Oktatás és szellemi drogozás

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Oktatás és szellemi drogozás

2017. november 14. - 07:14

 

A magyarországi "drogterjesztés": az oktatási rendszer, nem csak hamis, elavult, de káros is a jövőre nézve!

Politikusok világszínvonalúnak hazudják, mint az egészségügyi szolgáltatások világszínvonalúságát és a nyugdíjkorrekciót!

Szellemi elsötétítés!

Az 1960-as évek diákmozgalmait követően Nyugaton, a fiatal, középiskolát végzett munkanélküliek számának növekedésével, az egyetemet „karnevalizálták”, bürokratizált „agitprop” színházzá alakították, hogy az ifjúság tömegeit egyetemi, főiskolai szellemi „gettókban”, a munkanélküli státusz alternatívájaként, fizikailag és mentálisan is megfelelő ellenőrzés alatt tudják tartani. A tudásalapú társadalom, a tanuláshoz való alkotmányos jog, ún. kiművelt emberfők ideológiájával zajlott. Nálunk is ez történik!

Létrehozták az egyetemeken a „megismerés” audiovizuálisan tálalt „tömegorgiáját”, szellemi diktatúrát, feláldozva az egyéni, alkotó gondolkodást. Az oktatás bürokratikusan szervezett, de tartalmát tekintve is „szellemi inkvizícióvá”, potenciális munkanélküliek „gyűjtőhelyévé” alakult: növekvő mértékben a társadalom, a családok soha meg nem térülő költségére.

1982-ben, a Kölni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának falára óriás betűkkel ki volt írva: „Diese Wissenschaft verbergt die ganze Menschheit unter die Erde”, magyarul: ez a tudomány az egész emberiséget a sírba viszi![i]

A XX. század eleje óta nem lehet találni korrekt, tudományos értelmezést a neoliberalizmusra. A probléma történetiségének illusztrálására álljon itt a következő idézet: „E tekintetben a fogalmak igen zavarosak, mert a liberalizmus etikettjét igen gyakran használták fel kivált a praktikus politikusok mindenfelé arra, hogy különböző, éppen nem liberális dugárukat csempésszenek a közéletbe. Ma már ott tartunk, hogy röviddel ezelőtt egy előkelő állásban lévő professzor vallotta be, hogy ő a liberalizmusról a Brockhaus Lexikonból csak annyit tud, hogy az egy spanyol politikai párt volt, amely a múlt század első felében az ún. szervilis párttal küzdött a hatalomért. A magukat liberálisnak vallott államférfiak és politikusok is hozzájárultak a fogalomzavar növeléséhez. Gyökerük kétségtelenül a fizikailag erősebb túlsúlyában keresendő. Stabilizált, mintegy megkövesült ököljoggal van dolgunk.[ii]

Nem csak a liberális gazdaságpolitikai, társadalompolitikai doktrínákkal vagyunk így, hanem tudományosnak eladott „vezéreszmék” sokaságával, amelyek jelentős része kiüresedett szavak dömpingje lett. Nem mondunk újat, amikor utalunk arra a jelenségre, hogy a XIX. század liberalizmusa, szép elméletek és lángelmék teremtője, már a XX. század elején „haldoklóban” volt, mint politikai „vezéreszme”.

A vezető nagyhatalmak „gondolata” a terjeszkedés lett, hitvallása a liberális Angliának, Németországnak, Oroszországnak, Franciaországnak és természetesen az Amerikai Egyesült Államoknak. Cobden, John Bright, Gladstone, Deák Ferenc széles kört átfogni szándékozó kereskedelmi és politikai felfogása helyett uralkodóvá vált Chamberlain, Rhodes, MacKinley, Roosevelt, II. Vilmos és Bülon gondolkodása. Belőlük már hiányzott a szolidaritás, a szociális „érzékenység” morális értékorientáció, ami az erőszakmentes társadalmi szolidaritás alappillére. Minden a rideg számításon múlik: számítás, hideg éleslátás a külpolitikában, az ész, a haszon kormányozza a tevékenységet. Pusztán egy földrajzi terület nem nagyon vonzotta a globalizációt. Izgatta azonban a kereskedelem és a kereskedelmi verseny, mint a XX. század uralkodó politikai gondolata. Nem csak a területszerző hatalom vonzotta a hódítót, amire évszázadokkal korábban, önmagában büszke lehetett az uralkodó! Fontosabbá vált, a terület földrajzi elhelyezkedése, nyersanyag kincsei. Megszerzésük nem csak ügyességgel, bátorsággal, kitartással, taktikával és pénzzel, hanem erőszakkal is megengedhető.[iii]

Talán száz év alatt nem hazudtak a népnek annyit, mint most, néhány évben!

