h i r d e t é s

Megoldás lelki problémára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megoldás lelki problémára

2017. november 23. - 10:39

A diagnózisalkotás a lelki problémák tekintetében bonyolult folyamat. Ilyenkor nem csak a saját tapasztalatainkat vehetjük latba, illetve a tünetlisták ellenőrzése sem lesz elegendő. 

Előfordulhat, hogy valamilyen baleset történik velünk, de nincs olyan szaktudás a birtokunkban, ami alapján tudhatjuk, mi a következő lépés, így ez esetben orvoshoz fordulunk segítségért. A lelki problémák sokkal összetettebbek, és nem is beszélünk róluk feltétlenül nyíltan és őszintén, vagy éppen elfolytjuk azokat. Objektíven nehéz saját magunkat szemlélni, ezért saját lelkiállapotunkat és a kiváltó okokat sem látjuk mindig tisztán. Szakemberre lesz tehát szükség a diagnózis teljes felállításához, aki pszichiáter végzettségű, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Figyelemmel kíséri azt, hogy az elmondottak hogyan hatnak a személy közérzetére, munkaképességére, társas kapcsolataira, illetve az ennek megváltoztatásához szükséges beavatkozást határozza meg. Megpróbálja körbejárni, milyen tünetei lehetnek a betegségnek, szervi kivizsgálást, pszicho-diagnosztikát javasolhat ennek fényében. Pánikbetegség esetén az alábbi testi tünetekkel találkozhatunk: fulladás, szívpanaszok, szédülés, amelyet érdemes hagyományos úton kivizsgáltatni.

Ha elváltozás gyanúja áll fenn, pszichoterápiás kezeléssel párhuzamosan kell kezelni. Az intézmény belső működési rendjétől függ a kivizsgálás pontos menete. Az első beszélgetés a pszichiáternél történik, ez alapján állítja fel a diagnózist, ha szükségesnek gondolja, gyógyszert is felírhat. Amennyiben nem biztos a diagnózis, vagy a kórkép nehezen realizálható, pszicho-diagnosztikai vizsgálatot kér a klinikai szakpszichológustól. Az első lépés az interjú, beszélgetés kérdőíves tesztvizsgálatot kell a páciensnek elvégeznie, a klinikai kérdés eldöntése érdekében. A szakember a pszichoterápiás kezelés legfontosabb pontjaira vonatkozóan adhat iránymutatást. A legtöbb helyen a pszichoterápiás kezelést pszichiátertől szükséges kérni, vele kell a továbbiakat egyeztetni. A gyógyszeres terápiát optimális esetben pszichoterápiás kezelés kíséri, amia beteg életében maradandó változást okoz. A páciens így a problémás helyzeten való változtatáshoz megoldást találhat, saját élete feletti irányítást visszaszerezheti.