h i r d e t é s

21-ből 19 dolgozik és eddig 100 millióba került

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

21-ből 19 dolgozik és eddig 100 millióba került

2017. december 21. - 07:38

Mostanáig 21 szerelvény érkezett vissza Oroszországból Budapestre, közülük 19 szállít utasokat.

Forrás: Blikk

A BKV Zrt. eddig összesen 98,9 millió euró értékű számlát fizetett ki az orosz Metrovagonmasnak a 3-as metróvonalon közlekedő 16 szerelvény felújításáért és a kapcsolódó szolgáltatásokért, azaz menekítőeszközökért, szimulátorokért és tartalék alkatrészekért – írja a közlekedési cégtől kapott adatokra hivatkozva a Világgazdaság.

Az orosz vállalat a szerződés szerint összesen 37 szerelvényt újít fel, amelyek közül a jövő év második feléig mindegyik visszaérkezik. A projekt költsége legfeljebb 219,2 millió euró.

A felújításon átesett első szerelvények márciusban álltak forgalomba, és az első időkben rengeteg probléma volt velük, gyakran kellett pihentetni őket. Emiatt júniusban Tarlós István főpolgármester – emlékeztet a lap – azt mondta, hogy a hibák miatt a BKV több mint kétmilliárd forint kötbérigénnyel fog élni a gyártóval szemben, erről folynak a jogi egyeztetések. Szeptemberben aztán Tarlós már 2,5 milliárdos kötbérről beszélt.

A BKV most azt közölte, hogy a kötbértárgyalások folyamatban vannak, a végleges összeg azok lezárulta után határozható meg.

Közben úgy tűnik, hogy a metrókkal már nem csak technikai problémák adódnak: fotóink mutatják, hogy a kocsik épp azokon a helyeken színeződtek el, ahol a felújítás előtt rohadtak. (hvg.hu)