
Felmentette a bíróság Tóta W. Árpádot, a hvg.hu szerzőjét a Zsiga Marcell által indított perben.
megtekintés

John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtökön Londonban megrendezi az Iszlám Állam elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját, közölte az MTI.
megtekintés

A közép-amerikai Nicaraguában 2014 decemberében elkezdték építeni a második Panama-csatornát.
megtekintés

Keményen fogalmaz a Vasárnapi Híreknek adott interjúban Juhász Péter fővárosi, V. kerületi önkormányzati képviselő, az Együtt társelnöke.
megtekintés

A kapitány összebalhézott a repülőmérnökkel a késés, majd egy technikai probléma megoldatlansága miatt.
megtekintésOlvasónk, László küldte az alábbi képeket:
megtekintés

Sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra – jelentette ki Harrach Péter.
megtekintés

A szerdán elhunyt Andrassew Iván éveken keresztül a blogjában vallott gyilkos betegségéről.
megtekintés

Orbán szerint, mivel az EU-s tagállamokon belül szabadon lehet mozogni munkavállalóként, így az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen "egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk".
megtekintésOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton találkozott pártjának a Veszprém megyei 1. választókerületben induló jelöltjével.
megtekintés
Több százmillió forinttól eshet el a leégett Kodály köröndi palota.
megtekintés

A Jobb Otthon Alapítvány Európai Uniós forrásból finanszírozott programját mutatja be a videó.
megtekintés

Szinte minden lovagkirálynak volt udvari bolondja.
megtekintés

A megváltás nem kerül pénzbe, ezért véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az egyház pénzt kér a keresztelőkért, az áldásért és a misékért – mondta Ferenc pápa a pénteki reggeli misén.
megtekintés

A tulipánidény hivatalos kezdetén tulipánkert díszíti az amszertadmi Dam teret.
megtekintés

Önkritikát gyakorolt az Országos Mentőszolgálat a december közepén a fővárosi Jászai Mari téri parkban halni hagyott hajléktalan ügyében.
megtekintés

Nemrég kaptuk egy olvasónktól, aki Esztergomban a Tesco-ban járt és meghökkenve látta, hogy sajnos itt sem tudnak parkolni az emberek.
megtekintés

Szájer József fideszes EP-képviselő az ATV-ben bírálta Kövér Lászlót, amiért az kitiltotta az Országgyűlés ülésterméből az Szájer beszólt Kövérnek az uniós zászló kitiltása miatt zászlaját.
megtekintés

Kreatív módon gondoskodnak az Országos Roma Önkormányzat több képviselőjének javadalmazásáról.
megtekintés

Több mint 50 milliós közmű-, bérletidíj- és egyéb tartozást halmozott fel a csókakői idősek otthonát üzemeltető Jobb Otthon Alapítvány.
megtekintés

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe.
megtekintés

Egy ügyvédtől alapból elvárható, hogy rendesen fizesse az adókat, vagy nála is ugyanúgy becsúszhat köztartozás?
megtekintés

Már a 2010 előtti baloldali kormány idején készült felmérések is arról tanúskodtak, hogy az északkeleti régióban minden harmadik gyerek mélyszegénységben tengődik.
megtekintés

A mikrobusz az ő személyes tulajdona, a sofőr az ő személyes alkalmazotta?
megtekintés

Bár Rogán és Bencsik is tagadják, több független forrásból úgy lehet tudni, hogy a miniszterelnök a jövőben a közmédiára támaszkodna a kormányzati kommunikáció a jobboldali médiumok helyett.
megtekintésEgy vállalkozó megelégelte, hogy egyes kínai kereskedők nyomokban sem fizetnek adót.
megtekintés

Több szempontból is kifogásolhatja az Európai Bizottság a paksi atomerőmű tervezett bővítését.
megtekintés

Ibrány polgármestere 40 éve, 1975-ben vette át a település irányítását, azóta kirobbanthatatlan székéből.
megtekintés

Egy KDNP-s képviselői indítvány szerint a vasárnapi boltbezárások után a hétfői adásszünetet is bevezeti jövőre a kormány.
megtekintés
A Föld kerülete az Egyenlítőnél mintegy negyvenezer kilométer.
megtekintés

Hömpölyög a víz a Mészáros utcánál Budapesten.
megtekintés

Fabio Wibmernek és csapatának három hónapjába telt leforgatni a fenti videót.
megtekintés