h i r d e t é s

Nagyon durva koccanásos baleset történt az éjjel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon durva koccanásos baleset történt az éjjel

2017. június 17. - 08:43

Hadihajó és teherhajó ütközött, heten eltűntek, sok a sérült

Fotó: AP

Összeütközött egy amerikai hadihajó egy Fülöp-szigeteki teherhajóval szombaton, Japán közelében. Többen megsérültek, és a japán parti őrség megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy hét amerikai tengerész eltűnt.

A baleset éjszaka történt, Jokoszuka japán kikötőtől, a 7. amerikai flotta állomáshelyétől mintegy száz kilométerre. A japán parti őrség egyik tisztje elmondta: egyelőre nem tudni mi okozta a romboló és a nála négyszer nagyobb teherhajó balesetét, ám ez egy rendkívül forgalmas tengeri terület.

Az amerikai hadihajó a Fitzgerald nevű rakétahordozó romboló. A CNN amerikai hírtelevízió szerint nem fenyegeti az elsüllyedés veszélye, de víz jutott a hajótérbe, és a hajtóműve sem működik.


Fotó: AP

A japán NHK televízióban közölt légi felvételek azt mutatják, hogy a Fitzgerald romboló jobb oldalán súlyos károk keletkeztek. Az amerikai haditengerészet szerint a vízvonal alatti kár miatt a hajót részben elárasztotta a víz, de nem fenyegeti az elsüllyedés veszélye.

A parti őrség egyik tisztje elmondta, hogy a Fülöp-szigeteki konténerszállító hajóról nem jelentettek sérülteket.

Nakamura Josihitó, a japán parti őrség szóvivője elmondta, hogy az eltűnt tengerészek a tengerbe eshettek, de az is lehet, hogy a romboló sérült részében rekedtek.

"Most két dologra összpontosítunk: a hajó biztonságára és a legénység épségére" - húzta alá Scott Swift tengernagy, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnoka.

A hajó kapitányát a jokoszukai katonai kórházba szállították, két másik amerikai pedig zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az ütközés a hajó hajtóművében is kárt tett, ezért megsegítésére vontatókat küldtek. A japán parti őrség is járőrhajókat és repülőgépen orvosokat küldött a hadihajóhoz. (MTI) / inforadio.hu