A kormányzat azonban 2020-tól új rendszert vezetett be, a döntés felelősségét a gyermeket csak papírok alapján ismerő Oktatási Hivatal kapta meg, amely önállóan, vagy ha szükségét látja, a szakszolgálat szakvéleménye alapján dönt hatósági eljárás keretében. Bár az Oktatási Hivatal az adatok szerint az esetek többségében elfogadta a szülők kérelmét, ugyanakkor több mint ezer esetben elutasította azt, és a nyilvános, egységes kritériumrendszer hiánya, valamint a jogorvoslati lehetőség reménytelensége miatt a szülők jogfosztott, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ráadásul a korábbi évekhez képest mintegy tízezer család nem adott be kérvényt, sokan közülük vélhetően a nem megfelelő tájékoztatás és a szakmai segítség hiánya miatt – ők az új törvény valódi vesztesei, akik kimaradnak a hivatalos statisztikákból. A döntéssel egyet nem értő szülők közül néhányan kevés sikerrel bírósági úton próbálkoztak jogorvoslattal, mások pedig inkább beletörődtek az elutasításba, mert reménytelennek vagy a gyermek számára túl megterhelőnek ítélték a további küzdelmet. 

A Szülői Hang Közösség korábbi felmérése megmutatta, hogy az érintett szülők 98%-a szerint az előző rendszer jobb volt, 2% nem mondott véleményt, és 0% azon szülők aránya, akik szerint az új rendszer jobb, mint a korábbi. Szülőként egyértelműen elutasítjuk az új törvényt, függetlenül attól, hogy az Oktatási Hivatal végül méltányolta-e a szülői kérelmünket, vagy nem. Közösen lépünk fel, kiállva saját gyermekünkért és egymásért is.

Az alábbiakban az elmúlt egy év tapasztalatait összegezzük, és több ezer szülő visszajelzése alapján jobbító szándékkal összefoglaljuk az új törvénnyel és annak bevezetésével, végrehajtásával kapcsolatos konkrét problémákat.

1. A szülő számára méltatlan, hogy szakemberekhez kell rohangálnia papírokért, majd hatósági kérvényt írnia, hiszen ezzel az állam megkérdőjelezi a szülő hozzáértését és kompetenciáját. Az eljárás gátolja a szülőség méltó megélését, szükségtelen stresszt okoz az egész családnak, és ez a gyermekekre is kihat. 
2. A gyermekek számára pedagógiailag káros a sok vizsgálat. Külön rontja a helyzetet az a tény, hogy a család ellenérdekelt a felmérés sikerében: jobb, ha a gyermek rosszul teljesít, ez pedig negatív tapasztalatot ad a gyermekeknek az iskolakezdésről. 
3. Az óvodák különböző mértékben adnak tájékoztatást a szülőknek a további egy év óvodai nevelés lehetőségéről. Több helyen a tájékoztatás kimerül a bürokratikus ügymenet rövid ismertetésében, pedig a lényeg nem ez, hanem a szülők egyénre szabott tájékoztatása gyermekük fejlődéséről és a gyermek számára legkedvezőbb pedagógiai döntés jelentőségének megértése. 
4. Sok család, különösen a hátrányos helyzetű régiókban, nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel és érdekérvényesítő képességgel ahhoz, hogy az online kérvényezést, majd annak kinyomtatását és postai beküldését, valamint a szükséges dokumentumok beszerzését elvégezze. Pont a hátrányos helyzetűeknek lenne a legnagyobb szükségük a további fejlesztésre, de külön segítség nélkül ők aligha tudnak élni a lehetőséggel, a segítség pedig sokszor nem áll rendelkezésre.
5. Miközben az egységesítésre hivatkozva vezették be az új törvényt, 2019 őszén – még mielőtt ezt a lehetőséget 2020-tól eltörölték volna – még lett volna lehetőség előzetes iskolaérettségi vizsgálatra a szakszolgálatokon, de a szakszolgálatok egyik fele végzett előzetesen iskolaérettségi vizsgálatot, a másik fele nem, a kormány pedig nem tett semmit a szakszolgálatok működésének egységesítése érdekében. 
