h i r d e t é s

Sztrájkolni fognak a fogorvosok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sztrájkolni fognak a fogorvosok

2017. június 19. - 13:27

Sztrájkolni fognak a fogorvosok, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal. -  írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Szeptember 4-6. között munkalassítással érzékeltetnék, mennyire forráshiányos a terület. Ebben a három napban csak a sürgősségi ellátás lesz elérhető.

Az akciót szervező keszthelyi Nagy Ákos a Klubrádió reggeli műsorában azt mondta, hogy az alapellátásnak ígért összegekből a fogorvosok egy fillért sem kaptak. Már ott tartanak, hogy a fogorvosok a magánpraxisukból fedezik a tb-ellátott betegeket.

A fogorvosok fele annyi pénzt kapnak mint a háziorvosok, amiből nem jönnek ki. Ezért petíciót írtak, amihez már 900 aláírást gyűjtöttek.

A kevés pénz miatt két éven belül meg is szűnhet az ingyenes fogászati ellátás.

A tiltakozók korábban kiszámolták, hogy egy praxisra 760 ezer forint támogatás jut, miközben a rendelő költségeit nem számolva, csak gyógyszerre, tömőanyagra és eszközökre 840 ezer forintot költenek, vagyis havonta 80 ezer forinttal járulnak hozzá saját zsebükből az ellátáshoz.

A szűkös anyagi lehetőségek miatt egyre többen hagyják ott az állami rendelőket. Országosan a 2500-ból már 280 betöltetlen fogorvosi praxis van.

Ez is oka lehet, hogy állítólag a fogorvosok sem ússzák meg a röghöz kötést.

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke ugyanakkor úgy véli, ez ez sem megoldás, a finanszírozást kellene úgy megváltoztatni, hogy ne jöjjenek létre tartósan betöltetlen körzetek.

 24.hu