h i r d e t é s

12 ország képviselői vettek részt szakmai látogatáson a Novovoronyezsi Atomerőműben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

12 ország képviselői vettek részt szakmai látogatáson a Novovoronyezsi Atomerőműben

2019. július 09. - 12:17

2019. július 3-án tizenkét országból 23 szakember látogatott el a Novovoronyezsi Atomerőműbe a Roszatom Műszaki Akadémia* szervezésében. A rendezvény célja az volt, hogy az atomenergetikai képzés terén bővítse a nemzetközi együttműködést.

Forrás: atombiztos.blogstar.hu

A szakemberek között voltak olyanok, akik számára már ismert az atomenergetika – Finnország, Olaszország, Svédország, Románia, India, Szlovákia képviselői mellett az újonnan belépő országokból – Törökországból, Üzbegisztánból, Egyiptomból, Nigériából, Bolíviából és Indonéziából is érkeztek látogatók. Műszaki egyetemek tanárai és diákjai, tudósok, kormányzati tisztviselők és a nukleáris energetika szakemberei keresték fel az erőművet, hogy megismerhessék a Novovoronyezsi Atomerőmű technológiáját.

Sokat hallottunk már a Novovoronyezsi Atomerőműről. Óriási lehetőség számunkra, hogy itt lehetünk, saját szemünkkel is láthatjuk ennek a grandiózus építkezésnek az eredményét és részletes válaszokat kapjunk minden kérdésünkre. A Novovoronyezsi Atomerőmű innovációs blokkjai referenciablokkokként szolgálnak számunkra. A következő nyolc-kilenc évben ugyanilyen atomerőmű épül majd meg az Üzbég Köztársaságban is

– mondta Otabek Amanov, az Üzbegisztáni Energiaügyi Minisztérium Nukleáris Energiafejlesztési Ügynöksége atomerőmű-építési igazgatóságának igazgatója.

A látogatás során a küldöttség megtekintette az innovációs 3+ generációs blokkokat, a VVER-1200 típusú reaktorral felszerelt 6. egység vezérlőtermét és géptermét, illetve a hűtőtornyot. Emellett a Novovorenyezsi Atomerőmű új oktatási központjában bepillantást nyertek az atomerőművi személyzet képzésének folyamatába.

*A Roszatom Műszaki Akadémia a szakmai oktatást kiegészítő autonóm, nonprofit, az atomipar vezetőinek és szakembereinek szakmai továbbképzésére és átképzésére, illetve a személyzet értékelésére szakosodott szervezet. Az akadémia a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern oktatási, tudományos és módszertani központja, amely biztosítja az atomenergia biztonságos használatát, az ellenőrzést, az operatív és támogató folyamatokat, illetve a Roszatom nukleáris létesítményeinek és anyagainak fizikai védelmét szolgáló terrorelhárító oktatóközpont működését.

Háttér: 

A Novovoronyezsi Atomerőmű a Roszenergoatom Konszern leányvállalata (a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern villamos energetikai divíziójának része) a Don partján fekszik, 42 kilométernyire délre Voronyezstől. A létesítményben sorozatgyártású nyomottvizes VVER reaktorok prototípusai működnek. Az első blokkot 1964-ben, a másodikat 1969-ben, a harmadikat 1971-ben, a negyediket 1972-ben, az ötödiket 1980-ban indították be. 
Az 1-es és a 2-es blokkot 1984-ben, illetve 1990-ben üzemidejük végeztével leállították. A 3-as blokkot 2016-ban kapcsolták le. A 4-es blokkot 2018. december 27-én indították el újra a modernizáció és a 15 éves üzemidő-hosszabbítási engedély után. Az 5-ös blokk üzemidjét 25 évvel hosszabbították meg és a szükeséges átalakítások után 2011-ben indították el újra. A Novovoronyezs-II. Atomerőmű 1-es blokkját (6-os blokk) 2017. február 27-én állították kereskedelmi üzembe. A Novovoronyezs-II. Atomerőmű 2-es blokkját pedig idén május 1-jén kapcsolták a hálózatra, jelenleg a kereskedelmi üzemet megelőző próbaüzem folyik.