h i r d e t é s

A diákhitelekre is jön a kamatstop

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A diákhitelekre is jön a kamatstop

2022. december 06. - 11:13

A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton felidézte, hogy a kormány már korábban kamatstopot vezetett be a lakossági hitelekre, majd ezt kiterjesztette a kkv-szektorra is.

Itt azonban nem álltak meg, a kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá - jelezte.

Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe

- fogalmazott Nagy Márton.

A magyar kormány nem hagyhatta, hogy a magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől - hangsúlyozta. Hozzátette: mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson, meg kell védeni a fiatalokat.

A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter. (MTI)/mfor.hu