h i r d e t é s

A debreceni Fidesz 25 milliárdod tervez közlekedésfejlesztésre elkölteni

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A debreceni Fidesz 25 milliárdod tervez közlekedésfejlesztésre elkölteni

2017. február 28. - 12:39

A FIDESZ Debrecen város közlekedésfejlesztési koncepciójáról kezdeményez holnap többpárti egyeztetést.

Csak az alternatív utak tervezése 40 millióba került idáig - Forrás. vagy.hu

Ez akár dicséretes dolog is lehetne, ha érdemi egyeztetésről nem pedig a felelősség megosztásáról szólna. Nem akarnak mást, mint a hamarosan bekövetkező ,,Nagy debreceni Közlekedési Káosz” felelősségét áthárítani, ami egyébként a Petőfi tér átépítésével veszi kezdetét. Mi is lesz itt? A nagy átverés?

A FIDESZ közpénzből fizetett debreceni lakájmédiája már legalább két éve harsogja, hogy micsoda óriási beruházás indul a debreceni Nagyállomás helyén, egyenesen „Főpályaudvarnak” kikiáltva az építkezést. Ezzel szemben - információink szerint - a rideg valóság az, hogy az elmúlt két év legfontosabb feladata annak a konstrukciónak a kitalálása, és annak a kivitelezőnek a megtalálása volt, amivel, és akivel a lehető legtöbb uniós pénzt lehet zsebre tenni. Egy olyan 21. századinak titulált munkával, amely valójában - az építész szakértők szerint - egy komolyabb ,,parkrekonstrukciónak tekinthető”. Azt rebesgetik a zuhanyhíradóban, hogy megtalálták a leendő kivitelezőt, a most folyó pályázati elbírálás végén a HUNÉP-Strabag páros lesz a befutó.

Az egész ország előtt ismert, hogy érdemes együtt vadászni egy Mészáros Lőrinc nevezetű polihisztorral - aki mellékállásban a miniszterelnök cimborája - és biztosan nem ezért, de nagyobb növekedést tudott százalékosan egy év alatt produkálni, mint az Apple, vagy a Microsoft. Neki jut olcsó hitel és a Magyar Nemzeti Bank kimeríthetetlen háttere is mögötte áll.

Debrecenben a 2015-2016-os vadászati szezont követően akkor keltek szárnyra az első pletykák, amikor 2016. június 16-án, a Vezér utcán megjelent az MNB Pallas Athéné Alapítványa, amely 20 400 000 euróért, azaz 6,4 milliárd forintért megvásárolta Debrecen egyik legnagyobb beruházó cégétől az IT Service Kft. által bérelt épületegyüttest. Akkor már azt rebesgették, hogy minő szerencse ez, érdemes volt a vadászházak rejtett zugaiban egy-két emberrel találkozgatni a cégvezetőnek. Tudjuk, a NER-ben még a haraszt sem zörög véletlenül.

A szóbeszédnek lehet alapja, hiszen ez a cég volt az egyik építője a szintén állami beruházásból megvalósult Nagyerdei Stadionnak és évtizedek óta ,,királyi építő” az egyetem területén. Azt gondolták sokan, hogy a miniszterelnöki jó barát „segítségét” követően, ez a cég jelentős szerephez juthat majd a debreceni intermodális központ építésében. Talán nem tévedtek.

Tudni vélik a beavatottak azt is, hogy a beruházás végső összege közelíteni fog a 25 milliárd forint felé, hiszen legalább 3-4 milliárd forint értékű pótmunkát fognak leszámlázni az előre nem látható ,,nehézségek” okán. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, hol landolhatnak majd - alkotmányos költségként - ezek az összegek.

Az MSZP megyei és városi szervezete szerint újabb pénzpocséklás történik. Véleményünk szerint történelmi lehetőséget szalaszt el a Fideszes többség, hiszen egy kellően merész és jól átgondolt fejlesztéssel közvetlen villamos kapcsolat alakítható ki Hajdúböszörménnyel, Hajdúsámsonnal, Mikepérccsel, Ebessel, Hajdúszoboszlóval. Létrejöhetne egy 300 000 fős nagyváros az ehhez kapcsolódó kulturális és szolgáltató háttérrel, egyetemi infrastruktúrával, amely más dimenzióba helyezné Debrecent hazánkban és Európában is. A világ ebbe az irányba halad, egy ilyen tágabban értelmezett „város” létrehozása a „zöld” közlekedés megteremtésével kezdődik. Az szocialisták azt szeretnék, ha Debrecenben 20 éven belül a tömegközlekedés csak elektromos meghajtású eszközökkel történne, ha 2018-ra a városban legalább 5-6 helyen lehetne elektromos autókat tankolni, ha Debrecen vezetése végre szembenézne az elmúlt 7 évben elhibázott közlekedési „fejlesztésekkel”, és ne az legyen a célja, hogy minél gyorsabban átadja a tömegközlekedést az államnak, vele fizettesse meg ismét az elhibázott városvezetői döntések következményeit.

Az egyik legfontosabb kérdés, hol zajlik a forgalom és milyen utakon. A legfajsúlyosabb kérdéskört a városba bevezető (és természetesen kivezető) utak jelentik. Ezek mindegyike állami tulajdonú és kezelésű utak, itt a város csak kezdeményező lehet, de ennek nem nagyon látszik az eredményessége. Talán a minősége ezen utaknak még elfogadható, de az áteresztő képessége nem megfelelő. Sehol nem elég a kapacitás! Forgalomszervezéssel kapcsolatban érthetetlen a körforgalmi helyek kialakításának tagadása, mellőzése. Elsősorban biztonságos, ugyanakkor nagyobb áteresztő képességgel rendelkező és a jelzőlámpás kialakításoknál is olcsóbb megoldás. A gyalogos, sétáló övezet terjesztése a Piac utcán értelmetlen, a forgalmat akadályozó elképzelés. Nincs lehetőség a forgalom megfelelő elvezetésére a szűk keresztező utcákon.

Kifejezetten sajnálatosnak tarjuk, semmi előnye nem származott a városunknak abból, hogy az állami utak fejlesztésével foglalkozó államtitkár megyei országgyűlési képviselőként látta el feladatát. Az, hogy ígéretet kaptunk a Sámsoni út belvárosi szakaszának bővítésére, vagy a Nyíl utcai átvezetés átépítésére, az egyenlő a nullával, nincs nyoma a városunkban, eddig semmi nem történt.

Elvárjuk Debrecen polgármesterétől, hogy a 21. századi fejlődő, hagyományait és fiataljait megőrző, európai mércével is jelentős nagyvárossá, és szellemi központtá hagyja fejlődni városunkat.

Ne tekintse a FIDESZ újabb zsákmányszerzési lehetőségének az intermodális központ építését, valódi szakmai egyeztetéseket folytasson. Képviselje, akár pártjával szemben is a város érdekét, ne adja nevét újabb milliárdok értelmetlen, korszerűtlen beruházásra való elköltéséhez.

Kezdeményezze a Kormánynál a Debrecent elkerülő M35 út ingyenessé tételét, mert ezzel debreceniek tízezreinek segíthet, jelentősen csökkentheti az útdíj miatt a városon átzúduló közlekedés káros hatásait. 

 

Huszka Imre                                                    
az MSZP HBM-i megyei elnöke        

Madarasi István
az MSZP Debrecen városi elnöke