h i r d e t é s

Végre kiderült, mennyit keresnek az MTVA vezetői

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Végre kiderült, mennyit keresnek az MTVA vezetői

2018. január 11. - 07:11

Másfél év pereskedés után az MTVA hajlandó volt elárulni, mennyit keresnek a vezetői - írja a 444

Forrás: bumm.sk

Az RTL Klub másfél évvel ezelőtt kérte ki a közmédia vezetőinek fizetői listáját, de ezt az MTVA megtagadta arra való hivatkozással, hogy ennek tudatában a piacon lecsapnának kitűnő szakembereikre. 

A kereskedelmi tévé riportja azzal indít, hogy míg a brit közszolgálat honlapján a taxiszámlák is elérhetőek, az RTL-nek jogerős ítéletig kellett pereskedni a közmédiával, hogy megtudhassuk mennyi az annyi. 

A sikeresen kiperelt adatokból az derül ki, hogy Böröcz István és Szabó László Zsolt egykori, illetve Vaszily Miklós jelenlegi MTVA-elnök egyaránt havi bruttó 2 millió forintos bérért cserébe vezette a közmédiát. 

A 2011 és 2013 között igazgató Böröcz 17,5 millió, a 2013 és 2015 között dolgozó Szabó 12 millió lelépési díjjal távozhatott. Az igazgatók "örökös" jobbkeze, a tartalomszolgálatást kézben tartó - hírhamisítása miatt elhíresült - Papp Dániel bruttó 1,85 millió forintot vihet haza havonta. 

Akinek van kedve böngészni a teljes listát, itt és itt találja. (RTL Klub)