Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A Demokratikus Koalíció azért perli be az MTVA-t, mert a Kossuth rádió kedd délutáni műsorában az hangzott el, hogy Dobrev Klára döntött „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy amennyiben a 2022-es választás után miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor a következő tíz évben legalább háromezer szakorvos, kilencezer szakdolgozó és ötszáz új háziorvos áll munkába.
A rapper hiteltelennek, demagógnak és populistának nevezte a szerinte a „kevesekhez” tartozó Dobrev Klárát, akinek a zenész szerint valójában semmilyen képe nincs arról, hogy milyen az emberek élete, milyen gondjaik vannak.
"Egy jobb világot akartam teremteni" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke a párt kilencedik születésnapját ünneplő rendezvényen, amelyet a koronavírus-járványra való tekintettel online tartottak meg.
Fekete-Győr András gondolatmenetének borzasztóan rossz a történelmi áthallása, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is azzal házalt, hogy "túl sok a párt" - ezekkel a szavakkal reagált Schiffer András, az LMP alapítója, volt elnöke a Momentum elnökének szavaira, miszerint pártján és a DK-n kívül nincs másra szükség az ellenzéknél. - írja az Origo