Polt: az ügyészségnek nincs köze a Fideszhez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Polt: az ügyészségnek nincs köze a Fideszhez

2017. november 14. - 17:39

 

"1993 és 1995 között ugyan tagja volt a Fidesznek, de ennek semmi köze nincs az ügyészség mai működéséhez" - jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész a Parlamentben, a 444 kérésére. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Mint ismert, Szigetvári Viktor szeptember végén nyert meg jogerősen is azt a pert, amelyet Polt Péter indított ellene. A legfőbb ügyész szerint az Együtt akkori elnöke megsértette a személyiségi jogait 2015 tavaszán, amikor a Quaestor-ügyben bűnsegédnek nevezte, és a lánya és Tarsoly Csaba titkára közötti élettársi kapcsolatot feszegette, ezért beperelte

Szigetvári  első- majd másodfokon is megnyerte a személyiségi jogi pert, ám Polt Péter egészen a Kúriáig vitte az ügyet. A Kúria pedig kimondta, Szigetvári nem gázolt a legfőbb ügyész becsületébe azzal, hogy bűnsegédnek nevezte Quaestor-ügyben, és az ügyészséget is lehet fideszesnek minősíteni.

Erről kérdezte a 444 Polt Pétert, mire a közel egyperces válaszában azt mondta:

véleménynyilvánítási szabadság van, véleménye pedig mindenkinek lehet.

Ha a tényeket nézzük, akkor ennek az állításnak semmilyen alapja sincs. 1993 és 1995 között ugyan tagja volt a Fidesznek, de ennek semmi köze nincs az ügyészség mai működéséhez

- mondott ellent a Kúria ítéletének is a legfőbb ügyész.

nepszava.hu


;