Úgy hiszem, hogy a történtek ismeretében semmi váratlan nem történt, minden politikai tábor sajnos hozta a szokott formáját. A két részes írásomban igyekszem bemutatni, milyen út is vezetett oda, hogy a demokratikus ellenzéki pártok képtelenek voltak összefogni, lényegében lemondtak a jó szereplésnek még az esélyéről is. Az a kedves olvasó, aki esetleg időt szán arra, hogy mindkét részt elolvassa, talán a jelenleginél világosabban látja a választási pofonhoz vezető okokat. Ha ez már csak részben is sikerül, akkor nem volt hiába való az írásba befektetett munka. Arra már nem is merek gondolni, hogy lesznek olyanok is, akik a leírtakból talán leszűrhető tanulságok megfontolását is érdemesnek tartják. 

"Debrecen népe! Íme, én a nemzet nevében Debrecen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést a debreceniek becsületérzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem."

/Kossuth kiáltványa Debrecen népéhez; Debrecen, 1849. január 6./ 

Nagy utat tett meg a cívis város Kossuth megtisztelő mondatai óta. Ennek a feldolgozása a történészek és nem az én szerény írásomnak a feladata. Jómagam --egy kis háttér felidézésével--azt a rejtvényt próbálom kitalálni miért nem jött létre a május 7-ei időközi önkormányzati választásokra, a demokratikus ellenzék pártjai között Debrecenben semmilyen együttműködés. Milyen út vezetett ahhoz, hogy a baloldal az elmúlt 19 évben immár a Fidesz sokadik nagy győzelméhez asszisztált, megfordítva, mivel magyarázható az újabb kiütéses veresége a demokratikus pártoknak Debrecenben. 

Ha valaki azt gondolja, hogy könnyű feladatra vállalkozom, nagyot téved. Eleve ingoványos talajon próbálom meg, a kényes, sokak érzékenységét sértő témát körbejárnom. Teszem ezt úgy, hogy a valóság minden szeletének a kifejtésére - esetenként a megfejtésére -,a terjedelmi korlátok miatt sem, de - mondjuk így-nem minden információ birtokában, nincs is lehetőségem. Mivel nem vagyok politológus, senki sem várjon tudományos igényű elemzést, egyszerű újságolvasó emberként próbáltam a mozaikokat összerakni. Ebben talán az is a segítségemre lehetett, hogy mivel nem vagyok tősgyökeres debreceni, így sem cimborája, sem boldog őse nem vagyok senkinek,bár természetesen az érintettek egy részét jól, rosszul ismerem. Lehet, hogy a végeredményt olvasva, többen lesznek, akik azt fogják mondani, hogy félreismerem a szereplőket, vagy egy részüket. Mivel a bölcsek köve nincs a zsebemben ez is előfordulhat. De minek mentegetőzzek, ráérek arra később is. Inkább vágjunk a lovak közé.

Sokan mondják ma, hogy a "kálvinista Róma", eredendően jobboldali város, a baloldali értékekre csak egy, viszonylag szűk kör fogadókész. Sok sebtől vérzik ez az állítás, a rendszerváltás óta történtek fényében is, minimum kétséges ennek a kijelentésnek az igazsága. /Egyszer talán majd elvégzi egy hozzáértő például annak elemzését, hogy a rendszerváltáskor - a város nagyüzemeinek bezárásakor, magánkézbe történő átjátszásakor - a városban utcára került tízezrek és családjaik élete hogyan alakult, mi lett a sok ezer kényszer nyugdíjassal, a munka nélkül maradt ezrekkel./ A rendszerváltozást követő nyolc évben Debrecenben, SZDSZ-es polgármester vezette a várost, 94'-től szocialista többségű közgyűléssel. A Fidesz abban az időben nem volt több a városban, - ahogy hallani - mint egy "postaláda", ahova a leveleit kézbesítették. 

