h i r d e t é s

A Balaton egészét elérheti az algavirágzás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Balaton egészét elérheti az algavirágzás

2020. július 16. - 10:49

A sekély tavaknak, mint amilyen a Balaton is, két állapotuk van: vagy hínárosak, vagy algásak, attól függően, hogy mennyi tápanyag éri a tavat. 

Balatonszemes fölött - Fotó: H. Szabó Sándor

Ha sok, akkor az algák szaporodnak el és leárnyékolják a hínárt, ha kevés, akkor a hínár túlnövi az algát, írta a Balaton Televízió.

sokszinuvidek.24.hu a Balaton Televízióra hivatkozva azt írja: a szint tavaly érte el az ingerküszöböt, idén pedig a tavalyinál is erősebb az algásodás. Ez egy régi-új állapot, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a Balaton tiszta vízűsége miatt sok hínár lesz – nyilatkozta a portálnak Tóth Tibor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa, aki szerint egy természetes tó esetében mindkét probléma természetes és nem egyedülálló.

A szakember tíz éve kutatja ezt a területet. Megfigyelése szerint a strandokon a hínár a nyári fürdések hatására ritkul, a strandolók kitépik, letapossák a növényt.

A strandok tulajdonosainak többsége ezért nem is foglalkozik a problémával, rábízzák a hínárt a fürdőzőkre, akik valóban el is tapossák.

Az algavirágzás akár az egész Balatont elérheti a jövőben. A tó vízszintjének az ingadozása tíz százalék alatt van, ez pedig természetellenes. A természet alkalmazkodik ugyan ehhez, de ennek az emberek nem biztos, hogy örülnek.

"Az ingadozás mértékének legalább 50-60 centiméteresnek kellene lenni, miközben most 30 centiméternél is kevesebb. Ez olyan folyamatokat indít be, amelyek miatt nem biztos, hogy fennmarad a víz tisztasága" – fűzte hozzá a kutató. (magyarmezogazdasag.hu)