa, Ian Skurnik azzal kísérletezett, hogy egy, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) által kiadott szórólapot mutatott meg egyetemistáknak. Ezen különböző állítások szerepeltek az influenzával kapcsolatban, igazak és hamisak egyaránt – de minden egyes állítás mellé odaírták a hivatal munkatársai, hogy hamis mítoszról vagy tényről van szó.

A kutatás megdöbbentő eredményre vezetett: hiába szerepelt az olyan állítások mellett, hogy „az oltás mellékhatásai veszélyesebbek, mint maga a betegség” csupa nagybetűvel a HAMIS szó, a szórólap csak megerősítette a tévhitet, sőt, azok is elkezdtek hinni benne, akik korábban nem gondolták, hogy a vakcina káros lenne. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy az agyunk úgy van felépítve, hogy elhiggye a hamis állításokat, a korrekció pedig csak ront a helyzeten. Más kutatók az internetet okolták a jelenség miatt. Szerintük az online közösségek úgy működnek, mint egy visszhangos terem: a hasonlóan gondolkodók zárt csoportokba tömörülnek, így képesek megerősíteni egymást a téves hitekben – legyen szó ufókról, kílmaváltozás-tagadókról vagy az iraki tömegpusztító fegyverek létéről.

Utóbbi témához kapcsolódik az igazság utáni korszak másik ismert és fontos kutatása. Politológusok adtak diákoknak hamisított cikkeket, amelyek azt írták, hogy az egykori iraki diktátor, Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvereket tartott az országában. Ezt követően pedig odaadták nekik azt a cikket, amely korrigálja az előző állítást, és kifejti, hogy az amerikai titkosszolgálat (CIA) nem talált bizonyítékot erre. A korrekció elolvasása szintén hihetetlen eredményre vezetett: a konzervatív beállítottságú diákok kétszer annyira hittek abban, hogy Szaddamnak voltak tömegek életének kioltására képes fegyverei Irakban, mint ahányan nem olvasták ennek cáfolatát. Azaz a tények csak megerősítették az álhíreket. Az elmúlt hónapokban pedig az a hír keltett nem kis felzúdulást, hogy a Facebook nem jelöli többé meg az álhíreket, mert rájöttek: így csak még többen klikkelnek ezekre. Ilyen eredmények után nem meglepő, hogy az amerikai társadalomtudósok elkezdtek arról beszélni, hogy a tények cáfolata fölösleges, hogy beköszöntött az igazság utáni korszak a világon, ahol bárki bármit hazudhat bármiről.

Csakhogy van ezzel egy probléma. Az elmúlt években társadalomtudósok újravizsgálták a post-truth korszak leghíresebb kutatásait – nemcsak a fenti kettőt, hanem számos olyan publikációt, ami a tények szerepét tagadja a valóságformálásban –, és arra jutottak, hogy az eredmények hibásak voltak. Másképpen fogalmazva: az álhírek cáfolata nem erősíti, hanem gyengíti azokat, a tények pedig valóban közelebb visznek a valósághoz.

Az influenza-oltásról szóló, rendkívül híres tanulmány kapcsán az tűnt fel sokaknak, hogy a publikációt tudományos folyóirat sosem közölte. Márpedig manapság minden komolyan vehető tudományos eredménynek ez az egyik ismérve, a fontos folyóiratok ugyanis ellenőrzik a módszereket, amelyekkel a kutatók dolgoztak, és csak azokat a tanulmányokat közlik, amelyeket megbízhatónak találtak. Skurnik cikke nem ugrotta meg ezt a mércét. Az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló kutatást pedig újra és újra elvégezték más tudósok, de az eredetitől teljesen eltérő eredménnyel. Ha ugyanis a diákok elolvasták a CIA cáfolatát, akkor kevésbé hittek a hamisított riportnak – azaz a tények tették a dolgokat, és közelebb vitték az olvasót az igazsághoz. Az új kutatások zöme szerint tehát az igazság nem veszett ki a világunkból, a tényeknek továbbra is van magyarázó erejük, és az internet sem butít el minket.

De akkor miért voltak ilyen vevők a tudósok arra, hogy évekig az ellenkezőjét kutassák és terjesszék, majd kritikátlanul vegyenek át olyan eredményeket, amelyek megbízhatatlan forrásból származnak? A problémákat újravizsgáló társadalomtudósok szerint ennek több oka is lehet. Az első a kényelmesség: ha ugyanis elhisszük, hogy a post-truth világában élünk, és a tények többé nem számítanak, megspóroljuk magunknak az energiát, hogy a másikat győzködjük az igazságról. A második, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem kell racionális magyarázatot keresnünk általunk nehezen elfogadható eseményre – például a demokratáknak arra, hogyan szavazhatott az Egyesült Államok jelentős része Donald Trumpra. A harmadik magyarázat pszichológiai jellegű: hajlamosak vagyunk ugyanis elhinni, hogy a legmélyebb félelmeink valósak. Márpedig a tudósok számára egy olyan világ, amelyben a tények nem számítanak, kétségkívül a legijesztőbb dolgok egyike lehet.

tenygyar.hu