h i r d e t é s

A csőd felé taszítja Csepelt Németh Szilárd fideszes belháborúja

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A csőd felé taszítja Csepelt Németh Szilárd fideszes belháborúja

2023. február 08. - 11:21

A fideszes belharcok miatt kevés az esély a költségvetés elfogadására a főváros XXI. kerületében, enélkül pedig az állami normatívához se juthat hozzá az önkormányzat.

Forrás: Németh Szilárd Facebook oldala

Borbély Lénárd csepeli polgármester és helyettese, Ábel Attila továbbra sem tudja, hogy tagja-e még a Fidesznek. Hivatalos értesítést ugyanis eddig csak arról kaptak, hogy valaki kezdeményezte a helyi alapszervezet feloszlatását. „A döntést január végére várták, de csúszik mindenhol” – legyintett a Népszava ügyre rálátó forrása. A csepeli alapszervezet ugyanis csak egy az ismertté vált hatból, Budapest három kerülete mellett Jászberényben, Egerben és Derecskén is szétzavarták a párttagokat. A végső döntést a Kövér László vezette országos választmány elnöksége hozza majd meg.

A feloszlatott helyi szervezet tagjai egyúttal a pártból is kipenderülnek. Borbély Lénárdnak attól a Németh Szilárd választókerületi elnöktől kellene kérnie az újrafelvételt, aki évek óta csatázik vele és vélhetőleg a helyi oszlatást is kezdeményezte.

Sokan párhuzamot vélnek felfedezni az évekkel ezelőtt Hatvanban történtek és a csepeli események között. A hevesi várost sokáig a fideszes Szabó Zsolt vezette, de amikor az összeférhetetlenségi törvény miatt 2014-ben el kellett engednie a polgármesterséget, hogy államtitkár maradhasson, Horváth Richárd addigi fideszes alpolgármester követte a poszton. De Szabó (akárcsak Németh Szilárd, aki korábban csepeli polgármester volt) nem tudta elengedni a várost és minden eszközt megragadott, hogy utódját kifúrja. Ott is feloszlatták a helyi alapszervezetet, az újnak Horváth már nem volt a tagja. Így 2019-ben függetlenként győzte le a fideszes jelöltet. Az egyre erősödő szóbeszéd szerint Borbély Lénárd is hasonlóra készül Csepelen: 2024-ben civil szervezet köntösében vagy függetlenként fut neki a választásnak, ha tényleg kirakják a Fideszből. De előbb még túl kell jutnia a következő hónapokon.

A hatvani előképhez képest Borbély Lénárd sokkal nehezebb helyzetben van. Szabó Zsolt államtitkárként ugyan blokkolta a város fejlesztési pályázatait, de a város pénzügyeire és intézményeire a hozzá hű kabinetfőnök kirúgása után nem volt ráhatása. Németh Szilárd azonban több önkormányzati fejlesztés megakadályozása mellett egyre több ingatlant gyűjt be, magánalapítványa birtokolja a Hollandi úti kajak-kenu telepet, a Béke téri stadiont és a Gubacsi híd melletti evezős pályát is, nem beszélve az általa építtetett Duna-parti birkózó csarnokról, ahonnan kizárta a csepelieket és ahol százezrekért bérelt neki irodát az Országgyűlés Hivatala.

Ennél is nagyobb fejfájást okoz Borbélynak, hogy Németh lankadatlan kitartással ásta alá többségét a képviselő-testületben és mára elérte, hogy a kormánypárti képviselők az ellenzékiekkel együtt söpörjék le az előterjesztéseit. A közös platformra sodródást segíthette, hogy a három MSZP-s képviselőből ketten a Csepel FC Kft. tulajdonosai, amelynek a Németh által gründolt alapítvány birtokolta Csepel SC nyújt otthont. Ráadásul egyiküket megbízási szerződés keretében a Csepel SC is foglalkoztatja – derül ki a csepeli önkormányzati honlap idei vagyonbevallásokból készített összeállításából.

Az elmúlt hónapokban tizenhatszor utasították el a polgármester előterjesztéseit. Novemberben például nem támogatták sem a kerület vagyongazdálkodási cégének, a Városgazda Zrt-nek, sem az abból kivált ingatlanhasznosító társaságnak a feladatellátási szerződésre vonatkozó javaslatát, ami nélkül működésképtelenné váltak volna a cégek, és ez ellehetetlenítette volna az önkormányzati feladatellátást.