6. A szülőknek túl hamar, akár már október-novemberben el kell kezdeniük papírokat gyűjteni a gyermek iskolaéretlenségéről ahhoz, hogy január elején csatolni tudják ezeket a hivatali beadványhoz. Sokszor azonban ez túl korai, a változó ütemben fejlődő gyermekről szakmailag nehéz ilyen korán szakvéleményt adni. 
7. A szülőktől elvették annak a lehetőségét, hogy közvetlenül forduljanak a szakszolgálatokhoz iskolaérettség ügyében, így problémás, kérdéses esetben a szülő nem fordulhat előzetesen a szakszolgálathoz szakvéleményért, mielőtt be kell adnia kérvényét az Oktatási Hivatalba. 
8. Az óvodák egyes helyeken külön kérésre sem adtak írásos véleményt a gyermek iskolaérettségéről, pedig ezt az Oktatási Hivatal, illetve szükség esetén a bíróság is figyelembe veheti. A fejlődési napló kivonatát rendszerint megkapták a szülők, de emellett szükség lehet külön írásos véleményre is, hiszen abban az óvodapedagógus egyértelműen leírhatja a véleményét a gyermek iskolaérettségéről, míg a fejlődési napló sokszor nem elég egyértelmű és nem is csak ebből a célból készült. 
9. Az SNI-s gyerekektől indoklás és egyeztetés nélkül elvették azt a lehetőséget, hogy a többiekhez képest még egy évet óvodában maradhassanak, pedig ez több esetben szakmailag indokolt, és a szakértői bizottságok is – akikre a kormány egyébként szakmai kérdésekben támaszkodik – korábban több esetben szükségesnek találták a további egy év óvodát, mivel nem látták iskolaérettnek ezeket a gyermekeket. Az új törvény miatt a szakértői bizottságok már nem adhatnak ilyen szakvéleményt, de ettől még továbbra is szükség van erre a lehetőségre. 
10. A törvény diszkriminálja az egyébként is nehéz helyzetben levő koraszülötteket, mivel az iskolaérettségüket nem a szakmailag indokolt korrigált koruk alapján ítélik meg. Így nem indulhatnak azonos eséllyel, mivel a fogantatásuktól számítva kevesebb idejük marad az iskolakezdésig. 
11. Az Oktatási Hivatal nincs tekintettel arra, hogy a hatodik évet betöltő gyermek még esetleg csak középső csoportos. Függetlenül attól, hogy a gyermek milyen okból van a középső csoportban, hatalmas pedagógiai kárt okoz a gyermeket erőszakkal kiszakítani csoportjából, és a nagycsoportot részben vagy teljesen kihagyva iskolába küldeni. 
12. Az Oktatási Hivatal nem hozta nyilvánosságra döntéseinek kritériumrendszerét. A szülőkkel szemben méltatlan, hogy úgy adnak be kérelmet, hogy nem tudni, arról milyen szempontok alapján döntenek, és így az Oktatási Hivatal sem elszámoltatható a döntéseivel kapcsolatban. 
13. Az új eljárásrend nem veszi figyelembe, hogy a gyermek számára legjobb döntés függhet helyi tényezőktől, mint például attól, hogy a leendő iskolában mely pedagógusok milyen módszerrel dolgoznak, és ez mennyire illik az adott gyermek képességeihez és a családi háttérhez. Az ilyen helyi tényezők figyelembevétele azonban az új rendszerben teljesen ki lett iktatva. 
14. Azokban az esetekben, amikor az Oktatási Hivatal szakszolgálati vizsgálat nélkül elutasítja a szülői kérelmet, megtörténhet, hogy csak a szülő ismereteinek hiánya okozta, hogy nem tudta megfelelően megindokolni kérését. Lehet, hogy a gyermek érdekében kedvezőbb lett volna alaposabban megvizsgálni az esetet, és elképzelhető, hogy a gyermek alapos ismeretében mégis a további egy év óvoda lett volna a helyes döntés, de ez az élő kommunikációt mellőző hivatali eljárásban ilyen esetekben nem derülhet ki. 
