h i r d e t é s

"Súlyos tévedés azt hinni, hogy az LMP feljebb juthat, mint ahol most van"

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Súlyos tévedés azt hinni, hogy az LMP feljebb juthat, mint ahol most van"

2017. október 04. - 15:53

Tegnap néztem a TV-ben Róna Péter interjúját.

Forrás: MTI

Ez az ember meg van öregedve, ami önmagában nem is baj, de szellemileg elszakadt a valóságtól.

Az LMP sem néhány héten, sem hosszabb időn belül nem lesz meghatározója a Magyar politikai életnek. Súlyos tévedés, hogy a média által indokolatlanul sokat szerepeltetett LMP bármivel is feljebb juthat, mint most van. Nem megszólító párt, főleg nem ilyen rövid idő alatt és nem fogja vonzani a választókat.

Jobb lenne, ha Róna Péter a közgazdaságon kívül nem nyílvánítana véleményt, mert hülyeségeket beszél. Az LMP vagy bejut a Parlamentbe, vagy nem, de inkább nem. Nem kap rá lehetőséget, hogy az országot megváltsa, mert nincs neki olyan imázsa, amely szavazatokat vonzana, és véleményem szerint egy hamar nem is lesz. Szél Bernadett ministerelnök-jelöltsége nevetséges, mert az LMP-ből soha nem lesz valódi kihívó.

 

Toller Ferenc