h i r d e t é s

Vannak magasabb rendű javak, mint a gazdaságiak

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Vannak magasabb rendű javak, mint a gazdaságiak

2017. szeptember 11. - 07:30

 

Az államban minden ember elvileg két személyt egyesít magában, az önálló, saját érdekeit követő egyént és az állampolgárt. 

Az egyik oldalról azt kívánja az erkölcsi igazságosság, hogy mindazokat az állami kiadásokat, amelyek sem az államra, mint egészre nézve nem feltétlenül szükségesek, sem pedig az állam minden egyes polgárára, megkülönböztetés nélkül, nem hasznosak, olyan adókkal kell finanszírozni, amelyet az előnyben részesülő polgárok olyan arányban viseljenek, amelyen arányban élvezik annak hasznát. Minden állami kiadás, ami az állam egyes polgáraira érvényesen megfogalmazott céllal történik, azt (pl. a művelődés növekedésének igénye) az adókötelezettek szabad jövedelmük arányában kell, pontosabban kellene, hogy finanszírozzák.

Az emberek általános esendőségénél és gyengeségeinél fogva az igazságos adózás a mai napig eszményi követelmény, amelyre mindem államnak törekednie kell, amit még a legtökéletesebb államalakulat legtökéletesebb kormányzata sem ért el.

A történelem arisztokratikus, feudális korszakaiban az adóbeszedés a magasabb társadalmi osztályok érdekében történt.

Az abszolút monarchiában a „nép iránt való jóindulatból és az állam pénzügyi szükségleteiből” adódóan enyhítették. Az alkotmányos államban a tehetősebbek kedvezményezését már igyekeztek megszüntetni, az elfajult demokráciákban s ennek egyik válfajában, a „cézárizmusban”, (a formális, látszatdemokráciákban) látszólagosan az állampolgárok többségének érdekeire való hivatkozással újra bevezetik.

Az egyenes adóktól való tényleges mentességeknek nem csak az a következményük, hogy a kedvezményben nem részesülőkre saját adóterhükön kívül még a kedvezményezettekre jutó adóterheket is rárakja. Származékos, hátrányos következmény még, hogy a kedvezményezettek és a terheket helyettük viselő rétegek közötti versenyt ellehetetlenítik, ami gátolja a társadalom, a gazdaság és az állampolgárok fejlődését.

Ma is megfigyelhető ennek az elvnek a hatása a gazdaságban, hiszen sok gazdasági szervezet ment és megy tönkre nem azért, mert túl sok adót vetettek ki rájuk, hanem azért, mert a versenytársakra lényegesen kisebb közterhet róttak, esetleg állami támogatásban részesültek.

A magyar mezőgazdasági termelés versenyképességének hanyatlása bizonyos mértékben erre az okra is visszavezethető, ami a társadalompolitikában erkölcsi mulasztásként, az erkölcsi mulasztásból fakadó társadalmi viszálykodásként nyilvánul meg. Ugyanakkor tény, hogy egyes kooperáló csoportoknak, a közvetítő kereskedelem gazdasági érdekeinek tökéletesen megfelelő ez a gyakorlat.

A progresszív jövedelemadó eszméje szerint a gazdagabb adókötelezett nem általában, hanem arányosan is több adót fizet, mint a szegényebb, ami sok állami szolgáltatás igénybevételét illetően nem egyeztethető össze az egyenértékűség elvén alapuló adórendszerrel.

A személyi fogyasztás törvénye szerint minél gazdagabb valaki, jövedelmének annál csekélyebb hányadát tudja elfogyasztani. Az egész jövedelemmel arányos adóztatás fordítva arányos a benne rejlő szabad jövedelemmel, pedig az adót rendszerint a szabad jövedelem alapján lenne célszerű fizetni.

A közvetett adóknál a progresszió elvét (fényűzési adó) az „érintettek” ritkán támadták meg, hiszen a teljes jövedelemhez képest ez az adónem csak kisebb jövedelemrészt takar. Annál jobban bírálták viszont az adózási progresszivitást az egyenes adók, a jövedelemadók terén. Ebből is kitűnik, hogy amennyiben valakinek gyakorlatilag lehetősége nyílik az állami szolgáltatások finanszírozását biztosító adórész áthárítására, nehezen valósítható meg, akár közelítőleg is az igazságosabb közteherviselés.

Rendkívüli állapot!

Természetesen előfordulnak olyan, elsősorban háborús helyzetek, amikor a társadalom teherbíró képességeit meghaladó mértékben kell az államnak az adó kényszeréhez folyamodnia.

Ezek az esetek kizárólag erkölcsi indítékokkal értelmezhetőek, illetve alapozhatók meg. Különben még a legegészségesebb állam is juthat olyan válságokba, amikor az adók a tiszta nemzeti jövedelmen belül nem elegendők, hanem a „vagyon törzsébe mély markolásnak” kell történnie. Mert hiszen vannak magasabb javak is, mint a gazdaságiak. Az a nemzet pedig, amely a legmagasabb célokért sem tudná elhatározni, hogy gazdaságát egy időre fel ne áldozza, még ezt a mammonná lett gazdaságot sem tudná biztosan megoltalmazni.[1]

 

[1] Lukács evang. 12., 23.

Címkék: 

 
h i r d e t é s
;