15. Az Oktatási Hivatal az esetek többségében maga mondta ki, hogy nem tud döntést hozni, és így csupán postásként funkcionál, miközben az érdemi döntést a szakszolgálat hozza meg. Ezáltal a hivatal feleslegessé válik, és csak megnehezíti, lassítja a folyamatot. A szülők közvetlenül is fordulhatnának a szakszolgálathoz a hivatal közbeékelése nélkül, és a szakszolgálat helyben is megítélhetné, hogy mikor van szükség felmérésre, és mikor eldönthető a kérés pusztán a csatolt dokumentumok alapján. 
16. Egyes iskolákban (pl. művészeti képzés esetén vagy alternatív iskolákban) korábban, már februárban vagy márciusban be kell adni a jelentkezést, még azelőtt, hogy az Oktatási Hivatal meghozta volna a döntését a gyermek iskolaérettségéről. Így a gyermeknek lehet, hogy úgy kell részt vennie az iskola felvételi eljárásában (pl. beszélgetéseken, készségfelmérésben), hogy még nem lehet tudni, hogy elkezdi-e szeptembertől az iskolát vagy az óvodában marad. Ez a gyermeknek felesleges plusz terhet jelent és kudarcélménnyel járhat. 
17. Az Oktatási Hivatal megyénként jelentősen eltérően döntött arról, hogy a gyermeket elküldte-e szakszolgálati felülvizsgálatra vagy nem. Míg pl. Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében 20% alatt volt a szakszolgálati vizsgálatok aránya, Baranyában ez az arány 70% felett volt. Ez arra utal, hogy az Oktatási Hivatal döntési kritériumai nem egységesek, és így sérül az esélyegyenlőség. 
18. Az Oktatási Hivatal másfajta döntéseket hozott attól függően, hogy a kérelmeket mikor adták postára. Míg a január első hetében feladott kérvényeknél az Oktatási Hivata több mint 80%-ban kért szakszolgálati felülvizsgálatot, a január utolsó hetében feladott kérvényeknél a szülők jobban jártak, mert az Oktatási Hivatal csak kevesebb, mint 25%-ban kért szakszolgálati felülvizsgálatot, és a többi esetben nagyrészt méltányolták a szülői kérést. Ez megkérdőjelezi, hogy az Oktatási Hivatal döntései szakmailag megalapozottak voltak-e. 
19. A szakszolgálati vizsgálat menetéről, a döntés kritériumairól nincsen a szülők számára nyilvánosan elérhető részletes dokumentáció. Így a szakszolgálati vizsgálat a szülők számára nem átlátható, annak minősége nem számonkérhető. 
20. A szakszolgálati vizsgálat szükségességéről az Oktatási Hivatal olyan követhetetlen jogi nyelvezetben küldött értesítést az érintett szülőknek („függő hatályú végzés”), ami az átlagos szülő számára nem érthető. Konkrétan a szakszolgálati vizsgálatról nem szólt a levél egy szóval sem, pedig az lett volna az értesítés lényege. A hivatalos nyelven fogalmazott levél alkalmas a szülők elbizonytalanítására, és növeli az értelmetlen stresszt. Magáról a szakszolgálati vizsgálatról a szülők külön levélben értesültek a szakszolgálattól, ez azonban sokszor csak később érkezett meg, és nem változtat azon a tényen, hogy az Oktatási Hivatal a szülők számára érthetetlen módon kommunikált. 
21. A szakszolgálati vizsgálatokon nem mindenütt hallgatták meg részletesen a szülőt. Volt, ahol ez megtörtént, és volt, ahol nem. A szülő szempontjainak részletes meghallgatása nélkül lehetetlen a gyermek sorsáról felelősségteljesen dönteni. 
22. A szülők által az Oktatási Hivatal számára beküldött dokumentumokat, szülői indoklásokat általában nem továbbították a szakszolgálatok számára, így a szülők által sok munkával elkészített dokumentáció a gyakorlatban nem biztos, hogy hasznosult. Csupán az Oktatási Hivatal használhatta részben, amikor szakszolgálati vizsgálatot rendelt el, de az érdemi döntés valójában a szakszolgálatoknál történt, a dokumentáció nélkül. Emiatt a gyermekek számára kedvezőtlen döntések születhettek a szakszolgálatoknál. A szülők és az érintett szakemberek számára is méltatlan, hogy a sok munkával elkészült dokumentációról azt sem lehet tudni, hogy elolvasta-e valaki. Az Oktatási Hivatal a dokumentumokra nem reagált érdemben, csupán a szakszolgálat döntését ismertette formálisan. 