Nem lenne ezért sem érdemtelen, ha a közgazdaságtan néhány axiómájával foglalkoznánk, hogy érthetővé váljon, miért a legolcsóbb termelési tényező a természeti és a társadalmi környezet, az ember, miközben az emberi élet és a természeti környezet legveszélyesebb rombolói finanszíroznak ökológiai garázdálkodást igazoló mozgalmakat és kutatásokat. Legalább a következő, néhány, majdnem szentírásnak tekintett közgazdaságtudományi tételek, mondhatnám úgy is, közhelyek felülvizsgálatára lenne szükség, egy önmagára és a közösséghez tartozásra érzékeny értelmiségi társaságnak.

  • Az élőmunka költségei és a munkaerő költsége között a vállalat-gazdaságtan nem tesz különbséget, a gyakorlat pedig nem is vesz erről tudomást. A profit és a gazdasági kannibalizmus „homogenizálódott”. A vállalati könyvekben a forgóeszközök között a munkabérrel és járulékaival számolnak, hasonlóan az energia- és anyagköltségekhez. A munkaköltségek különbségnélkülivé váltak, elnevezésükben különböztetik meg az üzemeltetési és anyagjellegű költségektől. Az ember és munkája a Föld mélyében fellelhető, ingyen rendelkezésre álló pl. kőolaj kategóriájába lett sorolva, csak a „hozzáférést” kell biztosítani. Hasonlóan az emberi munkához: az állam és a közösség biztosítja a „nyersanyagot”, ingyen.
  • Ezzel szemben „fejlesztik és tanítják” a „humánerőforrás gazdaságtanát”, ami mindennel foglalkozik a fenti lényeges kérdésen kívül, beleértve a tudásalapú termelés feltételeinek vizsgálatát. Függetlenül attól, hogy veszteséges befektetés az oktatás-nevelés abban a tekintetben is, amikor az aktív korúak halálozása nagyon magas.
  • „Tudományos” elemzések sokasága foglalkozik azzal, hogy a munkabér magában foglalja az emberi tőke megtérülését. Nem zavaró ez a propaganda a társadalomtudományban, a közgazdaságtudományban, mint az sem zavarja a nézet a híveit és támogatóit, hogy az EU Fehér Könyve az egyik legsúlyosabb és legfontosabb problémaként fejezi ki a humántőke-befektetések megtérülésének hiányát és gazdasági-politikai szükségszerűségét.
  • Az állami költségvetés kényszerűségből, az EU-ban mindenütt, próbálja ezeket a költségeket a lakosságra áthárítani, a közösségi (állami) finanszírozását leépíteni, az adóbevételeket pedig ködös, a józansággal nem vádolható közgazdász-ideológusok által megfogalmazott gazdasági növekedés céljaira fordítani.
  • Tanulmányok sokasága foglalkozik azzal, hogy a gyermeknevelés, az oktatás stb. nem tőkebefektetés a családok részéről, hanem fogyasztás, tehát öröm forrása a taníttatás, nevelés. Sőt, a „szociális állam nyomorúságával”, a társadalom nyomorúságával foglalkozó intézményeket igyekszik „népszerű” intézkedéseknek feltüntetni. (Pl. a „krízisalap” forrásának igénybe vétele a rászorulók részéről.)
  • Az állami intézmények által „értékadónak” tekintett hazai, közgazdasági szakemberek állítják, hogy az emberi tőkebefektetés nem tőkebefektetés, hanem „vagyongyarapítás”, a magánszemély vagyona, és nem tőke.
  • Ebben az összefüggésben az sem okoz a tudományban zavart, hogy a gazdasági jog, a munkajog nem tud megbirkózni az emberi tőke tulajdonjogi problémájával.
  • „Az ún. függő vagy nem önálló munkatevékenységnek – mint a mások és a saját szükségletének kielégítése egyik eszközének – a jogi adaptációja éppen a státuszmentes társadalmak jogrendjében vált problematikussá. A totalitárius államberendezkedés lebontásával a jognak ugyanis merőben új elvnek – a szerződés elvének – megfelelően kell minősítenie a más részére végzett munkatevékenység alapján kialakított jogi kapcsolatot… ahhoz, hogy össztársadalmi szinten is általános rendező elvvé válhasson szükséges, hogy a jogrend közel azonos hatalmi egyenlőséget teremtsen a résztvevők között. A más részére végzett munkatevékenység jogi minősítése azért okozott nehézséget, mert ebben a kapcsolatban nincs olyan tényező, amely a piaci forgalomban, dologi formában megtestesülő áruként jelenne meg. Ez utóbbi esetben ugyanis a munkatevékenység közvetlenül azt a célt szolgálja, hogy az adott termék vagy egyéb dologi szolgáltatás által az azt bérbeadó és az azt kapó fél szükségletei általa nyerjenek kielégítést. Ebben a folyamatban tehát nem általában a munkatevékenység, hanem egy meghatározott konkrét cél vagy eredmény megvalósulása az emberek közötti viszony hordozója.”
