h i r d e t é s

Németh szerint a kormány visszaszorította a szélsőségeket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh szerint a kormány visszaszorította a szélsőségeket

2017. november 22. - 06:23

Amivel Kovács Zoltán felsült, azt a Nemzetbiztonsági bizottság próbálja elkenni.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ahogy arról korábban mi beszámoltunk, a Washington Post komoly cikkben számolt be arról, hogy Magyarország bizony szélsőségesek üdülőtábora lett. Ezeket természetesen kész tényekkel támasztotta alá a szerző, Anne Applebaum. Miután ennek cáfolatával a lehető legalkalmatlanabb embert, Kovács Zoltánt bízták meg, a kormánynak be kellett látnia, hogy más módszerrel kell elejét venni a súlyos vádaknak.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága gyorsan összeült. Igazán nívós, hozzáértő tagokról lehet szó, ha nevükben Németh Szilárd nyilatkozhat. Másfelől az mindent elmond a bizottság megbízhatóságáról, hogy olyan tájékoztatásból kell kiindulniuk, mint amilyen Pintér Sándor, belügyminisztertől várható.

„Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke kiemelte: az ország demokratikus, alkotmányos rendjét a magyar kormány szigorúan felügyeli, s minden magyar állampolgárt megvédenek minden – akár balról, akár jobbról érkező – szélsőséges támadástól.” adja hírül a Távirati Iroda.

Ez azért is érdekes, mert tudomásunk szerint Magyarországnak jelenleg nincs Alkotmánya. Az azt helyettesítő Alaptörvénynek nevezett képződmény épp csak az életet nem biztosítja. Ami szigorú felügyeletet illeti, távolról sem vagyunk meggyőzve arról, hogy ez a felügyelet valóban a szélsőséges csoportokat vizslatná.

Meggyőződésünk szerint, ha felügyeletet végző szervek csak fele annyi energiát ölnének a szélsőséges, paramilitáris szervezetek megfigyelésébe, mint az ártalmatlan civil szervezetek és személyek vegzálásába, rögtön feltűnne egy-két dolog. Igaz, akkor fel kéne tenni olyan kérdéseket, mint például azt, hogy mi a franc szüksége van a Magyar Nemzeti Arcvonalnak több száz lőfegyverre és több ezer lőszerre? Amit csak azután sikerült feltenni, hogy Győrkös István lelőtt egy rendőrt.

Bárhogy is nagyon érdekes az, amikor szélsőségesek állítják, hogy megfékezték a szélsőségeket.