23. A szülő nem kapta meg automatikusan a szakszolgálati vizsgálat részletes eredményét, pedig elvárható, hogy a szülő a gyermekkel kapcsolatos vizsgálatról automatikusan részletes visszajelzést kapjon anélkül, hogy ezt külön kérelmeznie kellene, vagy külön el kelljen ezért mennie. 
24. A szakszolgálatok egy része a felmérésben elsősorban csupán a gyermek értelmi képességeire fókuszált, és kevéssé vett figyelembe más szempontokat, mint például a szociális és érzelmi érettséget. 
25. A szakszolgálatok egy része jóval szigorúbb döntéseket hozott, mint mások és mint az elvárható lett volna. Úgy is iskolaérettnek minősítettek egyes gyerekeket, hogy azok dokumentálhatóan egyes részképességeikben gyengén teljesítettek. 
26. A sok iskolaérettség-felmérés miatt több helyen el kellett halasztani vagy le kellett mondani a többi kezelést és felmérést a pedagógiai szakszolgálatokon. A szakszolgálati rendszer már az Oktatási Hivatali eljárás bevezetése előtt is túl volt terhelve, nemritkán több hónapos várakozási idők voltak jellemzőek, az új rendszerrel pedig a túlterheltség csak súlyosbodott. Így a rendszer kárvallottjai azok a gyakran SNI-s vagy BTMN-es gyerekek, akiknek ellátására a szakszolgálatoknak így kevesebb idejük jut. 
27. A szakszolgálati dolgozóknak tömegesen kell olyan iskolaérettségi vizsgálatot végezni, ahol az eredményt a szülő és az óvodapedagógus könnyen el tudja dönteni közösen a szakszolgálat nélkül is. A szakszolgálati dolgozóknak így érdemi fejlesztő munka helyett bürokratikus ügyintézéssel telik az idejük, ami felesleges és egyben  demotiváló is. Fennáll a veszély, hogy emiatt többen elhagyják a munkahelyüket, ami tovább rontja a helyzetet. 
28. A kormányzat megszüntette a helyi szintű fellebbezés lehetőségét az iskolaérettséggel kapcsolatos szakszolgálati vizsgálatoknál. Jogorvoslatra csak bírósági úton van lehetőség, ami csak kevesek számára járható út, ugyanis rendkívül hosszadalmas, a szülők számára nehezen átlátható, költséges, a gyakorlatban csak ügyvédi segítséggel reális, rendkívül sok stresszel járó lehetőség. Ezzel jelentősen csökken a vizsgálatok elszámoltathatósága, gyengül a szakszolgálati vizsgálatok minőségi kontrollja, és nő a gyermekeket érő jogsértések esélye. 
29. Az Oktatási Hivatal elvileg akkor is megtagadhatja a szülők kérését, ha a szakszolgálati vizsgálat támogatja azt, ami a hivatali önkény lehetőségét veti fel, és így a szülők számára méltatlan jogi lehetőség. Bár a gyakorlatban az Oktatási Hivatal eddig nem élt ezzel a lehetőséggel, a törvény ezt továbbra is lehetővé teszi, ami a szülők számára további stressz és bizalmatlanság forrása, különösen annak fényében, hogy a szülők jogi érdekérvényesítési lehetőségei végletesen beszűkültek. 
30. A törvény elvben lehetőséget adott arra, hogy az Oktatási Hivatal a gyermekek érdekében eljárva minőségi kontrollt biztosítson a szakszolgálatok felett, és ne kötelezze iskolakezdésre a gyermeket abban az esetben, ha a szakszolgálat úgy javasolt iskolakezdést, hogy közben nem reagált érdemben a szülők és a csatolt dokumentumok által jelzett problémákra. A gyakorlatban előfordult, hogy a részletes szülői kérdésre csak sablonos, a konkrét szülői felvetésekre nem reagáló szakvélemény született. Az Oktatási Hivatal ezekben az esetekben méltányolhatta volna a szülők kérését, és odafigyelhetett volna arra, hogy a szülői problémákra érdemi válasz szülessen, ezzel a lehetőségével azonban nem élt. 
