h i r d e t é s

Szakmai válaszok a közmeghallgatással kapcsolatban feltett kérdésekre

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakmai válaszok a közmeghallgatással kapcsolatban feltett kérdésekre

2016. november 28. - 14:24
0 komment

1. Zöldház

A kérdéseket a Haladó Esztergomért Egyesület tette fel a zöldházzal kapcsolatban

1.1 Kinek az ötelete volt a bontás?

"Szakmai körökben már 1997-ben felvetődött az épület elbontásának gondolata. Több terv is készült az épület sorsát illetően, de azok nagy többségben az épület elbontását javasolták. Ezek a tervek nem csupán építészeti kérdésként kezelték a problémát, hiszen az nem is az, hanem városépítészeti, sőt mondhatni urbanisztikai. Készül a belváros revitalizációs programja, melynek részelemére, azaz a Fürdő szálló és környékére már egy tanulmány is készült. Ezt a Városfejlesztési Bizottság megtárgyalta, azt továbbdolgozásra javasolta. Ebben a zöldház bontásra tervezett. Ennek elvét emelte be a Képviselő-testület a struktúra tervbe is. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói egy évet foglalkoztak a tömbbel, munkáikban sem megtartott az épület.

1.2 Miért nem kérdezték meg a lakosságot erről?

"Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem a főépítészi kabinet kompetenciájába tartozik."

1.3 Miért nem akkor bontjuk, ha már elkezdhető a helyére szánt már megtervezett funkciójú épület kivitelezése, kivitelezője és a megvan a pénz is?

"Az 1.1 pontban jelzett tanulmány sem tervez épületet a zöldház helyére.

2. Piac

A Haladó Esztergomért Egyesület kérdései

2.1 Miért nem a többség által igényelt elképzelés valósul meg?

"Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem a főépítészi kabinet kompetenciájába tartozik. A szakmai előkésíztés során mind az önkormányzat tervtanácsa, mind a műemléki hatóság a tömbös piac kialakításával értett egyet."

2.2 Esztergom miért nem érdemel egy 21.sz.-beli korszerű piacot?

"Mindenképpen megérdemelne!"

3. Mit jelent az a választások után két évvel, hogy funkciókat keresnek a városi épületeknek? (Ez az én kérdésem volt - Harvay Péter)

"Az integrált településfejlesztési stratégia (2015) sem döntött statikusan a funkciók tekintetében. Nem is tehetett másként, hiszen sok ingatlan tekintetében perek sokaságával találta szemben magát az új Képviselő-testület. Készül a településfejlesztési koncepció, nemrég lett kész a város aktualizált vagyonkasztere. Hamarosan elkészül a vagyongazdálkodási koncepció is, mely meghatározza az ingatlanvagyon jövőbeni hasznosíthatóságát."

A kérdésekre adott eredeti, írásbeli válaszok (pdf) ide kattintva tölthető le >>