h i r d e t é s

SZAVAZZON! Kitől vihet szavazatot a Kétfarkú Kutya Párt?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
2019. szeptember 01. - 07:02

 

A Kétfarkú Kutya Párt is indít önkormányzati képviselőjelölteket a választáson. Saját bevallásuk szerint a Holdon és a Szíriuszon már eddig is voltak jelöltjeik. Most Budapesten a 2-dik, a 12-dik, a 14-dik, a 15-dik kerületben és Csepelen mérettetik meg magukat. Vidéken pedig Ajkán, Fülöpjakabon, Orfűn és Perbálon szeretnének a helyi képviselőtestületbe kerülni.

"Igazából már a Kétfarkú Kutya Párt jellemzően önkormányzati feladatokat lát el." - Juhász Veronika jelölt szerint a Rózsa Sándorról elnevezett Kampánypénz Tékozló Alapon keresztül pártja sok helyen virágosított, kátyúzott és buszmegállókat is épített.

"Nagyon szuper lenne, hogyha az adózó állampolgárok büdzséjét, ami az önkormányzatnál van, tudnánk költeni ezekre a dolgokra, és akkor mindenkinek könnyebb lenne." - fejtette ki Juhász Veronika.

"Mi azért alapvetően nagyon nem szeretnénk belekavarni az ellenzék, meg a Fidesz küzdelmébe."

- a viccpárt elnöke azt hangsúlyozza, hogy nem indítanak főpolgármester-jelöltet, polgármesterjelölteket. Mindössze néhány egyéni választókerületben szeretnék a helyi testületbe juttatni képviselőiket, listáról, hogy egyszerűbben elérhessék céljaikat.

"És hát úgy gondoljuk, hogyha bent vagyunk egy önkormányzatban, akkor ez így jóval könnyebb lehet, és végre megépülhetne az én 25 méter magas szobrom is itt a hegytetőn, amit már régóta szeretnénk." - mondta Kovács Gergely, a párt elnöke.

A Kétfarkúak egyelőre azt az elvet vallják, hogy inkább cselekednek, mint beszélnek. De ha beszélniük kell, akkor azt inkább viccesen teszik - tudta meg az atv.hu. (hirklikk.hu)