31. Amennyiben a szülők az Oktatási Hivatal elutasító döntésével szemben bírósági keresetet nyújtottak be, azt először az Oktatási Hivatalnak kellett megküldeniük, ami elvben lehetőséget adott volna arra, hogy a vitás eseteket még a bíróságra kerülés előtt, a szülővel együttműködésben, a gyermek érdekében jóhiszeműen megoldják, ezzel elkerülve a bírósági szakaszt. A gyakorlatban azonban ezzel a lehetőséggel az Oktatási Hivatal általában nem élt, miközben az idő csak telt, és egy hónap elteltével az ügy mégis a bíróságon kötött ki. 
32. Több esetben előfordult, hogy peres ügyben az Oktatási Hivatal a szülő által beküldött dokumentációt elvesztette, pedig a szülő postai tértivevénnyel igazolni tudta, hogy azt az Oktatási Hivatal átvette. 
33. A bírósági perben a szülők számára lehetetlen hivatalos úton alátámasztani igazukat. A bíróság számára ugyanis egyedül a szakszolgálati szakvélemény számít hivatalosnak, azonban a kormány megszüntette annak lehetőségét, hogy a szülők közvetlenül a szakszolgálathoz forduljanak iskolaérettségi szakvélemény ügyében. A szülők így csak nem hivatalos indoklást és dokumentumokat csatolhatnak igazuk alátámasztására, ezt pedig a bírósági gyakorlat tapasztalatai alapján általában nem veszik figyelembe. Ezzel a szülők gyakorlatilag jogi csapdahelyzetbe kerültek, és a gyakorlatban nem tudják érdemben megkérdőjelezni a bíróságon a szakszolgálat döntését. 
34. A bíróságnak bár lenne rá hatásköre, a tapasztalatok alapján mégsem rendel ki saját hatáskörben szakértőt, és az esetek nagy részében nem is kéri az Oktatási Hivatal eljárásának megismétlését, még akkor sem, ha a szülők számos érvvel és dokumentummal alátámasztják igazukat. Így igen csekély a jogorvoslat esélye, az esetleges téves szakszolgálati döntések nem derülnek ki, pedig a nagyszámú vizsgálat mellett ilyenek biztosan előfordulnak. 
35. Kivételes esetben előfordult, hogy a bíróság kérte az Oktatási Hivatal eljárásának megismétlését, de szülőként nem érthető, hogy a bíróság miért döntött – nagyon kevés esetben – így, míg az esetek többségében ellentétesen, nem kérve az Oktatási Hivatal eljárásának megismétlését, pedig sok más esetben is hasonlóan meggyőző érveket hoztak a szülők.
36. A bíróság nem dönthet az Oktatási Hivatal határozatának megváltoztatásáról, csak annak hatályon kívül helyezéséről, pedig a bírósági eljárás során lehetőség lenne a gyermek helyzetének megismerésére és ennek alapján a határozat módosítására. Az újabb Oktatási Hivatali eljárás további bizonytalanságot okoz és a gyermek számára is érzékelhető további stresszt jelent. 
37. Abban a kivételes esetben, amikor a bíróság az Oktatási Hivatal határozatát hatályon kívül helyezi, az újabb hivatali eljárás keretében a gyermek visszakerülhet ugyanahhoz a szakszolgálathoz – akár ugyanahhoz a szakszolgálati munkatárshoz -, amelynek munkájával kapcsolatban a szülő korábban panaszt tett, pedig az adott szakszolgálat nem tekinthető ebben az esetben elfogulatlannak. Vitás esetben – beleértve a bírósági szakaszt is – az elfogulatlanság jegyében szükséges lenne, hogy az ismételt vizsgálatot ne az a szakszolgálat végezze, mint amelynek munkájával kapcsolatban kétely merült fel.
38. A bírósági eljárás költsége előre nem tervezhető, mivel a szülőnek vesztes per esetén – amire nagy esély van – az Oktatási Hivatal perköltségét is meg kell fizetnie. 
39. A bírósági eljárások a tapasztalatok szerint a tervezettnél jóval tovább tartanak; a februárban indított bírósági keresetek a tapasztalatok szerint általában májusban zárultak le, már az iskolai beiratkozások után. A szülőknek és a gyermeknek így anélkül kell döntenie a leendő iskoláról, hogy az iskolaérettség kérdése eldőlt volna. Túl a plusz adminisztráción, ez a gyermek számára nehezen feldolgozható érzelmi teher.
