h i r d e t é s

Orbánnak Kína pénze is jó, ha az EU nem ad többet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánnak Kína pénze is jó, ha az EU nem ad többet

2018. január 11. - 06:54

Vannak emberek – a jelek szerint nem is kevesen – akik nem nyugszanak addig, amíg olyan hurokba nem dugják a fejüket, amiből biztosan nem tudnak kijönni. És bármily hihetetlen, most nem Orbán Viktorról van szó. Ő csak azt teszi, amit birka népe hagy neki megtenni. Mai rémmesénk következik.

Forrás: kormany.hu

A magyar miniszterelnök Berlinben haknizott szerdán, ahol sorsdöntő évnek nevezte 2018-at Európa számára. Kénytelenek vagyunk állításával egyetérteni. Mert amennyiben az Unió továbbra is elnézi emberünk arcátlanságát, arra rútul rákefélhet, nem csupán ez az ország, de az egész kontinens is.

Öröm lehet az ürömben, hogy a hetes záradék érvényesítésén dolgoznak az Unióban hazánk kormányával szemben. Hogy ennek levét mi is megisszuk, azt teljesen fölösleges szívünkre venni, meglett volna az esélyünk több alkalommal is leváltani a kormányt. Gyáva embernek pedig a jelek szerint továbbra sincs hazája.

De természetesen a hiteleket, mint amilyen a Paks II. is könyörtelenül be fogja vasalni Moszkva. Ezen annak ténye sem változtatna, ha Orbánt varázsütésre leváltanánk, és díszszalaggal átkötve nyújtanánk át Putyinnak mondván: „Tőle hajtsd be a hitelt!”

És hogy ne legyen ez elég, tudván, hogy Magyarország fennmaradása külső források nélkül lehetetlen, Orbán egyik szócsöve, Havasi Bertalan a következőt volt képes benyögni:

„Közép-Európának jelentős hátrányokat kell ledolgoznia az infrastruktúra területén, sok még a tennivaló ezen a téren. Forrásokra van szükségünk az új utak vagy vezetékek építéséhez. Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk.”

„Tájékoztatása szerint Orbán Viktor kiemelte azt is, hogy a visegrádi négyekhez tartozó országok rendkívül dinamikusan növekednek, 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, és nettó befizetői lesznek az EU költségvetésének.” /24.hu/

Hogy Kína – az orosz hitelhez hasonló haszonkulccsal – rendelkezésünkre fog bocsátani pénzt az nem kérdés, de nekik ellentétben az Unióval nem feladatuk ellenőrizni, hogy mire költi azt a kormány. Ily módon az, hogy 2030-ra bárkit is utolérünk, attól függ, hogy az államcsődöt jelentett országok listáján lesz-e még valaki előttünk.

Hosszú ideje ismeretes, hogy Orbán bárkitől elfogad pénzt. Ezt bizonyítja az is, hogy olyan levelet küldött nemrégiben a Fidesz támogatóinak, amiben pénzbeli támogatásukat kéri a kvóta elleni harcához. Érdekes Mein Kampf fejezet lehetne, ha Orbán szándékozna könyvet írni. És az egészben a vicc; ezt a levelet is adófizetők pénzén küldi meg