A várost vezető két párt vezetői között számos fontos kérdésben óriási ellentétek feszültek, ez olykor személyi konfliktusokban is jelentkezett. Kifelé ez gyakran úgy jelent meg, hogy irányítatlan a város, a koalíció tagjai a koncért marakodnak. A város fejlődése megállt, jelentősebb beruházás a nyolc évben nem történt. Ennek az árát a két párt 1998-ban drágán meg is fizette, a fideszes Kósa Lajost, aki addig a város politikai életében semmilyen szerepet nem játszott, választották meg polgármesternek.

Egy új, napjainkig tartó időszak-korszak vette ezzel a kezdetét. Kósa Lajos és a Fidesz, ügyesen kihasználva a korábbi városvezetés hibáit, a két párt ellentéteit, fokozatosan maga alá gyűrte a várost, és az ellenzéket is. Elég ha csak annyit jelzek a kedves olvasónak, hogy 2002 óta Debrecenben, egyéni önkormányzati választókerületben kizárólag fideszes jelölt nyert. Az eddigi mélypont a 2014-es önkormányzati választások után következett be. A közgyűlésben a Fidesz mellett csak a Jobbiknak van frakciója, a többi párt, vagy civil szervezet alacsony támogatottsága kizárólag, egy vagy két képviselő bejuttatására volt elegendő. 

A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a Kósa-éra 16 éve alatt a városban minden intézmény a Fidesz irányítása, befolyása alá került, Lali király tudta nélkül a városban semmi sem történhetett. /Sokan esküsznek ma is arra, hogy a volt polgármester bólintása nélkül, továbbra sem történhet döntés komoly, nagy üzlettel kecsegtető beruházásokról. A család befolyását jelezheti, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének a felesége az Európa Kulturális Fővárosa projekt operatív igazgatója lett. Biztos csak rosszindulatú pletyka, hogy a várost érintő számos kérdésben, meghatározó - a hitves vezette - a város "elit" hölgyeit magában foglaló Kör Dáma Egyesület álláspontja, akik igyekeznek a két szép szemüket a dolgokon rajta tartani./ 

Aki nem alkalmazkodott a polgármester sokszor igen sajátos vezetési stílusához, azt a városban leírták. Legendákat beszélnek a baráti kör heti focimeccseiről, ahol a fáma szerint hasonló módon dőltek el az ügyek, mint más városokban a vadászatokon. A több mint másfél évtized alatt minden egy kézben összpontosult, a gazdasági elit tagjai tudták kihez kell fordulni, ha éppen zsíros üzleteket akartak megszerezni. A város egy része fejlődésnek indult, a látványberuházások sora gazdagította a várost, és persze a nagyvállalkozói kört. Erre az időszakra tehető a Kölcsey Központ építése, a MODEM létrehozása, a Főnix Csarnok építése, a Piac utca új arculatának kialakítása és a nagy mű - a ma többnyire üresen kongó - stadion. A korszak egyik emblematikus - a közvélemény előtt talán máig is rejtélyes - építkezése, a kettes villamos pályájának a kialakítása volt, hosszú huzavonával, vitával, rengeteg kényelmetlenséggel az itt élők számára. A fáma szerint az elhúzódó építkezés mögött, az akkor még erős gazdasági hatalomnak számító miniszterelnöki barát és a polgármester közötti pénzügyi vita állhatott. Ez ma már az idő jótékony homályába veszett. A Kósa korszak jelképe mégsem a villamos, hanem a Latinovits Színháznak csúfolt torzó, amely ott ékeskedik nyolc éve, befejezetlenül. Az építkező - csókosnak mondott cég - természetesen ki lett fizetve, a közel öt milliárdért felhúzott épület ma a rágcsálók lakhelye. Minden választási évben megígérik, hogy befejezik, eddig semmi sem történt. Hihetetlen, még csak egy halvány kísérlet sem történt arra, hogy mondjuk az Állami Számvevőszék vizsgálja, hogy jól sáfárkodott e a közpénzzel a Kósa Lajos vezette önkormányzat. Ez már csak azért is indokolt lehetett volna, hisz Debrecen, az egyik legjobban eladósodott város volt, több mint 20 milliárdos adósságállománnyal. Enyhén szólva is röhejes volt, amikor a város kulcsának és büdzséjének az átadásakor a leköszönő polgármester, nagy komolyan arról beszélt, hogy adósság nélkül adta át a várost. Ami persze igaz is volt, csak az felejtette el, hogy a fideszes kormány közpénzből - mindannyiunkból pénzéből - fizette ki a felelőtlen gazdálkodásuk során felhalmozott óriási adósságot. Voltak azért akik másképpen vélekedtek, így a város főterén egyik reggel óriási számmal ott díszelgett a 20% felirat. Vajon miért?

