h i r d e t é s

Reggel négy óta esik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Reggel négy óta esik

2017. szeptember 12. - 06:49

Ma az előző napokhoz képest jelentősen visszaesik a hőmérséklet, és összességében többfelé várható csapadék is. - írja az Időjárás.hu.

Ráadásul megerősödik a szél is, azaz hirtelen országszerte kifejezetten ősziesre fordul az idő. A lehűlés csak átmeneti, szerdán már javul az idő.

Délelőtt délen, délkeleten, illetve északnyugaton lehet átmenetileg szakadozottabb a felhőzet, többnyire azonban erősen felhős, borult időre kell készülni. Többfelé várható eső, zápor. 

Délután a változó felhőzet mellett északnyugaton és délkeleten lehet több a napsütés, de ott is többször erősen megnövekszik a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd egyre inkább északon, északkeleten számíthatunk további esőre, záporra. Keleten élénk lökések kísérik a délnyugati, nyugati szelet, máshol északnyugatira fordul és megerősödik a légmozgás. A Kisalföldön viharos lökések is előfordulnak.

Jelentősen visszaesik a hőmérséklet: általában 16, 21 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban, de keleten 21, 23 fok is lehet.

Orvosmeteorológia

Kedden kettősfronti hatás érvényesül térségünkben, a hideg- és a melegfrontra érzékenyeknél is felléphetnek kellemetlen tünetek, amik nyugat felé erősödnek. - írja a meteoklinika.hu.

Amennyiben frontérzékeny, akkor gyakori lehet a fejfájás, migrén, amit a többfelé élénk, nyugaton erős szél is fokozhat. A tartós fejfájás sokszor elviselhetetlen, ráadásul javulásra ezen a héten többnyire csak átmenetileg, rövid időszakokra számíthat. Napközben azonnali megoldásként citromfű teával csökkentheti a fájdalmat, és a friss levegő is segíthet mérsékelni a panaszokat. Az ízületi bántalmak sem szűnnek, a kopott és a gyulladt ízületek is sajoghatnak egész nap – ezeket időnként tornáztassa át kíméletesen, de ügyeljen arra, hogy ne terhelje meg a végtagokat.

Ideje intenzívebben támogatnia szervezetét, ajánlott most megnövelni mind a magnézium-, mind a vitaminbevitelt. Fogyasszon almát, körtét, paradicsomot – mindig az idényzöldségeket és –gyümölcsöket válassza, ezek tartalmazzák a legtöbb vitamint az évnek minden szakában.  

Bizonyára ön is tapasztalt alvászavarokat az elmúlt időszakban, a tartós kialvatlanság pedig akár komolyabb problémákhoz is vezethet, már a mindennapi tevékenységek során is zavarhatja, gátolhatja. Miért hagyja, hogy a kellemetlen tünetek és a fáradtság az egész napjára rányomja bélyegét?

A szeles időben még tovább csökken a hőérzet, de ha keleten, délkeleten él, akkor önnek jó hír, hogy a hosszabb-rövidebb napos időszakban javul a komfortérzet. A megterhelő időszakban javasolt folyamatosan magnéziumkészítményeket szednie, illetve több diót, mandulát fogyasztania.

A frontoknak köszönhetően kitisztult a levegő, ez igaz a pollenekre és a légszennyező anyagokra is.

A közlekedés során a nedves útszakaszok veszélyt jelentenek: megnövekszik a féktávolság, ezért tartson nagyobb követési távolságot és a haladási sebességet is ajánlott mérsékelni. Az erős, időnként viharos közeli oldalszél ronthatja a menetstabilitást, és gyakran találkozhat ingerlékeny, türelmetlen sofőrökkel is. A reflexek tompulnak.

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu