h i r d e t é s

Rengetegen voltak az "Európához tartozunk" tüntetésén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rengetegen voltak az "Európához tartozunk" tüntetésén

2017. május 02. - 07:22

A Momentum tüntetésén keményen felszólaltak Orbán és az orosz befolyás ellen. A tízezer ember közt volt balos, jobbos, és volt KDNP-s is.

Forrás: 444.hu

Mi nem félünk, és titeket is megvédünk – mondta a Momentum elnöke a hatalmas tömegnek.

Elmondom, mit kell tenni az elkövetkező egy évben – kezdte beszédét a Momentum Mozgalom elnöke. „Egyedül voltam, de aztán megalakult a Momentum, és most, hogy ennyien vagyunk, hiszem, hogy nincs lehetetlen. Tudjuk, hogy be kell indítani dolgokat, nem megállítani.”

A rendszerről azt mondta: „Orbán Viktor azért kelt félelmet, mert ő maga is fél. Orbán a lebukástól való félelmében a buta telefonok világát választja, elűzi az Ubert, megszünteti az informatikaórát, és listáz mindenkit, aki okosabb nála.” Aztán arról beszélt, hogy Orbán a fejlett és szabad Európa helyett a szegény és elnyomott Oroszországot állítja elénk példaként. „Moszkva irányába tereli az országot!”

„De mi itt vagyunk, a fiatalok, akik megfordítjuk az irányt. Mert nem a Mészáros Lőrincek, hanem a Széchenyi Istvánok építik a hazát! Itt az idő, hogy félretegyünk mindent, és fogjunk össze, balos és jobbos, keresztény és ateista, Kazincbarcika és London. Mi nem megállítani akarjuk Brüsszelt, hanem utolérni.”

„Nem félünk tőlük” – ismételte el többször is Fekete-Győr. „Most is azt üzenjük: nem lesz könnyű, de mi olyan országot akarunk, ahol 20-30 évre lehet tervezni. Nem félünk tőlük, nem hátra nézünk, hanem előre.”

Mostani és jövőbeli híveinek azt üzente: „Ne féljetek ti sem, megvédünk, közösségben erősek vagyunk, a Momentum olyan közösség, ahol megvédjük egymást.”

„Ahogy ők egyre mélyebbre süllyednek, mi úgy erősödünk. Az csak az első lépés, hogy nem félünk, hogy cselekedni kell. Mi mindent megteszünk az elkövetkező egy évben, hogy lebontsuk a félelem rendszerét.”

Ami pedig a praktikusabb, programszerűbb teendőket illeti:

„Folytatjuk az országjárást, eljutunk mindenhová, valódi konzultációt folytatunk. Országos és cselekvő közösséget építünk, ott vagyunk mindenhol, és elindulunk a választásokon. A programot október 15-én mutatjuk be, szállítani fogjuk időben, ahogy február 27-én is szállítottuk a 266 151 szavazatot.”

„Higgyetek benne, hogy egy év elég erre, higgyetek bennünk, akkor is, ha egy interjúban éppen hülyeséget mondunk” – zárta beszédét Fekete-Győr András. (magyarnarancs.hu)