h i r d e t é s

90-nel hasít, óránként 100 liter dízelt fogyaszt – és van engedélye a Balatonra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

90-nel hasít, óránként 100 liter dízelt fogyaszt – és van engedélye a Balatonra

2019. szeptember 19. - 10:44

Annál a kérdésnél, hogy kell-e a hyperjet a Balatonra (és persze az e-jetski), talán még érdekesebb, hogy hogyan kaphatott engedélyt a 880 lóerős, 90 kilométeteres száguldásra is képes, óránként 100 liter dízelt is elfogyasztó jármű… - írja a delipart.com.

Forrás: hyperjet.hu

„Nyáron egy, az e-jetnél is nagyobb, hangosabb és erősebb hajó jelent meg a tavon: a hyperjet. A látványos száguldásra, hirtelen manőverekre, merülésre, helyben fordulásra, s akár 90 kilométer/órás tempóra is képes, 880 lóerős, több tonnás, vízsugárhajtású hajó, mely csaknem száz liter dízelt fogyaszt óránként az interneten látható kisfilmeken valóban különleges attrakciót jelent, ám arról már erősen megoszlanak a vélemények, hogy éppen ez hiányzik-e a Balatonról. Turisztikai szakemberek szerint feltétlenül, hiszen a vendégkör igényli az újfajta, XXI. századi szolgáltatásokat. Ám azt is elismerték, a jelenlegi szabályozás nem tud mit kezdeni a gyorshajókkal.

A motorcsónakokat és más belső égésű motorral hajtott kishajókat már több, mint harminc éve kitiltották a tóról – ugyanis nemcsak balesetveszélyesek, de környezetszennyezőek…

A hajó tulajdonosa szerint viszont a kifejezetten a magyar tengerre tervezett kishajó kialakításánál minden európai és magyar hajózási előírást teljesítettek, s ezeket a hatóság is jóváhagyta, a jármű motorjai pedig a 2020 után életbe lépő károsanyag-kibocsátási előírásoknak is megfelelnek. A Hyperjettel csak a parttól legalább egy kilométerre végzik az extrém hajóztatást.

A hatályos jogszabály szerint a Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket egy évre, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenységre adja ki a hatóság. A Hyperjet közforgalmú személyszállításra kapta meg az engedélyt májustól szeptember végéig.”

delipart.com