1849. augusztus 13-án Magyarvilágos és Románvilágos határában az orosz csapatok összehasonlíthatatlan túlerejét mérlegelve Görgei Artúr tábornok, a magyar honvédhadsereg vezére feltétel nélkül letette a fegyvert, s ezzel véget ért a két éven át tartó harc, s kezdetét vette a haynaui terror.

A temesvári csatavesztést követően Görgeinek nem volt más választása, mint megadni magát, hiszen bár az osztrák csapatok felett talán sikerrel arathattunk volna győzelmet, az orosz cár csapataival szemben semmi esélyünk sem volt.

Görgey megítélése a történészek szemében mindmáig vitatott kérdés, de aligha a kapituláció kapcsán, hiszen a megadás mellett az egyetlen megoldás az utolsó vérig folytatott harc lett volna, amit el akart kerülni a tábornok. Elég vér folyt már, a további harc pedig teljességgel reménytelen önfeláldozás lett volna, semmit több, mely ugyan romantikus históriák remek alapjául szolgálhatott volna, de csak több ezer magyar katona értelmetlen halálának árán.

Görgei ugyanakkor csak remélni tudta, hogy így elkerülhető lesz a totális megtorlás. Sajnos tévedett.

Mivel a fegyverletétel békésen zajlott, Kossuth még abban reménykedett, hogy talán esély lehet egy orosz-magyar különbékére, de a cár és Ferenc József már korábban megkötötték egyezségüket, melynek lényege az volt, hogy az orosz csapatoknak magát megadó magyar honvédsereg közvetetten, így valójában Ausztriának adja meg magát.

Annak ténye ugyanakkor, hogy Görgei Rüdiger tábornok előtt tette le a fegyvert, üzenet is volt egyben Ferenc Józsefnek: nem az osztrákok győzték le a magyar forradalmat, hanem kívülről behívott orosz felmentőseregük.

Kossuth emigrációjában még sokáig támadta Görgei tábornokot, aki szerinte lepaktált az ellenséggel, így gyávasága miatt veszett el a szabadságharc.

Kossuth talán csak a magyarokban igyekezett tovább táplálni a szabadságharc parazsát, talán valóban bűnbakot keresett Görgei személyében. Ez már sohasem derül ki.

Görgei Artúr, aki idős korának jelentős részét Visegrádon töltötte, végül 1916-ban, 98 éves korában hunyt el Budapesten.

(Címlap: Világos vára // Fotó: Tóth János)