h i r d e t é s

Váratlan látogatást tett a francia elnök

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Váratlan látogatást tett a francia elnök

2017. november 10. - 07:36

Váratlanul Szaúd-Arábiába érkezett csütörtök éjjel Emmanual Macron francia elnök.

Forrás: France 24

Macron azt mondta, csütörtök reggel döntött úgy, hogy szeretne beszélni a királyság "ifjú és asszertív" koronahercegével Iránról és a jemeni háborúról. A francia elnök egyértelműen Iránt tette felelőssé azért a meghiúsított ballisztikusrakéta-támadásért, amely a héten érte Szaúd-Arábiát.

"A Jemenből kilőtt és Szaúd-Arábia által lelőtt rakéta nyilvánvalóan iráni volt, s tökéletesen mutatja, milyen erős rakétaprogramot folytatnak" - mondta a francia elnök még a dubaji francia iskola előtt újságíróknak. Úgy fogalmazott:

a térség stabilitása és békéje érdekébe együtt kell működni Szaúd-Arábiával.

A szaúdi állami hírügynökség jelentése szerint Macron csütörtök éjjel találkozott Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel, és kifejezte, hogy Párizs elítéli a Rijád ellen megkísérelt ballisztikusrakéta-támadást.

A francia elnök viszont egyértelműen kiállt az Iránnal kötött hathatalmi megállapodás mellett. "Ha kilépnénk, az vagy azonnali háborúhoz vezetne, vagy kontrollvesztéshez, ami elkerülhetetlenül az észak-koreaihoz hasonló helyzetet eredményezne, ami elfogadhatatlan" - jelentette ki Emmanuel Macron. (MTI) / atv.hu