  • A munkaerőnek, a mai tudományos felfogás szerint, ellentétben Schultz (USA) és más komolyan vehető gazdasági szakember elismert munkásságának tudományos eredményeivel, nincs piacon eladható „dologi” értéke, mégis értékesíthető? Értékesíthetőségének alapja a piac által nem elismert humántőke befektetések összes költsége, amit a munkáltató nem fizet meg. Ezért az egész jogrend tagadja ennek a dologi értékének a realitását. Az állam pedig a jogszabályokkal tudatosan hátrányos helyzetet tart fenn a humántőke befektető, a társadalom kárára, a munkavállaló sérelmére, a munkáltató javára, anyagi és hatalmi előnyére.
  • A humántőke dologi értékére, annak „hiányára, tagadására” épülő, a jogtechnikai meghatározásának lehetetlenségére való hivatkozás nem más, mint a joghátrány fenntartásának tudatos, tudományos eszközökkel történő igazolására (legitimálására, elfogadtatására) való törekvés. Ebben az értelemben alkotmányellenes a munkaviszony szabályozása, a joghátránnyal járó anyagi hátrány fenntartása a jogegyenlőségre történő virtuális hivatkozásokkal. Úgy gondolom, hogy a humántőke dologi értékét az általa megtermelt profithoz viszonyítva lehet egzakt módon meghatározni, ezt azonban a differenciált profithoz való hozzájárulásként a befektetett humántőke nagyságából lehet levezetni, amennyiben ontológiailag a humántőke a gazdasági folyamatok tőketényezője. (Más kérdés, hogy ezt elismeri a jogrend vagy nem: de objektív adottságnak vehető.) E nélkül ugyanis értelmezhetetlen az ember munkavégző képességének eredete! A munkaviszony „de facto” tőkeviszonnyá alakul át a humántőke szerepének felértékelődésével (igaz, mindig is az volt), és nem helyettesíthető ennek a viszonynak a racionális leírása, értelmezése a „szociális partnerség” (= a tőkeviszonyban betöltött meghatározó funkcióról való lemondás!) elnevezésű korábbi ideológiával.[iv]
  • A tudományos közéletet nálunk sem irritálja, hogy egyrészről az amerikai Galbrath a modern ipari bérmunkást néhány részletkérdésben látja különbözőnek az ókori rabszolgától. Ugyanott, az Amerikai Egyesült Államokban, Th. Schultz, Nobel-díjat kapott az emberi tőke elméletének fejlesztéséért, amiben szó sem volt a „humán erőforrásokról” és hasonló, félrevezető, megtévesztő módon ködösítő, „tudományos prostitúcióról”.
  • A nyolcvanas évektől kezdve a közgazdaságtudományi doktrínák inkább a közvélemény dezinformálására jók, mint a gazdaság működésének megértésére. Egyes vélemények szerint a tudás a munka melléktermékeként jelenik meg: magyarul, az ún. okos gépek mellé okos emberek kellenek. Paradox, hogy az okos gépeket fel kell szerelni okos munkással, az okos munkás tudása pedig, mint az emberi tőke része, úgy jelenik meg, mint a termelés mellékterméke, a vállalkozások számára ingyen biztosított isteni áldás.
  • Anomália, hogy az egészség megóvása, az emberi tőke karbantartásának költségei állítólag ugyanúgy a bérköltségekben van „elrejtve”, mint az emberi tőkebefektetések amortizációja. Az egészségügyi szolgáltatás eredménye az egészség, állítólag, önmagában nem eladható termék, de a humántőke későbbi felhasználhatósága során keletkező és eladható termékben realizálódik.[v]
  • Ennek a termékmennyiségnek a költségei az egészségügyi szolgáltatás társadalmi költségeiben jelennek meg, így hasonlóan a többi humántőke befektetés költségeihez, externális költségek a felhasználó vállalati gazdaság szempontjából. Ebben az értelemben a humántőke előállításának költségei, az oktatás-nevelés és ennek járulékos költségei és az egészségügyi „karbantartás” költségei társadalmi költségek, ingyenes (ráadásul önkéntes) társadalmi és állami szociális szolgáltatás a vállalati gazdaságoknak. Pontosabban nem is szolgáltatás, hanem ingyenes juttatás, bár nevezhetjük térítésmentes „adománynak” is, (bár a rászorultság feltételei az adományozásnak nem mutathatóak ki) mivel a vállalati gazdaságok a legkisebb mértékben sem fizetik meg ennek a „szolgáltatásnak” a költségeit. Éppen ezért tekinthetjük az egészségügyet is szociális juttatásnak. A gyógyításnak az eredményéből, az egészségből a beteg számára semmilyen közvetlen haszon (gazdasági és nem morális értelemben) nem származik, csupán közvetett haszna lehet, nevezetesen, hogy az egészség birtokában ismét megjelenhet árujával a munkaerőpiacon, a szokásos humántőke üzemeltetési díjáért, a munkabérért.
  • Az oktatásban, előbb azonban a tudományos kutatásban foglalkozni kell: a tőkepiac, a humántőke és tudástőke, mint tőkejószág tőkepiaci jellemzői, a humántőke árujellege, az árujelleg sajátosságai, az emberi munkaképesség, mint legfontosabb termelési tényező árujellegének speciális ellentmondásai a tárgyi, árujószágokhoz viszonyítva, a humántőke, mint áru értékének és árának ellentmondásai, a piaci értékesítés során, a humántőke használati értéke által közvetített többletérték kérdéseivel.

