h i r d e t é s

Úgy emeltek béreket az egészségügyben, hogy minden maradt ugyanannyi

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy emeltek béreket az egészségügyben, hogy minden maradt ugyanannyi

2017. december 07. - 08:54

Sajátos logika mentén zajlik a béremelés - Fizetési elszámolások jelennek meg a közösségi portálokon.

Sokan nem értik, ha béremelést kaptak, miért ugyanannyit visznek haza, mint korábban.  Az államtitkár lehet a végállomása az elégedetleneknek – derült ki azon a tájékoztatón, ahol a szerkesztőségekhez érkező egészségügyi bérpanaszokkal szembesítették Ónodi-Szűcs Zoltánt az újságírók.

December első napjaiban találkoztak a dolgozók először a legfrissebb egészségügyi béremelés következményeivel. S hiába figyelmeztettek már hetekkel korábban az érdekvédők, hogy a legalacsonyabb fizetési kategóriákba tartozók „borítékjában” nem lesz 12 százalékkal több pénz az előző hónaphoz képest, most mégis csalódottak az érintettek. Nem értik, ha béremelést kaptak, miért ugyanannyit visznek haza, mint korábban. Az ezt bizonyító fizetési elszámolásaik sorra jelennek meg a közösségi portálokon. Volt kórház, ahol már a fizetésnap előtt körlevéllel próbálták mérsékelni a várható botrányt, jelezve, hogy az év eleji kötelező bérminimum emeléssel a legrosszabbul keresők már megkapták a mostanra ígért 12 százalékot. Tehát ők jobban jártak – érvelt a kórház - mint azok, akiknek csak most 11 hónappal később emeltek. Ők arra is számíthatnak, hogy egy hónap múlva, az újabb garantált bérminimum emeléssel már 180 ezer forintot fognak kapni.

Visszautasítok minden olyan ribilliókeltést, amely azt akarja sugallni, hogy a kormány nem tartja magát az érdekképviseletekkel történt egyezséghez – fogalmazott újságíróknak az államtitkár. Hozzátette: a tavaly szeptemberi alapbéréhez képest valamennyi szakdolgozó garantáltan hazaviszi a 12 százalékos többletet, amiről az érdekvédőkkel tavaly megállapodtak. Az ettől független, hogy a garantált bérminimum miatt a legrosszabbul keresőknek addig is kellett kiegészítést adni, amíg ez a béremelés életbe léphetett. Ami az idén történt az jövőre is megismétlődhet. A garantált bér januárban 161 ezerről 180 ezerre nő ehhez kapnak majd kiegészítést a legrosszabbul kereső egészségügyiek és annak helyébe lép majd a jövő novemberre számukra ígért újabb nyolc százalékos béremelés.


Nagyobb méretért kattintson a képre!
Forrás: Szabó Tímea, Párbeszéd/Facebook

A szakdolgozók mellett az 5.12 szakszervezet vezetőjének, Kiss Lászlónak egy orvos is jelezte, hogy hiába kapott most 100 ezer forintos emelést, mert a munkáltatója éppen a többlet összegével csökkentette a pótlékait. Az esetre a Népszavának az államtitkár azzal reagált, hogy az illető előbb forduljon a munkáltatójához, ha panasza ott nem nyer orvoslást, akkor végső esetben hozzá. A béremelésről szóló jogszabály ugyanis – szerinte - egyértelmű a tekintetben, hogy a munkáltatók nem csökkenthetik a béremeléssel a pótlékokat. A tárca minden ilyen esetet vizsgál, s ha kell szankcionál.

 

Szerző: Danó Anna / nepszava.hu