Kormányváltó hangulat van Lengyelországban, és valószínű, hogy az őszi parlamenti választásokat a mostani polgári, jobboldali kabinet konzervatív jobboldali ellenzéke nyeri meg.

Varsó minden bizonnyal több kül- és belpolitikai elemet átvesz majd a magyar kormánytól, de annak lágyabb változatát fogja alkalmazni - írja a valász.

Néhány héttel az új köztársasági elnök megválasztása után Lengyelországban tart még ugyan az eredmények elemzése és a győztes Andrzej Duda – a konzervatív Jog és Igazság (PiS) pártjának jelöltje – „felfedezése”, de valójában már nem ez az első számú politikai téma. Sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen eredménnyel végződik az őszi parlamenti választás, és milyen új valóságban találja magát az ország 2016 elején, amikor az új állam-és miniszterelnöki páros előtt hosszú, választásoktól mentes időszak nyílik meg. Az első következtetés kissé meglepő. Kiderült ugyanis, hogy a lengyel belpolitika korántsem olyan stabil, mint ahogy a még tavasszal végzett felmérések alapján hinni lehetett volna. Nem igaz, hogy a korábban kialakított politikai felállás évekre eldöntött, s annak figurái biztosak lehetnek a dolgukban.

Bukott az elnök

Erről igen fájdalmasan a vesztes Bronisław Komorowski elnöknek kellett meggyőződnie, aki márciusban még azt hihette, hogy közel 70 százalékos népszerűségével az újraválasztása csak formalitás lesz. Bukásának fő okai a belpolitikai helyzet és a választói hangulat félreismerése volt, a rossz, unalmas és régimódi kampány, és mindez együtt vészjósló figyelmeztetés a kormányzó pártnak is.

Komorowski papírforma szerint nem tagja ugyan a Polgári Platformnak (PO), de a Donald Tuskhoz – a PO volt miniszterelnöke, jelenleg az Európai Tanács elnöke – és politikustársaihoz fűződő viszonya mindig is annyira nyilvánvaló volt, hogy ennek tagadása a kampányban csak mosolyokat és rosszmájú megjegyzéseket váltott ki. Így aztán a vártnál jóval gyengébb szereplését az elemzők „politikai időjárás-előrejelzésnek” vették, amit igazoltak a legfrissebb közvélemény-kutatások is.

Kívülről nézve furcsának tűnik a kormányváltó hangulat egy olyan országban, amely két évtizede fejlődik, gazdasága egyre jobban megelőzi a válságba került szomszédjaiét. Május utolsó napjaiban látott napvilágot a Boston Consulting Group elemzőintézet jelentése, melyből kitűnik, hogy az utóbbi években a fejlett világban Lengyelország gazdasági mutatói javultak a leggyorsabban. Ezért elégedetlenségük miatt a szerzők „túlzott pesszimizmussal” vádolják a lengyeleket. Az ország jó részének azonban más a véleménye. Először is a gyors fejlődés még nagyobb elvárásokat szült, másodszor pedig a gazdasági növekedés eredményei nem egyenletesen oszlottak el az országban. Nem csoda, hogy Andrzej Dudára (értelemszerűen a PO politikája ellen) leginkább a kevésbé fejlett, vidékies keleti vajdaságok lakói szavaztak. Országosan pedig a harminc év alatti fiatalok, akiket leginkább sújt a munkanélküliség, és akik ennek következtében gyakran a kivándorlást választják.

Az, hogy a viszonylag könnyen megállapítható diagnózissal mit tud és akar kezdeni az őszi győzelemhez egyre közelebb álló konzervatív jobboldal, egyelőre még nem világos. Abból, amit Andrzej Duda mondott a kampányban, világosan kitűnt, hogy ő (meg nyilván a mögötte álló PiS) tisztában van a számos bajjal, de ígéreteit nemigen lehet komolyan venni. Először is azért nem, mert az államelnöki hatáskör elég szűk, és nyilván nem a varsói elnöki palota lakója fogja meghatározni az ország politikáját (legalábbis nem ő maga). Másodszor pedig azért, mert az ígéretek jó része teljesíthetetlen – máris kiszámították, hogy az ötven legfőbb ígéret teljesítésére nem volna elég a lengyel költségvetés egyévnyi bevétele sem. Azt, hogy ebből a tarka ajánlatból mi kerül bele a PiS parlamenti választási programjába, csak július elején fogjuk megtudni, amikor megrendezik a Jarosław Kaczyński vezette párt országos kongresszusát. A pártalapító helyzete felemás. Egyrészt pártja 2006 utáni első nagy sikerét könyvelhette el, ugyanakkor ez csak úgy sikerült, hogy a 65 éves, sokak szemében régimódi vezető árnyékban maradt, az exponált játékos szerepét pedig egy 22 évvel fiatalabb és agilis politikus vette át.