40. Amennyiben a bíróság – kivételes esetben – a szülőnek ad igazat, és megsemmisíti az Oktatási Hivatal határozatát, akkor az újabb hivatali eljárás, beleértve az esetlegesen szükséges ismételt szakszolgálati vizsgálatot, még tovább nyújtja a teljes eljárás hosszát. Ugyanez a helyzet, ha a szülő más módon további jogorvoslatot vesz igénybe. Így a gyakorlatban megtörténhet az is, hogy az óvodai ballagás időpontjáig sem dől el, hogy a gyermek megy-e szeptemberben iskolába, vagy az óvodában marad. Ez a gyermek számára rendkívül káros lelki terhet jelent. 
41. A törvény túl merev abban, hogy aki lemarad a kérvénybeadás januári határidejéről, annak mindenképpen iskolát kell kezdenie. Elképzelhető, hogy a gyermek életében változás áll be (például családi vagy egészségügyi okokból), és emiatt szükség lenne a januári határidő utáni kérvényezés lehetőségére is. Elképzelhető az is, hogy külföldi út vagy betegség miatt a szülő lemaradt vagy nem értesült a határidőről. Az is lehet, hogy a határidő után merül fel az SNI vagy BTMN gyanú, és emiatt lenne szükséges az iskolakezdés halasztása; a gyerekekre nézve káros, hogy ilyen esetekben kormányrendelet korlátozza, hogy a szakértő melyik hónapban mit írhat a szakvéleménybe: a rendelet csak ősszel teszi lehetővé a szakszolgálat számára az iskolaéretlenség megállapítását a szakvéleményben, tavasszal nem. A gyermek érdekében nagyobb rugalmasságra volna szükség. 
42. Akinek az Oktatási Hivatal engedélyezte a további egy év óvodát, annak nincs lehetősége később módosítania ezen, pedig erre is szükség lehet. Elképzelhető, hogy a szülő januárban még úgy látja, hogy a gyermek nem iskolaérett, de 2-3 hónappal később kiderülhet, hogy mégis előnyösebb iskolát kezdeni, erre azonban jelenleg nincs lehetőség. Az is lehet oka a változásnak, hogy a szülő időközben a szakemberektől másfajta visszajelzést kap, míg az Oktatási Hivatal akár a szakszolgálat közreműködése nélkül is kiállíthatja a gyermekről a véleményét. A gyermekek ebben a korban rendkívül gyorsan változhatnak, emiatt is szükséges lenne a nagyobb rugalmasság. 
43. Mivel az óvoda felelőssége megszűnt a gyermek iskolaérettségének megítélésében, az óvodák kevésbé érdekeltek abban, hogy erre a kérdésre odafigyeljenek, és kevésbé érdekeltek abban, hogy ebben a kérdésben szorosan együttműködjenek a szülővel, holott mindez a gyermekek érdekét szolgálná.
44. Az óvoda életére közvetlen és nagy hatása van annak, hogy mely gyermekek maradnak még egy évig óvodában, az óvodapedagógusoknak mégsem maradt beleszólásuk a kérdésbe. Ezzel az óvodapedagógusok szakmai megbecsülése és az óvodák szakmai autonómiája csorbult. Az új törvény olyan helyzetet teremtett, amiben az Oktatási Hivatalban ülő kolléga látatlanul és indoklás nélkül felülbírálhatja a gyermekkel évek óta foglalkozó, őt közelről ismerő és érte felelősséget vállaló óvodapedagógust. Ez csökkenti az óvodapedagógus szakma erkölcsi megbecsülését. 
45. Megszűnt az iskola lehetősége is arra, hogy az iskolába éretlenül beiratkozó gyermek esetén iskolaérettségi vizsgálatot kérjenek. Ezáltal az iskola eszköztelen maradt azokkal az éretlen gyermekekkel szemben, akinél a szülő nem kezdeményezte az Oktatási Hivatalnál a további egy év óvodai nevelést. Pedig ebben az esetben a további egy év óvoda nemcsak a gyermek szempontjából lett volna jó, hanem a többi gyermek szempontjából is, hiszen az éretlenül iskolába kerülő gyermekek az egész osztály tanulását nehezítik. 
