h i r d e t é s

A 21. században biztosan kisüt a nap: Potápi szerint kifogtunk egy évszázadot ami nem a magyaroké volt, de most már itt a mi időnk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A 21. században biztosan kisüt a nap: Potápi szerint kifogtunk egy évszázadot ami nem a magyaroké volt, de most már itt a mi időnk

2018. január 12. - 20:11

A 20. század eseményei alapján úgy tűnik, hogy ez utóbbi évszázad nem a magyaroké volt, de a tervek szerint a 21. században erős magyarság és erős Magyarország épül, és ezt támasztják alá a magyar nemzetpolitika tevékenységei - hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Zentán, ahol a magyar nemzetpolitika utóbbi nyolc évét ismertette.

Kiemelte, hogy ha van egy erősödő, illetve gazdaságilag erős Magyarország, akkor arra a külhoni magyarok is fel tudnak nézni, és büszkék lehetnek a magyarországi eredményekre. Budapest pedig a külhoniakkal is megosztja sikerét.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt év végén letette esküjét az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár, ezt pedig az tette lehetővé, hogy 2010-ben a magyar parlament elfogadta az egyszerűsített honosítási eljárásra vonatkozó törvényt. Ezzel egy időben létrehozták a nemzetpolitikai államtitkárságot, amely azóta tematikus éveket hirdetett, és ezek keretében is segítette a külhoni magyarságot.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években a Vajdaságban számos kiemelt kulturális támogatást tett lehetővé a magyar kormány: a szabadkai zsinagóga felújítására 836 millió forintot, az újvidéki Európa Kollégium kiépítésére 765 millió forintot, a szabadkai képzőközpontra 400 milliót, a doroszló-szentkúti zarándokhelyre 760 milliót, a zentai csata emléktemplomára 110 milliót, a nagybecskereki zárdára 650 milliót, a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumra pedig 288 millió forintot fordított.

Ezen felül az oktatási-nevelési támogatásokon keresztül igyekeztek minden magyar családot elérni és támogatni. A cél az, hogy minden magyar gyermek magyar oktatási intézményt válasszon már az első pillanattól kezdve

- fogalmazott az államtitkár.

Ezzel összefüggésben kiemelt programmá nyilvánították a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelynek keretében a 2016-2018-as időszakban 17,1 milliárd forintból 76 új óvoda és bölcsőde épült, valamint több mint 200 intézmény felújítása valósult meg, 2018-tól pedig a program második ütemében 21,5 milliárd forintból 77 új óvoda és bölcsőde épülhet és 217 intézmény felújítása kezdődhet meg. 

A kormány fontos célja az is, hogy nőjön a magyarság kezében lévő vagyon, és biztosítsák a szülőföldön való megmaradást és boldogulást. Ebben a Délvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács a kormány stratégiai partnere, akiknek köszönhetően megerősödött az együttműködés

- tette hozzá. az államtitkár.

Összkormányzati szinten 2017-ben Magyarország több mint 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára, és 2018-ban is csaknem 100 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve.

A cél az, hogy több gyermek szülessen a magyar családokban, és több magyar gyermek szülessen a vegyesházasságokban is

- magyarázta. Emlékeztetett arra, hogy már a külhoni magyar állampolgárok is igényelhetik az anyasági támogatást, és a babakötvényt is kiterjesztették a Kárpát-medencei magyarságra.

Emellett az anyasági támogatást igénylőknek kezdőcsomagot adnak át. A végső cél az, hogy a külhonban is hasonló legyen a családtámogatás, mint Magyarországon

- tette hozzá.

Potápi Árpád János szólt arról is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság az utóbbi időszakban emlékéveket hirdet, így 2018 Mátyás király-emlékév lett. Ő volt ugyanis az az uralkodó - fogalmazott a politikus -, aki komolyan vette, hogy Magyarország képtelen egyedül megállítani a terjeszkedő Oszmán Birodalmat, és szükség van a közép-európai országok összefogására, és ezt magyar irányítással akarta megteremteni.

Neki köszönhetően jelentősebb hadjáratot nem is indítottak a törökök Magyarország ellen egészen 1526-ig

- tette hozzá.

(MTI)