Németh Miklós dicsősége: a végrehajtó!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Németh Miklós dicsősége: a végrehajtó!

2017. november 22. - 11:28

 

Németh Miklós könyvét olvastam! Elég szelektív, de két dologért érdemes volt elolvasni. Egyfelől meglepett utólag, hogy aránylag jól képzett, makro közgazdász. Legalábbis a könyv írása idején!

Németh Miklós - Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Egyébként mintha fogalma sem lett volna arról, mit csinál, mit hajt vége!

Annyival kevesebbet konyít a politika mesterségéhez.

Azt hiszem, hogy Havasi Ferenc és Grósz Károly is „benézte” az ő kiválasztását, bár utóbbinak a politikai alulfejlettség fontos szempont lehetett.

Másfelől az általa elmondottak megerősítettek abban, hogy a 1989. október eleji kongresszus volt az utolsó időpont, ahol hosszú távra lehetett volna megalapozni a baloldal pozícióját.

Sajnos a ’80-as években kialakult reformkoncepcióra alapozott politikai stratégia mellett nem volt és nem alakult ki egy baloldali „B” terv a hosszabb távú jövőt illetően.

Az MSZP-t megalapító küldöttek még az első választásokig sem láttak előre, a XXI. század pedig meg sem fordult a fejükben. Miközben a hatalomért már akkor bejelentkezett a régi középosztály, az egyházak és a mellőzött értelmiségi elit.

A rendszerváltás főemberei, akik máig abban a hiedelemben élnek, hogy ők alakították a dolgokat, fontos részleteket árulhatnak (és hallgathatnak) el a történésekből, de azt hiszem, hogy az ő „búra alatti” okosságukon túlnézve kell keresni az igazságot és a választ, hogy mi is történt valójában?



h i r d e t é s


;