A kis országok minden keserve, a nagyokhoz tartozás, más szóval a szűkre szabott mozgástér kiszélesítésének vágya benne van ebben a pillantásban. E tekintetből érthető módon süt a csalódottság, hiszen a magyar kormányfő már jóval megválasztása előtt kiállt Donald Trump mellett, győzelmét pedig a lehető legmelegebb szavakkal, a szabadság diadalaként üdvözölte. Hiába. A világ első számú hatalmának vezetőjénél mindez kevés volt egy négyszemközti találkozóhoz.

Néhány nappal korábban egy másik csúcson, az Egyesült Államok és az iszlám világ találkozóján a nagyhatalmak közé szintén nem sorolható Kazahsztán elnökével ugyanakkor külön is tárgyalt Trump. Mindez nemcsak annak az elismerése, hogy Asztana nem csipked bele Amerikába. Mindenekelőtt annak szól, hogy Nurszultan Nazarbajev immár több mint negyedszázada tudatosan építi országa kiegyensúlyozott, a nemzetközi stabilitásra alapozott külpolitikájának imázsát.

Pedig Kazahsztán geopolitikai helyzete semmivel sem könnyebb Magyarországénál. Közép-Ázsia ugyanis nagyhatalmi érdekek ütközőpontjában fekszik, ezért aztán nem elég, ha a többvektorú külpolitika csupán szólam marad. Nazarbajevnek azonban sikerült Oroszországgal, Kínával és az Egyesült Államokkal is megőrizni, illetve kiépíteni a jó kapcsolatokat. Asztana Moszkvával közös integrációs keretben mélyíti és erősíti a posztszovjet régió együttműködését és versenyképességét. Eközben kínosan, de nem sértő módon őrzi szuverenitását is, amit az Eurázsiai Gazdasági Unió elnevezésbe beszúrt, pragmatikusan a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fonását hangsúlyozó jelző is mutat. Eközben Kína szomszédjaként Kazahsztán része az úgynevezett Nagy Eurázsiának, mint látjuk, megőrizte a jó viszonyt a térségben aktivizálódó Amerikával, s különösebb konfliktusokat azzal sem okozott, hogy megmaradt a türk világban is.

Ügyes politizálással Nazarbajev éppen abból kovácsolt erényt, hogy országa az érdekszférák ütközőpontjában áll. Kezdte ezt azzal, hogy a Szovjetunió felbomlása után azonnal lemondott atomarzenáljáról, kinyilvánítva ezzel is a béke, a stabilitás iránti elkötelezettségét. Még 1992-ben javaslatot tett az azóta már 26 tagból álló Ázsiai Együttműködési és Bizalomépítő Intézkedések Konferenciájának létrehozására, ott bábáskodott a szétválás feszültségét tompító Független Államok Közösségének létrehozásánál, és ő vetette fel elsőként az eurázsiai integráció ötletét is. Kazahsztán nemcsak saját belső stabilitásának megőrzésére ügyelt, de terepet adva a vallások és népek találkozóinak, a szélesebb értelemben vett régió biztonságának megőrzésében is komoly szerepet vállalt. Kazahsztán Közép-Ázsia biztos lábakon álló országaként jelenleg a szíriai rendezési folyamatban játszik figyelemre méltó szerepet. Ezt mindenekelőtt azért teheti meg, mert nemcsak a konfliktusban érintett hatalmak fogadják el a közvetítést, de a harctéren szemben álló felek is.

E törekvések gyümölcseként Kazahsztán a térség országai közül elsőként két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává vált, ami lehetővé teszi, hogy a globális kérdésekre is hatással legyen. Ha mással nem, saját példájával és a kérdések kiegyensúlyozott felvetésével. Mai, az átalakulás kínjaival, bizonytalanságaival küszködő, a terrorizmustól és a migráció kihívásától sújtott világunkban ugyanis szükség van a higgadtságra, a nyugodt hangra. S aki ebben a felfordulásban képes így megszólalni, továbbá konstruktív ötletekkel előállni, azt országa relatíve kisebb súlya ellenére is észreveszik, s legalább néha ott ülhet a nagyok asztalánál.

Szerző: Stier Gábor / mno.hu