h i r d e t é s

Oscar-díj – A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Oscar-díj – A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország

2017. szeptember 05. - 18:57

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Így döntött kedden az illetékes bizottság – tudatta a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai –

  • Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója,
  • Kálmán András forgalmazási szakember,
  • Kovács András Bálint egyetemi oktató
  • és Andy Vajna kormánybiztos – mellett
  • Divinyi Réka forgatókönyvíró,
  • Goda Krisztina rendező
  • és Sándor Pál rendező-producer

vett részt.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is.

Júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő torontói filmfesztiválon lesz.

A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra.

A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Enyedi Ildikó filmjét a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, eddig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban.

Az Oscar-díjakat 2018. március 4-én 90. alkalommal adják át.

Japán családi drámát, Finnország életrajzi filmet nevezett

Japán családi drámát, Finnország pedig a világhírű finn meleg képzőművészről, Touko Laaksonenről szóló filmet nevezett a legjobb idegen nyelvű alkotás Oscar-díjáért folyó versengésbe – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

A Her Love Boils Bathwater (Szeretete felforralja a fürdővizet) című japán filmet Nakano Rjota írta és rendezte. Az alkotás egy asszonyról szól, aki megtudván, hogy halálos beteg, elhatározza, hogy mielőtt elmegy, még megoldja a családja minden problémáját.

A főszerepet alakító Mijazava Rie játékáért elnyerte a japán filmakadémia díját, a lányát alakító Szugiszaki Hana pedig a legjobb női mellékszereplő elismerését kapta.

Japán először Kuroszava Akira A vihar kapujában című filmjével nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart 1951-ben, a legutóbbi japán díjazott pedig Takita Jodzsiro Távozások (Departures) című filmje volt az Oscar-gálán 2008-ban.

A hivatalos finn nevezett Dome Karukoski Tom of Finnland című filmje lett az Oscar-mezőnyben. A produkció a több mint húsz éve elhunyt nagy hatású finn képzőművész, Touko Laaksonen életét dolgozza fel. A film a svéd Göteborgi Filmfesztiválon elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének díját, és felkerült az Európai Filmdíjak idei rövidlistájára is, amelyről a díj jelöltjei kikerülnek.

A Tom of Finnland

gyönyörű portré a világszerte legismertebb finnek egyikéről

– fogalmazta meg döntésének indoklásában a finn Oscar-nevezést kiválasztó, filmes szakemberekből álló bizottság. Az alkotás egyben

gyönyörű látványvilágú történelmi darab

is – fűzte hozzá a Finn Filmalap.

gepnarancs.hu