h i r d e t é s

14 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztés a Felső-Tiszán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

14 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztés a Felső-Tiszán

2019. október 07. - 12:25

Csaknem 23 kilométeren fejlesztették és erősítették meg a Tisza töltéseit a Tivadar feletti folyószakaszokon, a csaknem 14 milliárd forint értékű, uniós támogatású árvízvédelmi beruházás projektátadó ünnepségét hétfőn tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisarban.

A Tisza Tivadarnál - Forrás: tivadar.hu

Az eseményen Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője elmondta, a beruházások folytatódnak a Felső-Tiszán a Tisza-Túr víztározó megépítésével, de tervezik a Túr töltéseinek megerősítését és az árvízvédelmi szempontból kritikus pontnak számító tivadari híd átépítését, továbbá a Tivadar alatti szakaszok fejlesztését is.

Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője arról beszélt, a beruházás keretében olyan szakaszokon erősítették meg a töltéseket, ahol a Tisza Ukrajnából Magyarországra lép be, árvíz érkezésekor ugyanis ezen a folyószakaszon lenne a legkevesebb idő ideiglenes védművek építésére és a töltések magasítására.