Jaroslaw Kaczynski
Fotó: AFP

Tetszetős a magyar példa

Az egyre biztosabb őszi kormányváltás a kiéleződött választási retorika ellenére valószínűleg nem hoz „forradalmat”, bár számolni kell sok, köztük pár komoly kiigazítással. Ez nemcsak Andrzej Duda kijelentéseiből olvasható ki, de azoknak a PiS-hez közelálló publicistáknak és politikusoknak a véleményéből is, akik fontos szerepet játszhatnak az új kormányban.

Egy biztos: Duda néhány alkalommal elismerően beszélt Magyarországról, különösképpen Orbán Viktor lépéseiről a bankadó, a kereskedelmi áruházláncok különadója és a svájcifrank-hitelesek megmentése ügyében. Ezen a téren valóban létezik bizonyos egyetértés a Fidesz és a PiS között, bár a két ország helyzete más. Lengyelországnak nem kellett előzőleg mély recesszióval küzdenie, és a külföldi hitelek aránya sem érte el a magyarországihoz hasonló, 8 százalék körüli szintet (a legrosszabb időben az ország eladósodása a GDP 57 százaléka volt, de jelenleg már csökkenő tendenciát mutat). Elképzelhető a külföldi cégek és bankok megregulázása, de csak olyan szinten, ami nem ijeszti meg a továbbra is szívesen látott befektetőket.

A legnagyobb igény azokra a reformokra mutatkozik, amelyek az életszínvonal emelésével és a mindennapi gondok könnyítésével járnak. Ezen a téren már megnyíltak bizonyos lehetőségek, főleg miután az EU májusban megszüntette Lengyelországgal szemben a túlzotpeficit-eljárását, és valamelyest csökkent a büdzsé tartozása. Félő azonban, hogy a hatalom megőrzéséért küzdő PO már az újabb választási kampány során „ajándékokat” kezd osztogatni, az ellenzék pedig túl akarja ezt licitálni.

Szinte biztos, hogy a sajtó továbbra is felnagyítja a két tábor közti ideológiai-világnézeti ellentéteket. Ennek jele az amúgy is szigorú abortusztörvénynek az elnökválasztási kampányban már felvetett szigorítása, mivel egyes konzervatív körök azt akarják, hogy a terhességmegszakítás minden lehetősége szűnjön meg. Találgatások tárgya az esetleges új konzervatív kormány külpolitikája is. Ezen a téren is túlzás volna gyökeres irányváltást várni. Az igaz, hogy egyes PiS-es politikusok elismerően beszélnek Orbán Viktor „függetlenségi harcáról” az uniós nyomással szemben. Várható, hogy Duda (vagy a leendő kormányfő) kiáll majd a lengyel gazdasági érdekek mellett (például a klíma- vagy az energiapolitika terén), de talán nem óhajt a brüsszeli színtéren az Orbánéhoz hasonló szintű népszerűtlenséget „kivívni”.

Ukrajna a kulcs

Az igaz, hogy a PiS első kormányának viszonya Brüsszellel, de még inkább Berlinnel nem volt kifejezetten barátságos, ami több konfliktushoz is vezetett. Azóta viszont nagyot fordult a világ. A PiS-nél sokkal radikálisabb erők jelentek meg Európában, s az ukrajnai konfliktus és a putyini Oroszország agresszív magatartása miatt fontosabb lett Varsónak a jó viszony fenntartása erős nyugati szövetségeseivel. Ezért nehezen elképzelhető az atlantista beállítottság megváltoztatása. Utóbbi egyébként mindig is a lengyel politika sarokköve volt, függetlenül attól, hogy a köztársasági elnök éppen a posztkommunista Aleksander Kwaśniewski, vagy ellenfele, Lech Kaczyński volt. Ugyancsak furcsa volna a hirtelen váltás a szívélyestől igencsak távol álló lengyel–orosz viszonyban. Duda néhány „békítő” kijelentése a választási kampányban legfeljebb politikai szondázásként értelmezhető, hasonlóan, mint az orosz elnöknek a választási estét követő nagyon udvarias üdvözlő távirata.

Ugyancsak nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a PiS vezetői kritikusan fogadták az ukrán „történelmi politikát”, amelybe még a második világháború alatt lengyeleket üldöző Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megdicsőítése is belefért. Valószínű, hogy emiatt mondta le varsói látogatását Porosenko államelnök, aki a Dnipro–Sevilla Európa Liga-döntőre készült. De alapvetően szinte minden számottevő lengyel politikai erő stratégiai érdeknek tartja az Oroszországtól független és a Nyugat felé hajló Ukrajnát, még akkor is, ha szó sincs már a fenntartás nélküli lelkesedésről. A PiS ráadásul szimbolikus jelentőséget tulajdonít a szmolenszki katasztrófa – 2010-ben itt zuhant le a lengyel elnök gépe – okai kiderítésének, és amíg a gép roncsai ott vesztegelnek Oroszországban, szó sem lehet a Kreml és egy esetleges konzervatív lengyel kormány jó kapcsolatáról.

valasz.hu