h i r d e t é s

A Debreceni Egyetem rektora szerint szerencsétlen balfácánok a tiltakozók

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Debreceni Egyetem rektora szerint szerencsétlen balfácánok a tiltakozók

2017. szeptember 14. - 07:50

Szilvássy Zoltán válogatott jelzőkkel minősítette azokat, akik tiltakoztak Putyin debreceni egyetemi díszpolgársága miatt.

Forrás: 24.hu

Interjút adott a Debreceni Televíziónak Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, és nem nagyon válogatott a jelzők között, amikor a Vlagyimir Putyin díszpolgári címe miatt tiltakozókról beszélt:

Néhány szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán az egyetemen azt mondta, húha, a sajtó mond valamit, hű, most itt a lehetőség.

A döntés ellen tiltakozók butaságokat csináltak és írtak, és arra utalt, azok tiltakoztak, akik amúgy delegált embereik által megszavazták a döntést. Családon belüli konfliktushoz hasonlította az esetet, de rögtön egy focis hasonlatot is hozott: "ez már családon belül is jelent egy konfliktust, minimum egy sárga lapot, de mindenképpen van következménye". Sok jóra tehát nem számíthatnak azok a tanszékek, amelyek nemtetszésüknek adtak hangot.

Lesz vizsgálat is az ügyben, követtek-e el hibát a tanszékek képviseletei, történt-e hatásköri túllépés. Putyin Debrecenben fogja átvenni az oklevelet - várhatóan 2018-ban. (24.hu) / hvg.hu