h i r d e t é s

800 millióból gyártanak gyurcsányozós kampányfilmet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

800 millióból gyártanak gyurcsányozós kampányfilmet

2021. március 02. - 12:54

Részben állami pénzből készülnek filmet forgatni 2006 őszének máig tisztázatlan eseményeiről. Valószínűleg pont a választási kampány hajrájában kerül majd a mozikba.

24.hu birtokába jutott egy levél, amiből kiderül, hogy "fikciós nagyjátékfilm" készül a 2006-os ősz eseményeiről. A fikciós és a játékfilm azért kulcsfontosságú szavak ebben az összefüggésben, mert akkor nem valós, azaz valótlan részletekkel is gazdagítani lehet a cselekményt. Ellentétben azzal, ha mondjuk dokumentumfilmet forgatnának.

A készülő filmről egyelőre nyoma sincs hivatalos tájékoztatásnak, így azt sem tudni, ki lehet a neves angol rendező, a stáb egyéb nemzetközi tagjai, illetve, hogy milyen támogatásból, és ki gyártja a filmet. A portál birtokába került emailből annyi derül ki, hogy a színészeket a Megafilm Tétényi úti székházába hívják meghallgatásra.

A Nemzeti Filmiroda nyilvántartásába minden készülő filmet regisztrálni kell, amely állami támogatást vesz igénybe (akár közvetlen, akár közvetett formában, vagyis társasági adókedvezmény útján). Itt azt találták, hogy a Tétényi úti címre bejegyzett MEGA FILM Kiadó Kft. 2021-ben regisztrált egy játékfilmet A hazugság ára címen. A projekt mellett 800 millió forintos filmgyártási költség szerepel, amelynek a törvény szerint 30 százalékát, vagyis 240 millió forintot teheti ki az adókedvezmény formájában kapott támogatás. A nyilvános táblázat alapján a film gyártása már tavaly november óta tart, a forgatás megkezdésére 2021. március 21-ét jelölték meg, a „befejezés dátuma” rubrikában pedig október 23. szerepel. Utóbbi céldátumok persze még csúszhatnak a koronavírus-járvány és egyéb tényezők miatt is.

Iparági berkekben egy ideje kering az a feltételezés, hogy a nagy titkolózás övezte filmet a 2022-es országgyűlési választások előtt tervezik bemutatni. Egy ilyen időzítés esetén jó eséllyel menthetetlenül átpolitizálódna a film, hiszen nehéz lenne elválasztani a Gyurcsány Ferenc és a baloldal démonizálására épülő kormányzati kampánytól.

Nem a Filmintézet támogatja

A finanszírozás hátteréről egyelőre nagyon keveset tudni. Amennyiben az őszödi beszédről szóló projekt tényleg azonos a Filmirodánál regisztrált A hazugság ára című filmmel, akkor a 800 millió forintos gyártási költség nagyságrendje elég jelentősnek mondható. Ahhoz, hogy bejegyezzék, elvileg finanszírozási tervet és azt alátámasztó dokumentumokat kellett bemutatnia a gyártónak, ami azt is jelenti, hogy az összeg legalább 70 százaléka rendelkezésére áll (560 millió forint). A maradék 30 százalékot a már említett közvetett állami támogatás adja ki. Ez esetben maximum 240 millió forintot lehet majd lehívni ebben a formában. (24.hu)