A Kósa- korszak több mint másfél évtizede alatt, a baloldal gyakorlatilag leszalámizásra került. Az SZDSZ megszűnt, az MSZP soraiból kiváltak a DK tagjai, majd 2010 után még további pártok helyi szervezetei is próbáltak gyökeret verni a városban. A korábban a város egyik meghatározó pártja - első sorban a belső vitáiknak köszönhetően - mind jelentéktelenebbé vált, a korábbi szavazóik nagy része elfordult a szocialistáktól. Számos legenda terjed az akkori időkről a Kósa - féle városvezetéssel való együttműködésről, ezek ma már általam nem ellenőrizhetőek. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy - a városi közbeszédben fideszes pénzmosodának mondott - vagyonkezelő holding igazgatóságában napjainkban is ott ül a szocialista párt volt korábbi városi elnöke. 

Az elmúlt 19 év alatt az ellenzék mozgástere fokozatosan szűkült, mindinkább perifériára szorult. A közpénzből fenntartott városi média, gyakorlatilag a Fidesz örömsajtójává vált, ahol pártunk és kormányunk csodálatos sikereiről szerezhetünk tudomást. Abban sem volt sok köszönet, ha a DTV tudósított valamelyik ellenzéki eseményről, sajtótájékoztatóról. Az utolsó szó, mindig a Fidesz képviselőjévé volt, amire már reagálni nem lehetett.. Arra sem volt példa, hogy valamelyik fideszes megmondóember által a városi televízióban elmondottakról megkérdezték volna az ellenzék véleményét. Így a baloldali ellenzék pártjai Debrecenben, igen erős ellenszélben, egyenlőtlen feltételek közepette próbálták a lakosságot meggyőzni arról, hogy a virágkarnevál árnyékában azért még történik egy s más a városban. Ezek a kísérletek igen kevés eredménnyel jártak. Így nem lett például semmi hatása a város több vezetőjének a floridázásából, amikor éppen a napsütötte Floridában kellett tanulmányozniuk - mint utóbb kiderült "magánzsebből" fizetve - a biomassza hasznosítását. A nem elfogult, sőt pártatlannak mondott rendőrség természetesen megszüntette az eljárást Talán ezzel is magyarázható,hogy az ellenzék mindinkább légüres térbe került, tömegtámogatás, bázis hiányában a tevékenységük többnyire semmi hozadékú sajtótájékoztatók megtartását jelentette. Hatásuk, jelenlétük a város közéletében általában hatás nélkül maradt. Egy -egy bulvárízű hírrel volt olyan párt amelyik még az országos médiába is bekerült, különösebb "hazai" hozadék nélkül. Az itt élők ingerküszöbét ezek az ügyek többnyire nem érték el. Összefogni már akkor is képtelenek voltak, a külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy nem is a Fideszt, hanem egymást akarják legyőzni. Így képtelenek voltak még egy közös március 15-ei ünnep megszervezésére is. Minden párt a maga 10 -30 fős közönségével emlékezik meg évente "méltóképpen" Petőfiről és társairól.