h i r d e t é s

A DK nem baloldali, az MSZP nem liberális és így tovább!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A DK nem baloldali, az MSZP nem liberális és így tovább!

2020. február 24. - 10:18

„Rendet” kellene tenni az ellenzéki oldalon! Az egymástól elrángatott szavazó, szimpla presztízs veszteség!

Érdekes találkozó volt a napokban, ahol az ellenzéki pártok jelenlévő képviselői egy vita kapcsán kijelentéseket tettek, hogy a pártjuk hova tartozik a politikai palettán. A Momentum embere azt mondta, hogy a Momentum az egy jobboldali párt, ezt mondta az LMP képviselője is, a Jobbik természetesen jobboldali, a DK jelenlévő embere azt mondta, hogy az ő pártja az SZDSZ politikai értelemben szélesebben értelmezett liberális-balliberális párt. Az MSZP képviselője csak nézett maga elé, mert ő nem tudott ilyen határozott platformot megjelölni.

A fent leírtakkal nincs semmi baj, sőt kifejezetten korrekt, csak a mindennapok verbális és gyakorlati lépései nincsenek ezekkel az identifikációkkal összhangban. Valamilyen módon mindegyik párt részben hazug üzeneteket, vagy legyünk modorosak, megtévesztő üzeneteket küld a potenciális választói csoportoknak.

Az országban beállt egyfajta egyensúly a preferenciákkal rendelkezők között, ami ma körülbelül 1/3 kormány, 1/3 ellenzék, 1/3 bizonytalan.

Az ellenzéki pártok az elmúlt időszakban ebből az utóbbi 1/3-ból nem voltak képesek látható és mérhető számú szavazót megszólítani, csak az egymás közötti csábításokat bevetni.

A bizonytalanok közül a legnagyobb elméleti potenciállal egy baloldali párt rendelkezne, és tudna szavazókat szerezni, de sajnos ma ilyen párt nincs. A DK próbálkozik, de láthatóan falakba ütközik, az MSZP pedig egy gyökeres megújulás és irányváltás nélkül ebben a csoportban hiteltelen.

Van még két évünk és évük arra, hogy a pártok értelmezhető identifikációját, az MSZP megújulását végrehajtsák, mert ez a 2022-s választás megnyerésének egyik feltétele.

Címkék: