Világtrendek a felsőoktatásban

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Világtrendek a felsőoktatásban

2017. augusztus 08. - 18:05

 

Ma az egyetemi diploma nem privilégium, hanem a középosztályhoz tartozás feltétele. - írja az mno.hu.

Egyetemekre szükség van, de óriási konkurencia az internet Fotó: Wikipédia Forrás: mno.hu

A fogyasztói társadalmak szent tehene az autó. Az elmúlt évtizedek statisztikái szívesen mutatták be a piacok fejlődését a gépjárművásárlások ütemének növekedésén keresztül. Csakhogy az utóbbi években megdöbbentő fordulat bontakozott ki: 1995 és 2012 között az autóvásárlás hozzávetőleg hetven százalékkal nőtt világszerte, az egyetemi beiskolázások száma viszont 170 százalékkal emelkedett.

A világ nemzeti terméke ez idő alatt a felével lett több.

Ez megcáfolja, de legalábbis enyhíti a fogyasztói társadalomról alkotott elmarasztaló ítéletünket; a földlakók még az autóvásárlásnál is fontosabbnak tartják gyermekeik felsőfokú iskoláztatását. Az OECD-országok 2015-ben a GDP 1,6 százalékát költötték felsőoktatásra, szemben a 2000-ben mért 1,3 százalékkal. Amerikában ez az arány 2,7, nálunk 1,5 százalék.

Manapság az egyetemi diploma nem privilégium, hanem a középosztályhoz tartozás és egy jó munkahely megszerzésének a feltétele. Az informatika és a molekuláris biológia fantasztikus eredményeket ért el, a műszaki fejlődés görbéje exponenciálisan ível felfelé.

E folyamatok azzal fenyegetnek, hogy tömegével szűnnek majd meg a hagyományos munkahelyek. Most van csak igazán szükség az életfogytig tartó tanulásra; a régi tudás gyorsabban évül el, mint korábban bármikor.

A tömeges igények hatására viszont – elsősorban Amerikában – a felsőfokú oktatás hallgatókra háruló költségei az elmúlt években szédítő magasságokba emelkedtek. (Hasonlóan az egészségügyi kiadásokhoz.) Több intézményben a diploma megszerzésének ára megközelíti, sőt meghaladja a százezer dollárt.

Húszéves megtérüléssel számolva az évi ráta átlagosan 15 százalék, ami jó eredmény a húszéves amerikai kincstárjegyek évi 3,4 százalékos hozamához képest.

De nem kevés olyan egyetem van, ahol a diploma megszerzésére fordított összeg nem térül meg. Az állami egyetemeken az évi tandíj átlagosan 8400 dollár, a magánintézményekben több mint 30 000. A folyamat lassan kezd átterjedni Európára is.

Amerikában 2007 és 2012 között az egy hallgatóra jutó kormányzati finanszírozás 27 százalékkal csökkent, miközben az inflációval korrigált tanulási költségek 20 százalékkal emelkedtek. Nagy-Britanniában a tandíjak a nulláról közel évi 15 ezer dollárra nőttek.

A költségek megszaladása Amerikában súlyos gondokat okoz: a hallgatók hihetetlen mértékben eladósodnak. 2015-ben a diákhitel-tartozások megközelítették az 1,2 billió (azaz 1200 milliárd) dollárt, ami több, mint a hitelkártya-tartozások és az autóhitelek összege együtt.

Az 55–64 éves korosztályban a felsőfokú végzettségűek aránya Amerikában a legmagasabb, 40 százalék fölötti. A 25–34 éves korosztályban viszont már Dél-Korea és Japán vezet, tükrözve az utóbbi évek magasabb beiskolázási arányainak hatását. (Nálunk az 50–59 éves korosztály 16 százalékának volt diplomája a 2011-es népszámlálás idején, a 25–29 évesek körében viszont már 28 százalék volt az arány.)

Az amerikai felsőoktatásban lejátszódó költségrobbanás ijesztő. Az Atlanti-óceán túloldalán tapasztalható jellegzetességek pedig átterjednek Nyugat-Európára, majd megjelennek nálunk is. A felsőoktatási költségek nagyobb részét Nyugat-Európában nyilván a jóléti állam fogja viselni.

Nálunk szintén. Az európaiak nincsenek hozzászokva az egészségügy és az oktatás piaci áraihoz.

Arra tehát mindenképpen számítani kell, hogy az egészségügyben tapasztalható árrobbanás a felsőoktatásban is megjelenik, jelentős terheket róva a költségvetésre. Látván a nyugati fejleményeket, biztosak lehetünk benne, hogy a következő években még inkább meg fogja határozni az országok versenyképességét és világgazdasági pozícióit, hogy megfelelően kezelik-e a költségek emelkedését.

