h i r d e t é s

Utcára tették a kétgyerekes kőbányai családot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Utcára tették a kétgyerekes kőbányai családot

2017. szeptember 30. - 13:30

Két kicsi gyerekkel tettek utcára szerdán egy kőbányai családot azért, mert nem tudták kifizetni az 5 millió forintos hitelre kalkulált 33 millió forintos követelést.

Forrás: ATV.hu

Kéthetes csecsemőjükkel lakoltattak ki egy családot Budapesten. - írja az ATV A szülők 10 éve vettek föl devizahitelt, amiből a házukat akarták felújítani. Néhány év után viszont már nem tudták fizetni a megemelkedett törlesztőrészleteket, ezért most ki kellett költözniük a házukból – erről az RTL Klub számolt be.

A hitelt ráadásul két pénzintézet is visszafizettetné az adósokkal, annak ellenére, hogy csupán egyszer, egy banktól vettek fel kölcsönt.

A kisebb gyermek még csak három és fél éves, és bár lesz hova lefektetni őket, az anya azt mondta az ATV-nek: aggódik értük, mert ki lettek szakítva a megszokott környezetükből. A család 23 évet élt a kőbányai lakásban.

„A gyerekek cuccait volt a legnehezebb megfogni”

– mondta sírva Ágnes.

Miközben a bútorokat pakolták, az utcán civilek tüntettek a kilakoltatás ellen. Később megérkezett a végrehajtó, aki rendőri segítséggel jutott fel az emeletre, ahol szintén dühös emberek és nem éppen kedves szavak várták. Végül sikerült kiüríttetni a lakást, a család pedig végleg elbúcsúzott a lakásától.

"Ha valami, ennek a tanúsága az, hogy jogalkotással is lehet kárt okozni"

– fogalmazott Barabás Gyula, és hozzátette, minden hitelfelvevőnek számolnia kell azzal, hogy vele is történhet hasonló eset. A Széchenyi Hitelszövetség elnöke azt mondja: attól, hogy az eljárás törvényes, még nagy valószínűséggel olyan európai fogyasztói irányelvekbe ütközik, amely szerinte példátlan.

Idén mintegy 700 családot lakoltattak ki, de 30 ezer másik család is veszélyben van. Az LMP korábban moratóriumot rendelt volna el, de a Fidesz ezt nem támogatta.

 

atv.hu