h i r d e t é s


Okos zebrák segíthetik a kecskeméti közlekedést?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Okos zebrák segíthetik a kecskeméti közlekedést?

2018. január 12. - 10:59

 

Rendkívüli munkamegbeszélést tartott csütörtökön a kecskeméti közgyűlés városrendezési és városüzemeltetési bizottsága az utóbbi időben megszaporodott gyalogos, illetve kerékpáros balesetekkel kapcsolatos, megelőzési célú tennivalókkal kapcsolatban. Az ülésen a bizottság tagjain kívül jelen volt Kerti István, a városi rendőrkapitányság vezetője, a rendőrség közlekedési szakemberei, helyi képviselők, valamint több civilszervezet vezetője.

Az ülés kezdetén Kerti kapitány arról számolt be, hogy 2016-hoz képest nem volt emelkedés  2017-ben a balesetek számát illetően Kecskeméten, azt viszont nem cáfolta, hogy a múlt év végén arányában megemelkedtek a gyalogosok sérelmére bekövetkezett balesetek a városban. Hozzátette: a vizsgálatok szerint ezek nagy része figyelmetlenségből adódott. Hangsúlyozta: a rendőrség ebben az évben is tovább folytatja a közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó tevékenységeit - adta közre a Hírösvény.

Továbbra is ott leszünk láthatóan az iskolák körül  és a város kiemelt pontjain csúcsidőben, mert ennek visszatartó ereje van a közlekedés szempontjából - mondta -  ezen felül szakköröket szervezünk az oktatási intézményekben, mert az a tapasztalatunk: a gyalogosok, a kerékpárosok úgy vesznek részt a közlekedésben, hogy az alapvető szabályokat sem ismerik.

A rendkívüli ülést összehívó Király József, a bizottság elnöke azt kérdezte: ezek a múlt év végi balesetek sötétedéskor következtek be?

Kerti István a kérdésre azt válaszolta, hogy a statisztika szerint a késő délutáni, kora esti órákban történnek zömében ezek a balesetek, illetve néhány a reggeli csúcsidőben.

Orbán Csaba az önkormányzat városüzemeltetési osztályvezetője szerint a közlekedésben a gyalogosok a legvédtelenebbek, amit tovább fokoznak a magatartásukkal, nem beszélve az őszi -téli látási viszonyoktól. Hozzátette: sajnos a gyalogosok nem csak ott akarnak átkelni egy úton, ahol zebra van, hanem ott is, ahol nincs, ahol éppen át akarnak menni, mert számukra ez a legrövidebb út. Az viszont nem megoldás, hogy ennek érdekében minél több gyalogátkelőhelyet létesítünk, mert ennek megvannak a létesítési szabályai. Azt viszont meg lehet, vizsgálni , hol van még szakmailag szükség újabb gyalogátkelőhely megtervezésére, a lényeg, hogy a gyalogosok védtelenségét csökkentsük és erre születtek már különböző megoldások. Az osztályvezető ezt követően felvázolt néhány ilyen megoldást. Lehetőség van figyelemfelkeltő, villogó táblákat, lámpákat felszerelni egy-egy gyalogátkelőhely előterében, illetve néhány városban már működnek úgynevezett okos zebrák, amelyen mielőtt lelépnénk az útra egy mozgásérzékelő jelez az útburkolatba telepített ledsornak, amely erre működésbe lép és villogni kezd.

Barna Imre, a Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezetének elnökének véleménye szerint nem a folyamatosan növekvő kapacitásnak kellene megfelelni, hanem elsősorban a gépjárműforgalmat kellene csökkenteni, ezen belül főleg az átmenőt. Hozzátette: Kecskemét közvilágítása nem megfelelő, ez tény. Véleménye szerint a balesetek szempontjából kockázatos gyalogátkelőhelyeket jobban meg kellene világítani.

Falusi Norbert képviselő elmondta:  a közlekedésbiztonsági akciójuk keretében 110 darab láthatósági zászló került ki az átkelőhelyekhez, amelynek nagy része eltűnt, de pótolták. Véleménye szerint a város közlekedése valós probléma, amiről beszélni kell, ebbe a vitába pedig be kellene vonni az oktatási intézményeket és javasolta, hogy a rendőrök egész évben legyenek kint csúcsidőben az iskolák környékén. Hozzátette: meg kell tanítani az embereket közlekedni, nyugaton minden jelzőlámpára ki van írva, hogy nézz el jobbra és balra, mielőtt átkelsz az úton.

Iványosi Szabó András véleménye szerinte olcsóbb és gyorsan kivitelezhető megoldás lenne az, ha a ledes közvilágításból a gyalogátkelőhelyeknél lévő oszlopokat átcserélnék halogénre, ez láthatósági szempontból kitűnne a többi közül és egyben figyelemfelkeltő is lenne.

Sipos László képviselő szerint a napelemes kiegészítő pótvilágítás nem elégséges, az okos zebrákat tartaná megoldásnak, de ehhez teljes átvizsgálás szükséges a városban.

Szabó József szerint kell egy rövid és egy hosszú távú közlekedési stratégia. Mi az amit azonnal meg tudunk tenni és forrásaink is vannak rá, és mi az, amit hosszabb távon tudunk megvalósítani. 

Homoki Tamás alpolgármester összegzése szerint: kétségtelen, a város egyik legsarkalatosabb kérdése a közlekedésfejlesztés, hiszen  Kecskemét a csendes mezővárosból kisebb ipari várossá növekedett az elmúlt években, nagyobb lett a lélekszáma és vele intenzívebb lett a forgalom. A város útszerkezetét nem tudjuk nagy vonalakban megváltoztatni, mondta, ezek adottságok. Ezért arra kell törekedni, hogy a gépjárműforgalom csökkenjen, lassuljon. Még több parkoló, parkolóház kell és fejleszteni kell a közösségi közlekedést, hogy az megfelelő alternatíva legyen a gépjármű-közlekedéssel szemben. A közvilágítást ért bírálatokra azt mondta: ennek mértékét jogszabály határozza meg és Kecskemét ezeknek a jogszabályi értékeknek megfelel.

Hozzátette: ezeket a múlt év végén történt baleseteket nem a vidékiek és az átmenő forgalmat generálók, hanem helyi lakosok okozták, mert tegyük a szívünkre a kezünket, melyikünk tartja be a 30-as sebességkorlátozást, de ugyanakkor a gyalogosok felelőssége is nagy, mert visszaélnek a pozíciójukkal, miközben őket is terheli felelősség, hiszen nem léphetnének az útra mielőtt annak biztonságosságáról meg nem győződnek. Ezek emberi tényezők, hosszú évek alatt fognak megváltozni. Személy szerint azt támogatta, hogy közlekedési szempontból legveszélyesebb gyalogátkelőhelyeinket alakítsuk át úgynevezett okos zebrákká, amelynek költsége egyenként megközelítőleg 2-3 millió forintot tesz ki. Hozzátette: de e mellett nyitottak vagyunk minden ésszerű megoldásra.



h i r d e t é s


;