h i r d e t é s

Úgy érthetsz, ahogy a prizma bontja a fényt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy érthetsz, ahogy a prizma bontja a fényt

2020. január 20. - 15:52

A prizma csodálatos példáját adja annak, hogy ért az ember. A fény, de nevezhetjük világosságnak is, áthalad a prizmán és az hullámhosszok szerint elemeire bontja. Így a fénynyalábból különböző színek, vörös, narancs, sárga, zöld, kék és ibolya képződnek. Az értés is ilyen. A világosságból van, aki a vöröset, van, aki a sárgát és van, aki a kéket érti. Mind helyesen ért, mégis vitatkoznak. Pedig, ha összetennék, amijük van, az kiadná a fényt.

Forrás: Mihálffy Balázs

Tudom, jönnek azok a hozzászólások, hogy az Iszlám a fény! Persze. De mit ér az Iszlám ezzel a fénnyel, ha ebből is csak a vöröset, vagy sárgát értik meg követői? És a többi vallás követői is joggal állíthatják, hogy a Kereszténység, Júdaizmus, vagy bármi más a fény! Sőt, ezt a jogot maga a Korán adja:

Hiszi a Próféta, amit Ura neki kinyilvánított és a hívők is (így tesznek). Mind hisz Allahban, az Ő Angyalaiban, az Ő könyveiben, az Ő Prófétáiban. Nem teszünk különbséget egy Prófétája között sem! Mondják: „Hallottunk és engedelmeskedünk. Bocsánatodért esedezünk Urunk és Hozzád vezet sorsunk.” (Korán 2:285)

Ez az aya a „Hudzsat al-Wida’a”, a Próféta (béke reá) utolsó szónoklatában nyilatkoztatott ki. Erős felhívást tartalmaz a hitre és Allah akaratának eltökélt követésére. Mint utolsó szavak, összegzik a Prófécia üzenetét és általános képet festenek az Iszlámról. Nagyon fontos tanítás. Az egyetlen hit az, ha hiszünk Istenben, az Ő Angyalaiban, Könyveiben és Prófétáiban. Nincs különbség a Próféták között! A Korán végig többesszámot használ! Az Iszlám egyesíti a Monoteizmust szolgáló nemzeteket, vallásokat. Ennek jegyében az utolsó aya egy közös fohász, amit együtt mondunk azokkal, akik hisznek Allahban, hogy mentsen meg a bűnöktől és terhektől, melyeket elődeink elkövettek és hordoztak.

Pedig az igazi fény akkor világítaná be elménket, ha a színeket összetennénk. Ekkor ismernénk fel az igazi igazságot. Addig csak színeket látunk:

Szektákká szaggatták szét dolgukat maguk közt és minden párt annak örvendezik, ami az övé. (Korán 23:53)

Azok, akik egy-egy Próféta neve mögé sorakoztak fel és ebből üzletet csináltak, szétszakították a vallás Egységét és az Egy Vallás helyett, szekták terjedtek el, melyek mindegyike örvendezik annak a kicsinek, amit kiszakított magának a Nagy Univerzális Igazságból, Allah Tanításából. A szektás vallási zűrzavar ember által előidézett jelenség, ehhez Istennek nincs köze. Majd eljön az idő, amikor az Egység Igazsága felülkerekedik és megszünteti a jelen állapotokat.

Címkék: