h i r d e t é s

Új vezetője lesz a keresztényüldözéssel foglalkozó helyettes államtitkárságnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Új vezetője lesz a keresztényüldözéssel foglalkozó helyettes államtitkárságnak

2017. szeptember 14. - 08:36

Azbej Tristan az Egyesül Államokban tanult és a Közel-Keleten szerzett tapasztalatokat. - írja az Index

Forrás: RoTaPress

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot eddig vezető Török Tamás egyéves megbízatásának lejártával visszatér a diplomáciai pályára. Helyét munkatársa, Azbej Tristan veszi át, írja a Magyar Idők.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte: Azbej Tristan az Egyesül Államokban tanult, a Közel-Keleten szerzett tapasztalatokat, korábban diplomáciai feladatokat is ellátott. Az üldözött keresztények ügyeit jól ismeri, írása is jelent meg a témában. Azbej Trisztán alapította a Gyerehaza Alapítványt, amelynek célja a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazacsábítása. Azbej, a KDNP ifjúsági szervezetének, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek volt az alelnöke. Korábban Izraelben dolgozott a Tel Avivi-i magyar nagykövetség Tudományos és Technológiai attaséjaként. 

Népszava ugyanakkor azt írja, az Olaszországból korábban hazatérő diplomata, Török Tamás nem önszántából távozik. Menesztése összefüggésbe hozható azzal, hogy az iraki Erbílben nem készült el az az iskola, ahol több sajtónyilatkozat szerint szeptemberben már kezdődnie kellett volna a tanításnak. Az iskola építését a magyar kormány 120 millió, a katolikus püspöki kar 80 millió forinttal támogatta.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly ősszel ezzel igyekezett bizonyítani, hogy „nekünk, magyaroknak sincs kő a szívünk helyén”, mivel a magyar közreműködéssel épülő iskola közel hétszáz menekült gyermek oktatását fogja szolgálni.

A kormány tavaly 3 millió eurós, körülbelül 930 millió forintos keretet különített el a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségeket segítésére. A helyettes államtitkárság feladata, hogy kapcsolatot tartson az üldözött keresztény közösségek képviselőivel, menedzselje a támogatási programokat, és felhívja a nemzetközi szervezetek figyelmét a hitük miatt üldöztetést szenvedők ügyére.

Az elmúlt egy évben a Hungary Helps program részeként támogatták egy kurdisztáni iskola felépítését, egy kórház gyógyszerszükségletének fedezését, templomok, és egy teljes település, az iraki Tell-Aszkuf városának újjáépítését. Szeptemberben indult egy olyan ösztöndíjprogram is, amellyel a válságövezetekből származó keresztény fiatalok tanulhatnak magyar egyetemeken.