 


[i]               Később kiderítették, a feliratot nem az egyetemi hallgató punkok, hanem az egyik fiatal oktató készítette.
[ii]              Dr. Gratz G., 1904. február 14-én a Társadalomtudományi Társaságban tartott előadása. In: Huszadik Század. V. évfolyam, 165–171. oldalról vett idézet.
[iii]              A Harpers Weekley c. amerikai lap, 1901. január 17-i számában olvasható: „Nagyon sok körülmény – érzelmi és kereskedelmi – működik arra, hogy lehetetlenné tehessük Európa számára, Amerika haladásának és növekedésének komolyabb akadályozását. Rövid ideig akadályokat gördíthetnek az utunkba, de az Unió (USA) állandó terjeszkedését a világon egy nemzet akadályozhatja meg: önmaga.”
[iv]              Kiss György: A piac és az emberi tényező. A rendszerváltás hatása a munka világának szabályozására. Budapest, Balassi Kiadó, 1995, 133. oldal.
Ricardi, R.: Kollektivgewalt und Individualwille bei der Gestaltung des Arbeitsverhaltnisses. München, 1967, 114. oldal.
[v]              Marx Tőkéjét, ahogyan nálunk homály fedi, úgy fedezi fel a kritikus értelmiség az USA-ban és kerül be a publicisztika látókörébe is. Lásd: Wall Street's Dr. Doom, Roubini: Heed Karl Marx's Warning! – Global Spin – TIME.com [Hozzáférés: http://globalspin.blogs.time.com/2011/08/16/dr-doom-warns-wall-street-an....

;