Nemzetállamok és a modern globalizálódás! 1. rész

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Nemzetállamok és a modern globalizálódás! 1. rész

2017. szeptember 08. - 07:28

 

Nem a nemzetállamok, az emberiség léte a tét!

Az újglobalizáció[1]pillérei, a tőkésvállalatok, az államok által támogatott „tudásipar” útján is mindent megtesznek, hogy értelmezzék, az új globalizáció a 20.-21.-század eredeti, különös jelensége, ami az emberiség fennmaradásának, biztonságának, társadalmi jólétének, a világméretű betegségek, járványok leküzdésének küldetésével terjeszkedik.

A küldetésnek eredményessége, sikere érdekében pedig a nemzetállamok hagyományos érdekszféráit, kulturális hagyományait, nem egészen pontosan „fundamentalizmusnak” nevezett nemzeti ellenállását amennyire lehet, minimumra kell csökkenteni, mint az emberiség elkerülhetetlenül globális boldogulásának útjába gördített akadályt. Ebben a tekintetben sok igazság lehet!

Ez a gondolkodásmód, politikai ideológia, és gyakorlat, a régmúlt történelemben gyökerezik, legalább kétezer éves múltra vezethető vissza.

 A globalizáció ideológiai célja mindig is a központosított hatalmi ambíciók expanziójának „leárnyékolása” volt, a meghódított népesség és a globalizációban érintett állam polgárainak gondolkodásában, amivel semlegesíteni, paralizálni lehetett ellenállásukat a gondolkodás, a világnézeti tájékozódás, tájékoztatás szintjén. Úgy elfogadtatni a hódítók gazdasági, hatalmi hegemóniáját, erre irányuló törekvését, mint „isteni gondoskodást”, elkerülhetetlent s egyben legitim gyámkodást a gyarmatokon, a meghódított területeken.

Időben az ideológiák típusai változtak, a törekvések, amelyeket ezekkel igazolni próbáltak, legfeljebb földrajzi, területi méreteikben és technikai eszközeikben mentek át változásokon.

Voltak ideológiák, amelyek a világhatalmi ambíciókat a királyok (akik magukat Istentől származtatták) misztikus képességeivel és elhivatottságával indokolták, amivel szemben nem lehet, nem is „tanácsos” Istennek is tetsző ellenállást kifejteni, mert az önmagában bűnös magatartás Istennel és emberrel szemben. Ezzel a világszemlélettel az ellenállás megtorlását is legitimálni tudták.

Kialakult az apologetikának olyan „mutáns” változata, ami a globális, korlátlan állami, hatalmi terrort, tisztán az emberi fajra jellemző törekvésnek tartja.

A középkori értelmiség egy része pedagógiai értékektől sem távol, a „globális állam” misztikus, ideológiai igazolásából igyekezett eltávolítani mindenféle miszticizmust, isteni gondviselésből levezethető fatalizmust.  Az emberi természetből, a mások feletti hatalom utáni, „természet adta emberi vágyból” eredeztette a birodalmi, nagyhatalmi globalizációs törekvéseket.  (Hobbes, Droysen).  Ennek alapján az angol gyarmatosítást is, a hódítást, az állami expanziót az emberiség természetében kódolt, (mai fogalmainkkal azt mondhatnánk: genetikailag az emberi faj természetében való adottság) törvényszerűségként értelmezték. (Seeley, The Expansion of England).

Az eszmei, ideológiai apologetikákban, az állami, birodalmi globalizációs terjeszkedés árnyékában, bármilyen sokféleségben jelentek is meg a történelemben, közös, hogy az expanziót folytató hatalom, küldetéstudattal rendelkezik.

A küldetéstudat pedig „felsőbb” értékekből táplálkozik: az emberiség megmentése, fennmaradása, jövője iránti elkötelezettség, vallás vagy valamilyen „egyedülálló és magasabb rendű, az emberi civilizáció „csúcsának” tartott kultúra „exportálása”, a társadalmi igazságosság megvalósítása, a társadalmi béke fenntartása.

