A Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat Facebook-oldalán azt írja, mentőhajójuk pont szolgálati feladatából ért vissza szentendrei kikötőhelyére, amikor a kikötő mellett egy jet-ski, vagyis vízsugaras meghajtású motoros vízi jármű alapjáraton közlekedve, manőverezés közben felborult.
Előkészítő ülést tart szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya ügyében, akit a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádol az ügyészség - írja az MTI.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros képviselői megegyeztek többek között a HÉV-vonalak felújításáról és bővítéséről, a járművek cseréjéről, a Galvani híd megépítésének, a déli körvasút fejlesztésének és a kisföldalatti felújításának egységes támogatásáról - jelentette be a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár.
Bécs térségében az osztrák hatóságok megszüntették azt a harminc kilométernyi hosszú olajfoltot, amely a Dunán úszott - mondta az InfoRádiónak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. A Duna magyarországi szakaszán nem rendelnek el védelmi készültséget.
Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna. - írja a napi.hu.