h i r d e t é s

Vádat emeltek a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vádat emeltek a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen

2017. augusztus 24. - 14:58

A Fejér Megyei Főügyészség folytatólagosan megvalósított, nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt vezetőjével szemben – derül ki az ügyészség közleményéből.

Forrás: feol.hu

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004 és 2016 között a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel a fennálló alá- fölérendeltségi viszonyát kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte őket szexuális cselekmény végzésére rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. A vádlott tíz sértett sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. - írja a Magyar Nemzet

Vádemelésre került sor a gyermekotthon egyik nevelőjével szemben is tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását és foglalkozástól eltiltás alkalmazását, valamint a gyermekotthon vezetője letartóztatásának ügydöntő határozat kihirdetéséig való fenntartását indítványozta.

 

mno.hu