Az expanzió valós céljairól, a privilegizált, privát gazdasági haszonról, természetesen, ritkán esik szó.[2]

A régmúlt időkre visszavezethető globalizációs ideológiákban van, ezen kívül, még egy közös vonás.  Nevezetesen, hogy amennyiben ellenállásba ütköznek a globalizáció törekvései, veszélyeztetik az emberiség globális érdekeit tartalmazó küldetést, akár erőszak alkalmazásával is, igazoltan le lehet számolni velük.

Az ideológiával is korlátlanul gyakorolni lehetett a hatalom „művészetét”, minden kollektív és egyéni ellenállást legitimálva el lehetett távolítani a „szembeszegülőket”, mint ellenséget, a területi és gazdasági expanzió útjából.[3]

A globalizálódás történelmi típusai között van még egy hasonlatosság, ha nem is közös vonás. A XX.-XXI. században. A régi típusú és a mai, új globális hatalmi, gazdasági és politikai terjeszkedés következményének tartották a nemzeti kultúra, esetenként a vallási tradíciók kialakulását és természetesen a hódítással szemben szerveződő, lokális, kollektív, ellenállást.

Giddens, aki Gyurcsány miniszterelnöksége idején szellemi atyjának tekintett,, szerint magát a fundamentalizmust is a globalizáció hívta életre.[4] Sőt, a nemzeti kultúrák, néprajzi szokások sem mások, mint hivatkozás, ideológia, aminek „életben tartása és terjesztése” a nemzeti ellenállás kiemelt szereplőinek, a helyi „hatalmasságoknak” áll érdekében.

Valószínűleg ez azt jelenti, hogy a helyi, nemzeti, történelmi kultúráknak nincs és nem is volt az újglobalizáció előtt ontológiai értelemben vett léte. A nemzeti kulturális adottságok sem rendelkeznek valós egzisztenciával, mélyen társadalmi, történelmi gyökerekkel, csak a lokális, nemzetinek nevezett közösségek „találták ki” a jogos, nemes, az emberiség jövőjét helyesen és tudatosan alakító globális hatalom küldetésével szemben.

 

[1] A globalizáció alapelvei megtalálhatók már Manu törvényeiben és tanításaiban is, több mint kétezer évvel ezelőtt.
[2] Sok esetben ezért is nagyon nehéz a történelmi múlt rekapitulálása, mert a szellemi termékekből, ideológiai értelmezésekkel, torzításokkal átitatott, félrevezető művekből, lehetetlen a valós társadalmi gyakorlat rekapitulálása. Hasonló a helyzet a hivatalosnak tekinthető levéltári anyagokkal, amelyek a maguk korában hétpecsétes titoknak számítottak és szigorúan elzárták a nyilvánosság elől. (Ennek a problémának egyik legkiválóbb kutatója a magyar nyelvre is lefordított könyv szerzője: Burkhardt, Az itáliai renaissance).
A diplomáciai levéltárban őrzött jelentések korhű dokumentumaival is kritikailag kell bánni, mert amellett, hogy a közjó és az államapparátus, a királyok érdekében tett hűséges szolgálatok „emlékmúzeuma”, gyakran olyanok, mint egy kiborított szemetesláda, amiben egymást érik a pletykák, hamisítványok és a valóságos viszonyokat alig, a címzettek „igényeit” tökéletesen kiszolgáló hírszerzési jelentések.
[3] A vallási ideológiák közül, legalább is Európában, a legismertebb a keresztényég nevében folytatott „keresztes háborúk” igazolása, az inkvizíció intézményének legitimációja, amelyek mögött jól ismert gazdasági érdekek álltak.
[4]  Ez a felfogás teljesen történelmietlen és hamis. Minden nagy világvallásnak - a buddhizmus kivételével - megvannak a fundamentalistái, amennyiben a kizárólagosságra tartanak igényt. A „fundamentalizmus” fogalma eredetileg a kereszténységben keletkezett és az USA-ban a protestánsok meghatározott csoportjára vonatkozik. A keresztény fundamentalizmus az Egyesült Államokban ma is virágzik. Az USA nagyhatalmi státuszával a háttérben ez a csoport egyáltalán nem csak az úgynevezett televíziós prédikációkban mutat aktivitást. Az abortuszt végző orvosokat a fanatizált keresztények eltették láb alól, mint ahogyan az iszlám országokban a fanatizált muszlimok megkövezték őket.  (Die Welt, 1999. január 12. szám)


h i r d e t é s


;