h i r d e t é s

500 forintot rabolt nagymamájától az unokája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

500 forintot rabolt nagymamájától az unokája

2020. augusztus 14. - 15:11

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták azt a fiatalembert, aki bevásárlásból hazafelé tartó nagymamájától erőszakkal elvette ötszáz forintját.

Fotó: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 28 éves férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint 2020. augusztus 12-én a reggeli órákban, Körömben az egyik helyi boltban a gyanúsított odament 71 éves nagymamájához, akitől pénzt kért. Az idős asszony megtagadta unokája kérését, és a pénztáros által visszaadott papírpénzzel - amit ökölbe szorított kezében tartott - kifelé igyekezett a boltból. Unokája azonban megragadta az idős asszony kezét, majd ujjait szétfeszítette és abból ötszáz forintot magához vett, mellyel elszaladt. Az asszony, aki egyébként haragos viszonyban van unokájával szégyenében nem kért a helyiektől segítséget, feljelentését is csak a történtek után másnap délután tette meg a rendőrkapitányságon.

A rendőrök a feljelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt.

A rabló unokát a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására is az illetékes ügyészség felé. (police.hu)