h i r d e t é s

Tisztelt Hogyishívják, Potyautazó! Irány a kormányablak!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Tisztelt Hogyishívják, Potyautazó! Irány a kormányablak!

2017. szeptember 19. - 08:50

 

Jól megmozgatják az idős embereket, ha továbbra is élni szeretnének azzal a jogukkal, hogy 65 év felett díjmentesen utazhassanak.

"Tájékoztatjuk, hogy a BKK Zrt. operatív ügyfélszolgálati feladatait 2017. május 1-jétől kezdődően a BKK Zrt. nevében és megbízásából, közreműködőként a BKK Zrt. kizárólagos tulajdonában álló, Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: BKÜ) végzi a közöttük létrejött Közszolgáltatási Keretszerződés alapján.

A BKK Zrt.-hez 2017. szeptember 3-án érkezett elektronikus levelére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy a 65 év feletti utasok

  • e-személyi igazolvánnyal vagy
  • névre szóló, megszemélyesített utasmédiával

közvetlenül vehetik majd igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatást.

Az elektronikus közlekedési kártyaigényléshez szükséges a NEK adatfelvétel (fényképkészítés és személyes adatok ellenőrzése), melyet célszerű fényképes okmányigényléskor megtenni, annak érdekében, hogy ne legyen szükség ismételt megjelenésre a Kormányablakokban, Okmányirodákban. A közlekedési kártyák igénylése azonban még nem kezdődött meg az utazóközönség részére.

A BKK Zrt. azon dolgozik, hogy a közlekedési kártyaigénylés folyamata a későbbiekben egyszerűbb legyen, ezért ezt a folyamatot jelenleg is egyezteti a kormányzati szervekkel, így időben értesülni fog minden utas a további teendőkről és részletekről a médiában, sajtóban megjelenő hivatalos kommunikáció útján.

Tájékoztatjuk, hogy a 2012. évi XLI. törvény alapján az elektronikus jegyrendszer közlekedési kártyával, diákigazolvánnyal, illetve elektronikus személyigazolvánnyal lesz igénybe vehető. A közlekedési kártyák igénylésének módjáról és eljárásrendjéről - a kártya kibocsátásért felelős szervezetekkel együttműködve - a kártyakibocsátási időszak megkezdését megelőzően tud a BKK Zrt. részletes tájékoztatást adni.

Bízunk abban, hogy válaszunkkal segítségére lehettünk. 

Budapest, 2017. szeptember 6."

 Az e-személyi igazolvány kiváltásának módja ugyanaz, mint a régi személyié. Vagyis: a lakóhelyhez legközelebbi Kormányablak.


h i r d e t é s
;