46. A kormányzat ellentmondásosan kommunikált arról, hogy miért vezeti be az új törvényt. A minisztérium szerint visszaélések ellen küzdenek, a miniszterelnökség szerint az volt a baj a régi rendszerrel, hogy valójában a szülők döntöttek (kormányinfó 1:37:20-től), a kormánypárti vezérszónok pedig úgy fogalmazott, hogy „a tényleges középiskolai befejezések lehetősége életkori szempontból jelentősen kinyúlik”. Ezek az indokok egymással nem összeegyeztethetőek. 
47. A minisztérium nem támasztotta alá adatokkal és hivatkozásokkal azt az állítását, hogy országos szinten annyi visszaélés történt volna, ami indokolja a törvényi változtatást. Nem indokolták meg, hogy az állítólagos visszaéléseket miért nem helyi szintű intézkedésekkel kezelik, és miért kellene a vélhetően csak egy legfeljebb szűkebb kisebbségre jellemző probléma miatt egy mindenkire kötelező érvényű hatósági eljárást bevezetni. 
48. A minisztérium csak rendkívül későn, novemberben hozta nyilvánosságra a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelkezéseket, egyes egyéb jogszabálymódosítások pedig csak december végén jelentek meg. Mindez nem adott kellő felkészülési időt az új rendszerre való átálláshoz, ahogy azt az Ombudsmani vizsgálat is jelezte. Elvárható lett volna, hogy még az új tanév kezdete előtt kiderüljenek a szabályok. 
49. Elvárható lett volna a szakmai egyeztetés a törvény kidolgozása során, beleértve azokat is, akik a törvénnyel nem értenek egyet, ez azonban nem történt meg. Hiányoljuk a törvény várható hatásait kvalitatív és kvantitatív módon elemző, nyilvánosan megvitatható hatástanulmányt is. A kormányzat részéről nem volt egyetlen olyan óvodapedagógiában jártas szakember sem, akik az új törvény sikeres bevezetéséért nyilvános és személyes felelősséget vállalt volna. 
50. Nem készült az új törvény bevezetéséről számszerűsíthető hatástanulmány, így nem ítélhető meg objektíven, mennyire hatékonyan működik. Ehhez azt is fel kellene mérni, hogy azok közül a gyerekek közül, akiknek a szülei nem kérték az Oktatási Hivataltól a további egy év óvodát, vajon hányan iskolaérettek. Kérdéses ugyanis, hogy vajon tényleg azért nem kérték a további egy év óvoda lehetőségét, mert a gyermek iskolaérett, vagy azért, mert nem rendelkeztek kellő ismerettel a témában. Ilyen felmérés azonban nem készült, és a kormányzat által e témában hivatkozott iskolai DIFER felmérés, bár önmagában hasznos lehet az iskolai fejlesztések meghatározásában, nem alkalmas arra, hogy az új rendszer hatékonyságát kimutassa.

Elsősorban gyermeknevelési kérdés az, hogy a gyermek számára előnyösebb-e megkezdeni az iskolát, vagy inkább maradjon még évet óvodában. A hatéves kisgyermekekkel kapcsolatos pedagógiai döntést pedig az őt alaposan ismerő szülők és óvodapedagógusok tudják jól és felelősségteljesen meghozni. Az új törvény elkeni a felelősséget az Oktatási Hivatal, a szakszolgálat és a bíróság között, úgy, hogy a hivatali döntésért senki sem vállalja a személyes felelősséget. Az új törvény elvette a szülők jogát arra, hogy gyermekükről az őt ismerő óvodapedagógussal közösen döntsenek, miközben az új rendszerben sem nyilvános döntési kritériumok, sem érdemi jogorvoslati lehetőség nincsen, és így a rendszer önkényesnek tekinthető. Szülőként nem fogadjuk el, hogy helyettünk egy arctalan hivatal döntsön, miközben mi vagyunk felelősek gyermekünk neveléséért, a döntés következményei minket terhelnek.

Vonják vissza a hatévesek beiskoláztatásáról szóló új törvényt, és kezdődjön az oktatás valamennyi kérdéséről érdemi szakmai, társadalmi párbeszéd!

szuloihang.hu