h i r d e t é s

Tavaly egész januárban nem mentek iskolába, mert nem volt fűtés

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tavaly egész januárban nem mentek iskolába, mert nem volt fűtés

2017. január 12. - 08:26
0 komment

A budapesti Rottenbiller utcai Zene- és Táncművészeti Iskola egy, a neve elhallgatását kérő diákja kereste meg lapunkat, hogy elmondja, milyen következményekkel néznek szembe, miután egy kormányrendelet következtében idén már nem jár nekik állami támogatás - írja a hirkut.hu.

Ilyen volt az egyik osztályterem fala, mielőtt egy diák rokona önköltségen fel nem újította

Tanulónk amikor örömmel értesült a postán kapott levelében, miszerint felvételt nyert az iskola általa megálmodott szakjára, egyúttal két bekezdéssel leljebb az is szerepelt, egy kormányrendelet miatt, miszerint nem kapnak állami támogatást idéntől, így 19,900 forint tandíjat szednek be. Ennek ellenére nem tudják felfűteni az épületet, mert tavaly beázott az egész és az tandíj bevétel a felújításokra megy, hiszen tanulni kell a termekben! – teszi hozzá.

Az egyik diák egy rokona az osztálytermet megcsinálta saját pénzből, de sok lenne neki az egész sulit. Ha az állam támogatna – teszi hozzá -, akkor meg lehetne csinálni a termeket, jelenleg tánc órán kabátban vagyunk.

“Most lesznek a vizsgáink 2 hét múlva, dressz lesz rajtunk és ennyi, ott fagyunk meg az állam miatt!”

Elmondta: bár az iskola állami, a gondnok például nem oda tartozik, takaritó pedig nincs. A gondnok pár napja megmondta az intézményvezetőnek, hogy kikapcsolja hétvégére a fűtést, ami a mínuszok mellett azt jelenti, hogy hétfőre lehetetlen befűteni, mert az ablakok szigetelései nem jók.

A tanuló azt mondja, vasárnap írnak mindenkinek, ha nem kell suliba menni, az igazgató ugyanis előtte bemegy, és megnézi mennyire lesz hideg. Állami az iskola, de a gondnok nem az iskolához tartozik és az igazgatónő nem tud parancsolni a gondnoknak – teszi hozzá. Tavaly egész januárban nem mentek iskolába, mert nem volt fűtés.

Az iskolában van két táncterem, amit nem tudnak használni a tánc szakos diákok, egyik egy pincei terem, hatalmas balett terem, de elmondása alapján nem jó, mert 2 éve beázott és nincs pénz felújítani, használhatatlan, egy pedig a legfelső emeleten “ahol egy luk van állítólag a falon és dől be a hideg” – egészítette ki. Az állam korábban támogatta őket, ami kevés volt, szeptembertől azonban ez is megszűnik. Jelenleg úgy fagyoskodnak, hogy közben kifizetik a sokuk családjának nehezen kigazdálkodható tandíjat.

Családjukkal négyen élnek kevés pénből, elég nehezen – mondja, ráadásul erre még rájönnek a különböző felszerelések, amik kötelezőek. Egy tánc szakosnak például a tánccipő 8 és 20 ezer forint között mozog, egy dressz 6500, latin ruhák pedig 30 ezernél kezdődnek.

Híres diákok ilyen körülmények közt

Az iskola nagyon magas színvonalú és nagy nevű. Rengeteg tehetséges és elismert diák járt ide, köztük számos országosan is ismert tehetség, akik többször szerepeltek népszerű hazai zenei műsorokban, mint az Ének Iskolája, a Felszállott a Páva, és a Sztárban Sztár + Egy Kicsi. Az iskolába járt annak idején a 100 tagú cigányzenekar is például, a jelenlegi 12.-esek most voltak Lengyelországban turnézni.

Az egyik műsorból közismert énekes például nem érettségizhet idén, mert sokat hiányzott, nincs fűtés, sokat lett beteg, most fogja majd az osztályozó vizsgát letenni. Az iskolába eljött személyesen Orbán Viktor is, mert akart táncosokat a parlamentbe egy ott rendezett műsorhoz, és az igazgatónő nem engedte, mert ugye nincs támogatás, így nem is lettek a parlamentben táncosok. Az iskolában karácsonykor a diákok által bevitt alapanyagból készítettek fát.

hirkut.hu