„A képviselők többsége az önkormányzat felelős működése ellen szavazott. Ezen felül szintén többségi döntéssel 300 milliós bevételkiesést okozott 2023-ra” – háborgott Borbély Lénárd. A döntés 80 megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatását is veszélybe sodorta. Ám a polgármesternek váratlanul segédkezet nyújtott a fővárosi kormányhivatal, amelynek segítségével sikerült áthidaló jogi megoldást találni, így a cégek működése most biztosított.

Ennél is nehezebb feladvány lesz az idei költségvetés elfogadása, amelynek tervezete a Népszava információi szerint már elkészült és a február 23-i testületi ülésen napirendre is kerül. Borbély Lénárd már puhítja a frakciókat, de így is kevés az esély arra, hogy elnyeri a többség támogatását. A jóváhagyott költségvetést március 15-ig meg kell küldeni a kincstárnak. Ha nem érkezik be, akkor a kormányhivatal eljárást kezdeményez a bíróságnál.

A kormányhivatali beavatkozásra elvileg azért van szükség, mert jóváhagyott költségvetés nélkül az állam felfüggeszti az önkormányzatnak járó támogatások kifizetését, az így kieső forrásokat a kerületnek kell pótolnia. Csakhogy erre kevés település képes. Normatíva nélkül nincs fedezet a számlákra, a folyamat vége az adósságrendezési eljárás. (Ezt láthattuk Pécsen.) 2019-ben a XV. kerületben se tudtak dűlőre jutni a költségvetés ügyében, csakhogy ott néhány hónapnyira volt csak az önkormányzati választás, most viszont több mint egy évet kellene kihúzni.

A DK már tavaly decemberben a csepeli önkormányzat működésképtelenségéről beszélt. Az újraindításhoz szerintük előrehozott választás kell, amelyhez azonban fel kell oszlatnia magát a képviselő-testületnek. Jászberényben éppen egy DK-s képviselő nyújtotta be az erre vonatkozó javaslatot. Az idén januárban megrendezett időközi választáson az ellenzék elsöprő győzelmet aratott. A Népszava Németh Szilárdot jól ismerő forrása szerint a Fidesz-alelnökét ez az eshetőség sem tántorítja el.

Sőt, azt is lehetséges forgatókönyvnek tartja, hogy Németh Szilárd inkább átengedi a helyi hatalmat az ellenzéknek, ha cserébe kimazsolázhatja az önkormányzati vagyont. 

Az Orbán-kormány pedig már elengedte Budapestet.

A játszma azonban koránt sincs lefutva. A Fidesz alelnök befolyását jelzi, hogy az általa uralt Csepel SC-t idén sikerült bejátszania a legjobban szponzorált sportklubok közé: 8 egyesület 4 milliárd forint állami támogatáson osztozik. A szintén Németh által tolt szigetcsúcsi közparkot azonban Lázár János építési miniszter törölte az állami projektlistáról. Borbély sincs híján a befolyásos barátoknak. Erre utal, hogy a fővárosi önkormányzatok közül Csepel kapta a legtöbbet, 762 milliót az önkormányzatok között idén januárban szétosztott rezsitámogatásból.

A fentiekről megkérdeztük Borbély Lénárd csepeli polgármestert és Németh Szilárd Fidesz-alelnököt is, cikküng megjelenéséig azonban egyiküktől sem kaptunk választ.

 

Nem kizárt az előre hozott választás

A DK már tavaly decemberben a csepeli önkormányzat működésképtelenségéről beszélt. Az újraindításhoz szerintük előrehozott választás kell, amelyhez azonban fel kell oszlatnia magát a képviselő-testületnek. Jászberényben éppen egy DK-s képviselő nyújtotta be az erre vonatkozó javaslatot, és az idén januárban megrendezett időközi választáson az ellenzék elsöprő győzelmet aratott. A Népszava Németh Szilárdot jól ismerő forrása szerint a Fidesz alelnökét ez az eshetőség sem tántorítja el. Sőt, azt is lehetséges forgatókönyvnek tartja, hogy Németh inkább átengedi a helyi hatalmat az ellenzéknek, ha cserébe kimazsolázhatja az önkormányzati vagyont. A kormány pedig már elengedte Budapestet. 

(Népszava)