A növekvő kereslet miatti költséginfláció azonban csak átmeneti jelenség. Már itt az egyetemeket érő harmadik nagy, technikai jellegű kihívás: a távoktatás. Az online kurzusok megkérdőjelezik a sok száz éves, igen stabil történelmi intézmény, az európai egyetem létjogosultságát.

David Gelernter neves amerikai informatikus szerint a távoktatás idővel olyan jó minőségű lesz, hogy eléri a hagyományos oktatás színvonalát és hatékonyságát. A hallgatók csupán azért, hogy részesei legyenek a kampuszon folyó életnek, és személyesen is találkozhassanak tanáraikkal, nem fognak egyetemre járni.

Továbbá: az online kurzusokból származó bevétel nem fogja fedezni a hagyományos egyetem költségeit.

Ezért a század közepére az egyetemek 95 százaléka meg fog szűnni, és csak a legnagyobb presztízsűek maradnak fenn. Sebastian Thrun, egy másik kaliforniai nagymenő azt jósolja, hogy ötven év múlva már nem lesz tíznél több egyetem a világon.

Az internetes kurzusok 2008 óta terjednek, az oktatás világforradalmaként ünneplik őket. A technikai lehetőségeket azonban ma sem használják ki megfelelően az intézmények, mert nehézségekbe ütközik az akkreditáció és a vizsgáztatás formális rendszerének kidolgozása.

A kurzusok többségét amerikai egyetemek indítják; az edX mögött a Harvard és az MIT áll, a Coursera és a Udacity mögött a Stanford. A kurzusok száma már megközelíti a hétezret, a regisztrált felhasználóké világszerte a hetvenmilliót.

Ezeken a kurzusokon azonban igen magas, 85-90 százalék a lemorzsolódási arány. Az egyetemek egyelőre ügyelnek arra, hogy ne teremtsenek maguknak üzleti konkurenciát (inkább az érdeklődést kívánják felkelteni).

A beiratkozásért egy kurzusra beiratkozásért általában 100–300 dollár közötti összeget számítanak fel. A Udacity komputertechnikai mesterfokú diplomájának megszerzési ára kevesebb, mint a hagyományos diploma harmada.

A Harvard Business School online mesterfokú oklevelét 1500 dollárért lehet megszerezni. Tehát miközben a hagyományos képzésben csillagászati összegekre emelkedik a diplomák ára, a távoktatásban ezek töredékéért lehet végzettséget szerezni.

Az online kurzusok idővel erősen szelektálják majd az egyetemi oktatókat; a virtuális egyetemen nincs a termek által megszabott részvételi korlát, így a sztároktatók kiemelkednek a mezőnyből.

A The Economist szerint az egyetemek világában hasonló folyamat fog végbemenni, mint az újságok piacán: a legnagyobbak, a leghíresebbek megmaradnak, ezeket a távoktatás segíti is, online kurzusaik reklámként szolgálnak.

A középszerű és a gyenge intézmények viszont menthetetlenül tönkremennek: bevételük drámaian csökken, oktatóik, személyzetük nagy részét kénytelenek lesznek elbocsátani. Sok város, amely egyetemének köszönheti virágzását, szintén a változások áldozata lesz.

Márpedig egyetemre szükség van. A távoktatás egy-egy speciális képzettség megszerzésére koncentrál, és közvetlenül a munkahelyi igényeket igyekszik kielégíteni. 2014-ben Amerikában közel ötvenezer álláshirdetésben kerestek „cyber-security” képzettségűeket – az ilyen igényeket a speciális távoktatási kurzusok tudják a legjobban kiszolgálni.

Arra, amit a hagyományos egyetem nyújt, például a hallgatóval való egyéni foglalkozás során, a szakdolgozatának megírásakor, a távoktatás nem képes.

Eleget tesz az egy életen át tartó tanulás követelményének, de minden eddigit fölülmúló szakbarbárosodáshoz vezet, különösen ha valaki Lego játék mintájára, mikro- és „nanodiplomákból” építi föl felsőfokú képzettségét.

A középkorban a Párizsi Egyetemen a teológiai, Bolognában a jogi képzésen volt a hangsúly, míg az angliai egyetemek a művelt úriemberek kinevelését tartották elsődleges céljuknak. De fő profiljuk természetszerűleg az általános világkép bemutatása és a bölcselet volt. Ennél alább adni a 21. században sem lenne szabad.

mno.hu


;